45 éves a Bogyiszlói Hagyományőrző Egyesület
Avarszőnyeget sző az ősz
*****
Csiffáry Zoltán
Magányos fa
Elbújnék a világ elől,
sokszor úgy érzem.
Keresve sem találnák meg
eldugott kis fészkem.
Lennék erdő sűrűjében
egy magányos fa,
melybe belevésik neved,
melyet nem fúj el szél,
nem mos le eső,
s nem lep be moha.
Mindig velem lennél.
Kiállnám az élet bármely viharát,
büszkén viselném e felírást:
"Nem feledlek soha."
*****
Pillanatkép a Csörge tónál
Tisztelgés az íróóriás előtt - Jókai Mór emlékház
*****
Ásvai Jókay Móric, közismertebb nevén Jókai Mór a márciusi ifjak egyike, regényíró, a „nagy magyar mesemondó”, országgyűlési képviselő, főrendiházi tag, a Magyar Tudományos Akadémia igazgató-tanácsának tagja, a Szent István-rend lovagja, a Kisfaludy Társaság tagja, 1876-tól 1903-ig a Petőfi Társaság elnöke, a Dugonics Társaság tiszteletbeli tagja. Jókay Károly és Jókai Eszter öccse.25 éven át nyaralt Balatonfüreden. Első (1857-es) balatonfelvidéki utazásáról a következő év tavaszán számolt be a Vasárnapi Újságban, A magyar Tempevölgy című cikksorozatában. Ezt követően is sokszor járt erre, ilyenkor a Szívkórházhoz tartozó Klotild udvarban lakott. 1867-ben sógora, dr. Huray István fürdőorvos ösztönzésére vásárolt meg egy telket a Kerek-templom mögött Balatonfüreden, s arra építtette rá azt a villát, amelybe 1871-ben költöztek be véglegesen feleségével, Laborfalvi Róza (1817–1886) színésznővel. Az épület kora eklektikus stílusban épült, tágas előcsarnokkal rendelkezett, hatszobás, konyhás, alápincézett villa volt, amelyből szép kilátás nyílt a Balatonra. Előkertjében ritka rózsafajták nyíltak, az épület mögötti gyümölcsöst Jókai saját kezűleg gondozta. Az író ritkán hagyta el Füredet a nyári időszakban, csak ősszel költöztek vissza Pestre. Balatoni élményeiről számos cikkben, írásban számolt be (pl. Asszonyt kísér, Istent kísért című regényében), a fürdőélet mindennapjairól lapjában, az Üstökösben is tudósított. 1876-ban az Életképekben Balatonfüredi levelek címmel indított sorozatot. A környezet jó hatással volt egészségére, korábbi betegségéből, hörghurutjából is itt sikerült kigyógyulnia. Itt írta meg egyik legnépszerűbb regényét, Az arany embert, amelyet maga is „legkedvesebb regényének” nevezett. Miután 1886 novemberében meghalt Laborfalvi Róza, a füredi otthon üressé vált számára, ezért 1890-ben eladta a villát.
Forrás: wikipédia
*****
Állandó hadtörténeti kiállítás a Siklósi várban
*****
Ábrahám Exit Béla: A kétrészes szegedi Tisza
Tisza Part I.
Fagyos téli délutánon
Jó meleg a nagykabátom.
Híd alatt sárgásan a Tisza tekereg
Hideg szobor mellett lábam beremeg.
Nem kényeztet a napsugár
Közel került a fátyolos láthatár.
Nem zsong a nádas, mindenütt csend.
Egy fáradt varjú köröz odafent.
Elmereng a Kalapos nő...
Mi is "kéne", talán több hő?
Fejére száll a fáradt varjú,
Ebből még nem is lenne gond...
De elrebben hirtelen...
S helyén marad egy "pont".
Tisza Part II.
A folyó mentén apró kavicsok közt egy hatalmas kő,
Rajta fáradt varjú ápolja tollát, akár egy igazi nő.
Csendesen kanyarog a lankák közt a Tisza,
Lapos ez a környék, mint a Mona Lisa.
Lassan, hangtalanul siklik a vízen
Egy fa letört ága, s rajta hangyák tízen.
Puhán süpped egy kóbor kutya lába a parton,
Egy alak lépdel a hídon, s kezében egy karton.
A kartonból kivesz egy távcsövet,
Szemügyre veszi a környéket, s a nagy követ.
Kihúzza magát a madár, akár egy nagykövet,
El is fordítja az alak a messzelátót,
S megpillantja a faágat, (balra-át volt).
A hangyák sorban ülnek a szélén,
A legnagyobb, talán a főnök a végén.
A kutya az alakhoz simul a hídfőnél,
Közben zajlik az élet a nagy kőnél.
Megsimogatja az ürge,
Szól az ebnek: Szaladj, Fürge!
Partot ér a bátor hangyacsapat,
Lemásznak szépen a nagy kő alatt.
Tudják, hogy erre sok morzsa vár,
Ekkor toppan eléjük a madár.
Jaj, de kááár!
De még semmi sincsen veszve,
Kóbor kutya eleresztve
Odaszalad a nagy kőhöz,
Az alak meg egy nőhöz.
Elrebben a fáradt madár,
Nincsen hangyavacsi ma már...
A többi szereplő boldog végre,
S Te is, mert a versnek itt a vége.
Tisza Part I.
Fagyos téli délutánon
Jó meleg a nagykabátom.
Híd alatt sárgásan a Tisza tekereg
Hideg szobor mellett lábam beremeg.
Nem kényeztet a napsugár
Közel került a fátyolos láthatár.
Nem zsong a nádas, mindenütt csend.
Egy fáradt varjú köröz odafent.
Elmereng a Kalapos nő...
Mi is "kéne", talán több hő?
Fejére száll a fáradt varjú,
Ebből még nem is lenne gond...
De elrebben hirtelen...
S helyén marad egy pont.
Tisza Part II.
A folyó mentén apró kavicsok közt egy hatalmas kő,
Rajta fáradt varjú ápolja tollát, akár egy igazi nő.
Csendesen kanyarog a lankák közt a Tisza,
Lapos ez a környék, mint a Mona Lisa.
Lassan, hangtalanul siklik a vízen
Egy fa letört ága, s rajta hangyák tízen.
Puhán süpped egy kóbor kutya lába a parton,
Egy alak lépdel a hídon, s kezében egy karton.
A kartonból kivesz egy távcsövet,
Szemügyre veszi a környéket, s a nagy követ.
Kihúzza magát a madár, akár egy nagykövet,
El is fordítja az alak a messzelátót,
S megpillantja a faágat, (balra-át volt).
A hangyák sorban ülnek a szélén,
A legnagyobb, talán a főnök a végén.
A kutya az alakhoz simul a hídfőnél,
Közben zajlik az élet a nagy kőnél.
Megsimogatja az ürge,
Szól az ebnek: Szaladj, Fürge!
Partot ér a bátor hangyacsapat,
Lemásznak szépen a nagy kő alatt.
Tudják, hogy erre sok morzsa vár,
Ekkor toppan eléjük a madár.
Jaj, de kááár!
De még semmi sincsen veszve,
Kóbor kutya eleresztve
Odaszalad a nagy kőhöz,
Az alak meg egy nőhöz.
Elrebben a fáradt madár,
Nincsen hangyavacsi ma már...
A többi szereplő boldog végre,
S Te is, mert a versnek itt a vége.
Tisza Part I.
Fagyos téli délutánon
Jó meleg a nagykabátom.
Híd alatt sárgásan a Tisza tekereg
Hideg szobor mellett lábam beremeg.
Nem kényeztet a napsugár
Közel került a fátyolos láthatár.
Nem zsong a nádas, mindenütt csend.
Egy fáradt varjú köröz odafent.
Elmereng a Kalapos nő...
Mi is "kéne", talán több hő?
Fejére száll a fáradt varjú,
Ebből még nem is lenne gond...
De elrebben hirtelen...
S helyén marad egy pont.
Tisza Part II.
A folyó mentén apró kavicsok közt egy hatalmas kő,
Rajta fáradt varjú ápolja tollát, akár egy igazi nő.
Csendesen kanyarog a lankák közt a Tisza,
Lapos ez a környék, mint a Mona Lisa.
Lassan, hangtalanul siklik a vízen
Egy fa letört ága, s rajta hangyák tízen.
Puhán süpped egy kóbor kutya lába a parton,
Egy alak lépdel a hídon, s kezében egy karton.
A kartonból kivesz egy távcsövet,
Szemügyre veszi a környéket, s a nagy követ.
Kihúzza magát a madár, akár egy nagykövet,
El is fordítja az alak a messzelátót,
S megpillantja a faágat, (balra-át volt).
A hangyák sorban ülnek a szélén,
A legnagyobb, talán a főnök a végén.
A kutya az alakhoz simul a hídfőnél,
Közben zajlik az élet a nagy kőnél.
Megsimogatja az ürge,
Szól az ebnek: Szaladj, Fürge!
Partot ér a bátor hangyacsapat,
Lemásznak szépen a nagy kő alatt.
Tudják, hogy erre sok morzsa vár,
Ekkor toppan eléjük a madár.
Jaj, de kááár!
De még semmi sincsen veszve,
Kóbor kutya eleresztve
Odaszalad a nagy kőhöz,
Az alak meg egy nőhöz.
Elrebben a fáradt madár,
Nincsen hangyavacsi ma már...
A többi szereplő boldog végre,
S Te is, mert a versnek itt a vége.
Európa kék szalagja a Duna Búcsú a hegyektől ***** Ahol a víz az úr A Dráva menti WISEDRAVELIFE projekt eredményeinek bemutatása. ***** Du...
