100 éves TENGELICI I. VILÁGHÁBORÚS EMLÉKMŰ - részletek a kiállítás megnyitójából
2024-11-15
*****
Aurora Amelia Joplin: Őszi csend
Szív hegedűjén pendül a bánat,
ahogy az őszi pára lassan leül,
falevelek közt bújik a csend,
és a szél halkan sóhajt egyedül.
Bús az avar, fáradt arca ráncos,
emlékezik, mesél a múltról,
ahogy lassan megérik minden érzés,
s belehull a mély, csendes magányába.
Köd szitál - ölelésbe fonja az erdőt,
puhán takarja a fák ágait,
tél közeleg, s halkul a világ,
a madarak álomként szállnak tovább.
A fák bölcs tanúk, susogják halkan,
hogy az elmúlás nem vég, csak egy kezdet,
águkon csend fonódik, mint végtelen dallam,
míg a szél viszi gyengéden egyre messzebb.
Nyugalom kúszik szívünk rejtekébe,
a béke csendje szavak nélkül zenél,
hiszen minden ágon ott zúg a múlt,
az élet halk, mégis örök dalt mesél.
A köd lassan oszlik, halkan tűnik el,
a napfény bekúszik a fák közé szelíden,
de melege már csak emlék a levélnek,
s az erdő hallgat, ahogy a tél kopogtat,
fagyos ujjaival csendet hoz, végtelent.
Forrás: www.poet.hu - magyar versek
*****
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése