2017. március 7., kedd

II. évfolyam 10. szám

Boldog Nőnapot!
Ábrahám Exit Béla: Orchidea (50×40 cm, olaj, habkarton)
*****
Fehér Gyűrű Közhasznú Egyesület az áldozatokért
János Anna: Szekszárdi Áldozatsegítő Iroda - irodavezető
*****
Híres fák sorozat
Bogyiszlói vándorló fák
*****
 Pikáns székely anekdoták (III.)
Előadja: Fazekas Lázár
*****
Madárlesen sorozat
Fekete gólya
*****
Kincses Nagy Zoé:  A változás útján

Sohasem késő

Az őszi vidék képe csak suhan az autó ablaküvegén át. De nem tudom élvezni a gyönyörű tónusú színeket és a lemenni készülő indián nyári napot. A járműben hárman ülünk. Édesanyám, nővérem és én. Ha nem lenne ez a helyzet annyira zavart, ideges és feszült, akkor a kép egy jó vicc kezdőmondata lehetne. Te ismered azt a viccet, amikor a szőke, a barna meg a vörös egy autóban mennek a rendőrségre. Ja, az jó poén. De sajnos ez nem vicc. Ez a helyzet, a puszta valóság, ismét.

A vérségi köteléken és a közös emlékeken kívül sok minden köt össze minket. Például a harcaink. A majdnem húsz éves folytonos harcunk. Nem látványos, nagypáncélos, vaskardos harc, amelyről filmeket készítenek. Itt még egy pisztoly sincs.  De elmesélem a közös harcunk mibenlétét.

A szüntelen készenlét, azt figyelve, ő milyen állapotban van. Nehogy valami olyat tegyek vagy mondjak. Minden tízezerszer végiggondolva és -rágva, majd visszanyelve. Tűrni azt, hogy akkor is én vagyok a hibás, amikor nem is csináltam semmit. Láthatatlannak lenni. Elbújni, csak ne legyen balhé. Aztán belefáradni, közönyössé válni. Mert rájössz, hogy nincs kiút. Elfogadni, hogy ez így lesz, míg el nem tűnik. Tízévesen bekészíteni a baseballütőt az ágy mögé, hogy, biztos, ami biztos, kéznél legyen, ha este megjönne, és kicsit kapatosabb az átlagnál. Majd a menekülés, mert tudod, ha ott maradsz, végleg ott maradsz. A sikeres elmenekülés után pedig még vissza-visszaránt. Mert otthagytad vele az édesanyád. A lelkiismeret, az a kis mocsok kopogtat. Aztán a közös családi ünnepek, amelyek nem azok. Csak szüntelen könyörgés és fohászkodás Istenhez, hogy ne kelljen menekülni, miután megígérik, hogy elvágják a torkotokat nem létező dolgok miatt. Igen, ez az igazi harc, ha egy agresszív alkoholistával élsz egy fedél alatt. Nem csak vele harcolsz, hanem magaddal is, az érzéseiddel, hogy hogyan is kéne csinálni, hogy túléljétek ép ésszel az egészet, mert azzal tisztában vagy, hogy túlélitek, mert túl kell. Ő nem nyerhet.

Az élet pedig tartogat fordulópontokat. Egy szép szerdai napon jön egy telefonhívás anyámtól. Vége! Ennyi volt. Bennem először a kételkedés, mert volt már ilyen. De azt mondja, nem. Most ennyi volt, tényleg. Már ügyvédet is felkeresett. Leültem a kanapéra a változás szelét érezve. Felfogva, hogy most fújták az utolsó nagy közös csatánkhoz a kürtöt. Fogunkat összeszorítani és egymást támogatva a harctérre indulni. Akkor jöjjön, aminek jönnie kell.

Ülünk a kis piros autónkban. Az ügyvédtől jövünk, és a rendőrségre tartunk. Mindenki rágyújt egy cigire. Konstatálom, megint aktivizálódott a stresszdohányzásom. Utunk alatt hosszúak a csendek, ha megszólalunk, biztatjuk egymást, a szép közös jövőt írjuk le. A nyugodt és menekülésmentes karácsony gondolatára újra gyerekké válok és sírok. Szipogva azt kérdezem: „Mama, lehet szép karácsonyunk?” És helyeslőn bólogat. Rengeteg érzés kavarog bennünk, gyakran ellentmondóak is. A félelem, a szorongás az ismeretlen jövőtől, amely egyben a remény a jobb életre. Most kell bátornak lenni, összetartani és kitartani.

Belépve a rendőrség ajtaján észreveszem, hogy remegek az idegességtől. Közben felfigyelek a családtagjaimra, akik magyarázzák a rendőrnek, miért jöttünk. Két igazi harcos. Én nem vagyok az. Én mindig a háttérben voltam és próbáltam támasz lenni. Háttér a harcosoknak. Türelmet kér a rendőr és megmutatja, hova tudunk ülni, amíg várjuk a kollegáját, aki segítségünkre lesz. Az ülőalkalmatosság felé fordulva egy szobrot fedezek fel. A következő felirattal ellátva: Sárkányölő Szent György. Alatta legendáját ismertetik. Elolvasom, és helyet foglalok. Miközben várunk, elmerülök a gondolataimba. Mi már nem vagyunk abban a helyzetben, hogy csak mások segítségére várjunk. Önmagunkban kell megtalálnunk azt az erőt és hitet, amely harcossá tesz. Sohasem késő azzá válni. Felnézek anyámra és a testvéremre, ők visszanéznek rám. Tudom, ha ismertetik lehetőségeinket, egymásba kapaszkodva elindulunk a változás útján, hogy Sárkányölők legyünk.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

III. évfolyam 21. szám

 Amit egy versenypilóta lát Ritka pillanatok sorozat ***** Örök változás és újjászületés Kint ültem az őszi napfényben az udvar köz...