2016. december 25., vasárnap

I. évfolyam 5. szám

Visszatekintő (ez történt 2016-ban)
Busójárás - Mohács
*****
Tabu

Csak úgy odapofátlankodtam közéjük. Benne van a pakliban, hogy nem vagyok szimpi, de hátha ők is szeretnek ismerkedni, netán barátkozni. Mint jómagam.

A kezdeményezésről, extrovertáltságról egy időre rezignáltan leszoktam, napjainkra azonban új életkedvet nyervén visszatértem hozzá, azaz igaz jellememhez, valómhoz. Hiszen én valójában az vagyok: aki kedveli az embereket és nyit feléjük.

Társasjátékhoz készülődtek. Először csupán a játékasztal mellett álldogálva néztem őket, kisvártatva fölmerült, hogy beszállhatnék, és igent mondtam persze. Noha kilógtam a sorból: három leány és három fiú ülte körbe egymást tökéletes összhangban; én lettem a hetedik, a páratlanadik.

Régi barátok ráadásul. Nyolc évig egy osztályba jártak, jelenleg kilencedikesek, tizenöt esztendősek. Hatan három különböző középiskolát látogatnak, később meg is dicsértem őket, hogy ilyen lelkiismeretesen tartják a kapcsolatot egymással. Hűség.

Ami szempontomból még fontosabb, hogy körükben újfent, sokadjára szembesültem azzal, a felnőttek világa mennyire nem nekem való. Az nem eléggé játékos, és túlontúl prűd számomra.

Úgy kezdődött, hogy bejött egy ügyeletes néni szolgálatunkra, hogy ne húzza-e le a redőnyt. Merthogy kintről belátnak a kuckónkba. Egy morzsányit meglepett a felvetés, ez a távolbalátó tapintat: mégis mit gondol? Mit szégyellne hét társasjátékozó személy egy gumiszoba-kopárságú, falanszterszerű teremben, ahol egy asztalon kívül semmi sincsen? Nem szükséges lehúzni a redőnyt. „Nem fogunk meztelenkedni” – közöltem, habár e közlés nem az egyéni vágyaknak, hanem a vélt realitásoknak felelt meg, és, mint rögvest kiderült, más is így volt ezzel.

A szemüveges lány – hullámzó barna haj, intellektuális arcforma, vékony testalkat –, tehát a Szemüveges Lány tiltakozott ígéretem ellen: igenis fogunk meztelenkedni, majd később, csak egyelőre nem, valami ezzel egylényegű kijelentést tett, „hivatalosan” viccből, viszont többen is tudtuk, hogy legbensőségesebb óhaja beszéltette. Árulkodott a humor leple alól előbukkanó ábrázat is.

Felvettem a fonalat természetesen; egyrészt hogy meggyőződjek arról, hogy mindezt jól értelmeztem, másrészt mert érdekel a női fiziológia és pszichikum – és nem utolsó sorban mert baromi izgis az egész. Hogyan képzelné ezt – firtattam –, játsszunk vetkőzős pókert? Erre aztán, jóllehet továbbra is tréfás felhangba burkolva, még határozottabb helyeslést kaptam, amiből teljesen világossá vált, hogy (egyesek) tényleg csinálnák, ha mernék.

Merészség híján egy szintén nem érdektelen társasdobozt vettünk elő, a Tabu nevű játékot, amelyik arról szól, hogy kártyákon olvasható könnyebb-nehezebb kifejezésekre kell úgy rávezetni a csapattársakat, hogy az evidens kulcsszavakat tilos kiejteni. Értelmes elfoglaltságnak tartom, aminek hangot is adtam, fejleszti a kommunikációs készséget, bővíti a szókincset („magyal”?!). A sziporkázásnak alkalmas terepét nyújtotta ez is, a metroszexualitással kezdve a pornószínészet kihívásain át az aktrajzolásig számos kényes témát érintettünk, és akadt, akinek a köznapi lovaglásról is az jutott eszébe.

De a másik két leánykát sem akármilyen fából faragták. Egyikükkel idézte föl lelkesen a Szemüveges, hogy a fiúk osztálykiránduláson kukkolták őket a fürdőhelyiségben, záróakkord gyanánt a harmadik forszírozta, hogy mindenki adja elő egy intim titkát.

Kitaposott ösvény vezetett egy szaftosabb játék ötletéig, a Felelsz vagy mersz?-ig. Hogy mit tesznek a légből kapott, irracionális tabuk életünkkel, azt e társalkodás ragyogóan példázza. Azzal, hogy a srácok(!) megerősítették, hogy a Szemüveges Lány a legtüzesebb mind közül, mi több nekiálltak szidni a kurvának minősített nőtípust, meg hogy milyenek a mai csitrik, sikerült szégyenérzetet kelteni benne, és beléfojtani imádnivaló bujaságát. Már azt állította, rá abszolút nem jellemző módon, hogy ő nem vetkőzik le olyan hamar, mint Rose a Titanicban. Magyarul beléverték a felnőttes prüdériát. A fiúk! Én ugyanolyan voltam tizenöt évesen, mint ő, és fiúként is féltem vállalni. Neki még nehezebb.

Itt van a kutya elásva. Az emberek, különösen a lányok nem adhatják önmagukat. Az este költői kérdése, hogy ha ez a sok öncsonkító „erkölcsi” korlátozás nem lenne, mennyivel volna élménygazdagabb, színesebb, szebb az élet.

Foray Nándor 
*****
Eszement mese
Részletek Malek Andrea műsorából - Bácsalmás
*****
Speciális Művészeti Fesztivál - Kaposvár
 
*****
 Ábrahám Exit Béla: Tél
40×30 cm, olaj, habkarton
*****
Értetek - baleset-megelőzési bemutató - Szekszárd

*****
Akik legyőzik a félelmet
Légzőkészülékes gyakorlat Szekszárdon
*****

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

III. évfolyam 16. szám

***** Szombathely Városi séták sorozat ***** Vörös mocsár tórendszer - Kecel  Horgászpercek sorozat ***** Vörös-mocsár tóre...