2018. október 23., kedd

III. évfolyam 22.szám

*****
A szekszárdi Ifjú Szív Táncegyüttes új táncának ősbemutatója
Erdélyben, Gyergyószárhgyen
Kísért a Madarasi Vagabund zenekar

*****

145 éves Szekszárdon a szervezett tűzvédelem
Szerek felvonulás (2018-10-18)

*****
 Búvárok merülése

Ritka pillanatok sorozat
*****
Hangulat

Elmúlt oly sok tavasz,
elmúlt sok-sok nyár is.
Ősz is, sok-sok, elmúlt,
most jégvirág virágzik.

De szívünkbe' ne múljon
a tavasz, a virágzás,
nyári napsütésben
a boldog kacagás.

Őszünk is szép legyen,
tarka és virágos,
téltől se féljünk,
mert fehér és bánatos.

Csiffáry Zoltán

2018. október 9., kedd

III. évfolyam 21. szám


 Amit egy drónversenypilóta lát
Ritka pillanatok sorozat
*****
Örök változás és újjászületés

Kint ültem az őszi napfényben az udvar közepén. Kezembe a melegen gőzölgő tea és vártam. Vártam a változást, amitől úgy rettegek, de most elé akartam menni. Azt mondtam neki csukott szemmel és nyitott lélekkel, hogy tudom, hogy jössz akár akarom, akár nem. Tehát itt vagyok, már nem menekülök többé előled. Már belefáradtam ebbe az örökös játszmába. És csak azon múlik, hogy milyen minőségben engedem el a mostani dolgaimat, hogy, hogyan fogadlak téged. Azzal a hittel akarom ezt az új életszakaszt megkezdeni, hogy tudom bármi is történik velem, az csak a javamat szolgálja. Most az eddigi tapasztalataimat sutba téve, és az ösztöneimet lefékezve annyit mondhatok neked:- Hát akkor jöjjön, aminek jönnie kell!
Felnyitva szemhéjamat kémleltem a tájat és kis idő múlva az őszi szellővel megjelent egy fehér pillangó.  Azt hiszem elkezdődött.

Kincses Nagy Zoé

*****
 Gyermekláncfű
Vadvirágok sorozat
*****
Ábrahám Exit Béla: Ellenfényben
50×40 cm, olaj, habkarton

*****
Vége a szezonnak: Egy motorcsónak kiemelése
*****

IX. évfolyam 7. szám

  Európa kék szalagja a Duna Zuhatagos múlt ***** Ünnepi megemlékezés a középtengelici Csapó sírkertben A múlt nyomában sorozat ***** Kovács...