V. évfolyam 8. szám

Bemutatkozik a Ponyva Ballon Szekszárd

sorozat

*****

Mikor egy mókus rejtőzködik

vadlesen sorozat

*****

Mókus erény

A tetőablak megkopott üvegén a levelek kiszámíthatatlanul kopogtak be a terembe, ahol többedmagammal ültem. Füleltem a halk zenéjét a természetnek. Az emberek beszédét
aznapra már soknak éltem meg. Eltelítődtem attól, amit közvetíttetek. Úgy éreztem rám vetik gondjaikat, fájdalmaikat és elméleteiket. Pedig a sajátjaimtól is szívesebben szabadultam volna akkorra, már nemhogy másét is magamra vegyem. Annak is meg van az ideje és szívesen részt vállalok a lelkizésben, vitában, de ekkorra megtelítődtem. Tőlük, magamtól, az élettől. Legszívesebben csak lettem volna, és néztem volna ki a fejemből, és hallgattam volna inkább a világot, ami körül vett. 
Ekkor egy női hang dühtől megemelkedett hangszínnel: "Miért nem tudod magadnak kimerni a levest? Nem vagy önálló felnőtt?"
Kínosan felröhögtem, és az összekulcsolt kezemre néztem. Imádom, amikor az emberek eltakarva a valódi gondjukat piszlicsáré dolgokba kötnek bele, hogy kiengedjék frusztrációjukat. Próbáltam visszaterelni magam és azt a kicsi lelki békém megtalálni valahol. Mély lélegzetvétel közben megnéztem, még mennyi ideig kell tolerálni mindezt. Kifújva a többszörösen elhasznált ember szagú levegőt, lassan felnéztem és a terasz üveg ajtaján át erdő részletbe akadt tekintetem.
A fák hiányos sárga levelei ringatóztak és hullámoztak a szél váltakozásának megfelelően. A barna törzsek, amelyek a haragos zöld moha otthona megszűrték az áramló fényt. Az egyik vaskosabb ágon megjelent egy vörös mókus. Két lábra ült és fürkészte a rengeteget. Pár fával arrébb megjelent egy társa. Mikor észrevették egymást a kérgen szerpentinszerűen fel és le kezdtek rohangálni. Kis idő múlva megálltak és néhány ugrással helyet változtatva folytatták keringésüket a fán. Úgy tűnt mintha sajátos táncot lejtettek volna.  Miközben ebbe a hétköznapi tüneménybe belemerültem eszembe jutott, hogy mikor raktároznak télire, mennyire okosan megjegyzik az éléskamráik helyét, de mégis előfordul, hogy nem mindegyikre emlékeznek, és ennek köszönhetünk rengeteg fát.
Mikor távozóban voltunk a helyiségből egy ismerős megkérdezte min mosolyogtam olyan jó ízűen, én erre csak azt válaszoltam, hogy talán feledékenynek lenni nagyobb előny, mint gondoljuk. 

Kincses Nagy Zoé

*****

Alsó-Telefonos tó

Gemenc vizei sorozat

Az Alsó-Telefonos tó a turisták által nem látogatható terület

*****

Ábrahám Exit Béla festménye
30×60 cm, olaj, farost

V. évfolyam 7. szám

Minden kedves látogatónknak

kellemes Húsvéti ünnepeket

kívánunk!

*****
Tél a tavaszban

Szekszárd, 2020-03-23
*****
Csiffáry Zoltán: Álom

Dörömböl a hajnal.
Ablakodon beköszön a fény.
Lassan botorkálsz
álmaid szőnyegén.

Elsuhan valaki,álmaidban tova,
ki volt ő nem tudod meg soha.
Néha átkarolnád, akit nagyon szeretsz,
nem teheted meg, ő nem a tied.

Mert csak kósza álom az, egy más világ.
Kinyitod két szemed, az álom tovaszáll.
Szeretnéd párnáid közt tovaszőni álmod,
de a nap is felkelt, nem teljesült álmod.
*****

Búcsúzó szép világ - Tolna-Sárköz II.

Farkasné Pál Bözsi emlékei: udvarlás, eljegyzés, lakodalom
*****
Látom 
Én most embereket látok. Nem országokat, nem városokat vagy falvakat. Embereket, akik éljenek a földünk bármely pontján a sírásuk, fájdalmuk és a nevetésük, boldogságuk egyforma. Mind megélik mostanság a félelmet, a bizonytalanság torok szorító tehetetlen valóságát.  Lehet bármilyen világnézete, vallása, állása, most mindenki csak egy ember. Sebezhető. Felértékelődik minden gondolat, cselekedet, amely megvéd és reményt ad.
Én most embereket látok. Kik védik magukat, mert tudják azt, hogy ezzel óvják közeli, távoli szeretteiket. Sajnálom azokat, akik ezt nem teszik, mert elfelejtik, hogy mennyit is jelenthetnek. Mi alkotjuk most a világot, egyenként de mégis egységben.
Én embereket látok. Akik életüket feláldozva erőt, akaratot, kitartást újra és újra merítve mindannyiunkért tesznek. Lehet épp pénztárban ülnek, vagy teherautót kormányoznak, de kijelzőről taníthatnak, és hosszú polc sorok között pakolnak. Fertőtlenítő szagú környezetben gyógyítanak, vagy annak tisztaságát fenntartják. Kik őket vigyázzák és minket. Kedvenc ételeink házhoz juttatásán serénykednek. És számos más formában jelen vannak számunkra.
Én embereket látok. Az otthonaikban a változást maguk módján megélni tudókat. A bohóckodást újra élesztő családokat, és a gyerek feladatait megérteni kívánó szülőket. A közösségi teret, mely most ablak vagy balkon formát ölt, és énektől, tapstól visszhangzik. Az egyedüllétet videó hívással agyon ütőket. Az unalmuktól szenvedőket, és a tisztaságért tüsténkedőket. Videójátékba belemerülőket, és az egyesével futó gőzkiengedőket. Kis kedvenceiket sétáltatóakat és azokat a teraszról árgusan figyelőket. A bolt kifosztására igyekvőket, és feltörekvő konyhatündéreket. A kétségek miatt egész estében forgolódókat, és a kimerüléstől zokogókat. Töprengő magányos nyugdíjasokat, és a megtört munkanélkülieket. Nehézségeket megugró otthonról dolgozókat. Minden hajnali pírral újra reménykedőket.
Én embereket látok. A megsárgult papírú 100 éves újság lapjain, akik maszkot viselnek és a veszteségeikről beszélnek. Tudom, ez a láthatatlan pusztító erő mindenkitől elfog venni valamit, benyújtja a számláját és csak reménykedhetem, hogy minél kevesebbet kérjen. Majd egyszer mi is a történelem könyvének kicsiny hasábjában megöregedett képek egyike leszünk, de addig is éljünk. Éljünk túl, emberek!

Kincses Nagy Zoé 
*****
Ligeti Csillagvirág

vadvirágok sorozat
*****