2022. április 11., hétfő

VII. évfolyam 8. szám

 Smart-dog kutyasuli - Szekszárd

Bemutatkozik sorozat

*****

Dzsenka örök

Az "első" minden szempontból és élethelyzetben meghatározó. Arra valahogy mindig emlékszem. Ő is olyan volt. Aranybarna, fehér szőrgombolyag volt. Mikor csak ismerkedni mentünk, pontosabban kiválasztani,ezerrel tepert hasonló mini róka karakterű kutya testvérkéivel. Kergetőztek és bukdácsoltak. Ügyetlenségük olyan bájos volt. Legszívesebben mindet haza vittem volna. Csak évekkel később tudatosult bennem egy családi beszélgetés során, hogy dehogy mi választottuk őt. Ő volt olyan kegyes, hogy ránk bízta magát. Amikor kezembe adták nem sírt, mint a testvére nem sokkal előtte, és nedves kis orrát a nyakamhoz dugta és puszikat osztogatott, majd mikor eleget babusgattam hosszú szuszogással elaludt a mellkasomon.  Ekkor pecsételődött meg a közös sorsunk. Mivel lakótelepi kutya volt tényleg mindent megfigyelt és megtanult tőlünk, és az agya szivacs volt. Kifürkészte, hogyan nyitjuk az ajtót, és mikor a szükség úgy hozta, egy dörgés képében ekkor pillanatok alatt kicsapódott a szoba ajtaja és az ágyba lendült mellénk. Anekdotáink egyike, hogy nem csinált addig semmit reggel, amíg anyu kávés csészéje nem koppant a mosogató kagyló alján, de aztán öröm riszálás keretében vitte hozzá a pórázt, hogy kapcsolja rá és adja a szíj végét a szájába, mert ő bizony magát sétáltatta. Ment az ember mellett a megszokott távolságra nem kujtorgott el, és a póráz mindkét végén ő volt. Sajátos látvány volt. Skót juhász volt, a fajta összes nemességével, szépségével, intelligenciájával. Persze nem lenne őszinte ez a pár sor, ha híresen sértődékeny természetét nem említeném, ha valamivel sikerült ő nagysága önérzetén sebet ejteni, akkor annak a személynek látványosan hátat fordított, és nem hallgatott rá, hiába szólongatta és ha netán pozíciót változtatott a bántó fél, hogy szemtől szembe kerüljenek akkor ő is változtatott, hogy csak a farát láthassa az illető. Ezt képes volt napokig eljátszani. Dzseni igazi barát, társ, és terapeuta volt kutya bőrben 11 évig. Különös, egyedi kapcsolatunk volt vele. Több kutyám volt azóta, de ő az etalon, ő az első, ő Dzsenka.

Kincses Nagy Zoé

*****

A paradicsommag álma

*****

Kellemes húsvéti ünnepeket kíván a
Zöldpont Magazin valamennyi munkatársa!


 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

IX. évfolyam 10. szám

 Európa kék szalagja a Duna Szabad folyók, szabad emberek ***** Ünnepeltek a Tolna vármegyei tűzoltók is Részletek a bonyhádi Szent Flórián ...