2018. július 17., kedd

III. évfolyam 15. szám

Árpád szobor Rajkán
Különleges szobrok sorozat
*****
Szoboravatás Rajkán

1896. május 2. és október 31. között Magyarország fennállásának ezredik évfordulóját ünnepelte.
Ennek keretében Thaly Kálmán történetíró ötletére a honfoglalás és államalapítás szempontjából
fontos hét helyen emlékművet emeltek. Ez a hét hely Brassó, Dévény, Munkács, Ópusztaszer,
Pannonhalma, Zimony és Zobor-hegy (Nyitra mellett) volt. A hetes szám a hét honfoglaló vezérre utalt. 
Dévényben 1921-ig állt Árpád vezér szobra, de a megszállók felrobbantották azt. Pótlására egészen
2017. augusztus 5-ig kellett várni.
Közel 5 év munkájának és összefogásának eredményeként az eredeti helyszínhez legközelebbi magyar településen,
Rajkán, a Bem apó utcában, a Véradó parknál avatták fel ünnepélyes keretek között Árpád vezér új szobrát.
A szobrot Kiss Vince, Rajka község polgármestere, Varga László, a 907. évi pozsonyi csata emlékére
létrejött alapítvány elnöke és a szobor alkotója, Bujtás László lébényi szobrászművész leplezte le.
A művész erőt sugározva pajzzsal és karddal kezében ábrázolta Árpádot. A szobor nyolcszögletű talapzaton
áll, amely oldalain a hét törzs neve valamint a 907. évi pozsonyi csatára utaló felirat olvasható.
Az avatáson Nagy István, a Földművelésügyi Minisztérium államtitkára mondott ünnepi beszédet, majd
a jelenlévők elhelyezték az emlékezés koszorúit a szobor lábánál.

Kalmárné Koszonits Klára
        Rajka
*****
Bajai AMI Symphonic Band
A fúvószene kedvelőinek sorozat
*****
Barátkozás a tóparton

Apró lábait egymás után kapkodta a zöld kis virágos gyepen. Persze nem mint a nagyok csak olyan döcögősen, labilisan, ahogy az ügyes másfél évesek szokták. Kisebb,nagyobb kibillenéses pihenőkkel a vörös díszkővel kirakott útvonalhoz ért.
Megállt és kicsiny kezeit kinyújtogatta az út túl oldala felé mutatva. Szalma szőke göndör fürtjei rugóztak, ahogy gyermekin felkacagott. Majd hangosabban rá kezdett hiszen fel kívánta magára hívni a figyelmet.  De a kiszemelt tollas barát csak egy fél pillanatra figyelt fel az incselkedő kis lányra. Majd folytatta addigi tevékenységét, a fű szisztematikus bekebelezését. Pindur hősünk viszont nem hagyta annyiban, fehér kék csillagos ruhácskáját rázva hangosabban kezdett nevetni és sikongatni.  A totyogó társ ekkor megállt és fejét félre billentve nagyot pislogva megnézte magának ezt a hangoskodó valakit. A tündérke nagyon megörült mikor célt ért az előadása. Épp rá akart lépni a köves ösvényre, hogy közelebbről megismerje új barátját, mikor egy nagy és erőteljes kéz felemelte. Még a megszeppent babát visszavitték a napozó édesanyjához, addig a vadkacsa szép nagy ívben elrepült a vízre.
Még egy darabig dacosan keresgélte a parton leendő pajtását a kicsi lány, de nem találta. Elsírta magát a sikertelen kutatástól. És hiába a labda és a plüssfigura a vigaszt nem lelte bennük. Szipogva el-el tekingetett. Nem telt el sok idő jött a hazatérés pillanata. Apja karjából a válla fölött még visszanézett a parti sétányra.  Mikor kiléptek volna a strand kapuján a nagy találkozás helyére leszállt a kacsa. Ezt észre véve a fürtöske integetni és kuncogni kezdett míg vízi madár ismerőse egy röpke perc figyelem múlva újra elmerült a legelésbe. 

Süle Viktória
*****
Ábrahám Exit Béla fotója
*****
Salátaboglárka
Vadvirágok sorozat
*****

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

IX. évfolyam 7. szám

  Európa kék szalagja a Duna Zuhatagos múlt ***** Ünnepi megemlékezés a középtengelici Csapó sírkertben A múlt nyomában sorozat ***** Kovács...