2023. augusztus 8., kedd

VIII. évfolyam 16. szám

 

"Európa kék szalagja a Duna"

Új sorozatot indítunk, mely rendhagyó módon indul nálunk.
Az Újpesti Hajós Klub szervezésében a Duna eredetétől a torkolatig
számos információval tarkítva.
Köszönetet mondunk a film lejátszási jogáért a Tachtália Bt. 2000-2003-nak,
valamint Varga János producernek.
 
 
 *****
B. Faragó Aranka: Duna

Ablakom alatt méltósággal
folyik a Duna,
cipelvén hátán gondot,
uszályok sötét terhét,
s mélyből sóhajt
titkos bánatot feléd.
Hátán falevél ring,
mint fájó emlék,
s hullámok dobolnak
fülünkbe lágy zenét.
A két konok part,
mint hű szerető, átölel,
s ágak hajolnak hódolva fölé.
A lemenő nap sugara
pókhálót fon arcunkra,
s játszik a fény
gyermeki kacajjal,
s susogja a víz:
- Miért múlik el
oly hamar, mi szép?

Forrás: www.poet.hu kortárs magyar versek
*****

Nibelung-kút

A szoborcsoport Attila hun királyt ábrázolja, hogy a Passauból érkező hajóról leszállt menyasszonyát, Kriemhildet fogadja.
Helyszín: Bécstől nyugatra Tulln an der Donau.
(A Duna partján a kerékpárút mellett látható a szoborcsoport)









(forrás: szoborlap.hu - köztérkép.hu)
A fotókat Ábrahám Exit Béla készítette)


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

IX. évfolyam 10. szám

 Európa kék szalagja a Duna Szabad folyók, szabad emberek ***** Ünnepeltek a Tolna vármegyei tűzoltók is Részletek a bonyhádi Szent Flórián ...