2017. január 9., hétfő

II. évfolyam 2. szám

*****
Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzései szerint rendkívül hideg idő várható, ami számos veszélyt rejt magában. A katasztrófavédelem hideg idővel kapcsolatos jó tanácsait, figyelmeztetéseit az alábbi linken találja:
http://tolna.katasztrofavedelem.hu/hirek/3535-teendok-rendkivuli-hideg-idejen


 Ábrahám Exit Béla: Zúzmara
30×40 cm, olaj, habkarton
 *****
 Zsírégető túra a Zöldtárs Alapítvánnyal
Zalakovicsné Kovács Klára fotói és bemutatója

*****

 Beköszöntött a tél
Vadlesen sorozat 
*****
Jászai Mari tér legszebb platánfája - Budapest
Az év fája - 2016
Híres fák sorozat 
***** 

A kockás inges srác


Tanítást követően kupaktanács a Gróf Pál utcán – ez az életvitel oly magától értődő volt és időtlennek tűnt, hogy az ember bele se gondolt, bele sem érzett, hogy másképp is lehet, és lesz is egyszer. Hétköznapjainkat öntudatlanul, robotpilóta üzemmódban abszolváltuk ekkortájt. Ez nem azt jelenti, hogy boldogtalanul éltünk, azt pláne nem, hogy a környező világ jelenségei nem váltottak ki belőlünk gondolatokat, ellenkezőleg: nagyon is teoretikusnak bizonyultunk, csak épp a különböző ingerekre adott elméleti reflektálásunk túlságosan reflexszerűre, zsigerire, ösztönösre sikeredett, így mivel egy tizenhárom éves serdülő temperamentuma… hagy kívánnivalót maga után, filozofálásunk meglehetősen kicsinyes jelleget öltött.
Egyik ilyen délután tőlünk egy-két esztendővel fiatalabb legényre figyeltünk föl, aki a park örökzöld füvezetén bandukolt át, srévizavé. Egészen normális, sőt előnyös fizikai megjelenés, alig lehetett fogást találni rajta: sötét haja fiúsan rövid, szelíd benyomást keltő arca, amennyire fel tudom idézni, nem volt ronda, rendes magasságú és vékony alkata. Ha nem úgy öltözött volna, ahogy, a jövevényt nem is észleltük volna. Egyetlen bűne ugyanis az lehetett, hogy nem igazán trendi inget vett magára. Ezt azonmód kiszúrva azt is fölfedeztük, hogy lábbelije sem piskóta: olyasféle (mű)bőr lakkcipőszerűséget hordott, amely mint „strici kopogós” él a köztudatban. Hát nem a vagányság ismertetőjegyét tiszteltük benne.
Mindezen fölgerjedve nyomban gúnyos hahotába kezdtünk, ami az illetettet nem érte el, mert eleve tisztes távolban haladt, mi mindenesetre nem kis feneket kerítettünk frissen támadt ellenszenvünknek. Sajátságos szellemi szűrőnkön keresztül selejtnek, emberi hulladéknak láttuk ezt a jóembert, aki nem érdemli meg az életet. Szándékolatlan benyomása olyan mélyen belénk ivódott, hogy szerény személye fogalommá vált körünkben: mégpedig a tápos balfácán fogalmává. Utálatunk odáig fajult, hogy valóságos hangszeres dalt készítettünk ihletésére, felénekelve, felvéve, ha pontosan emlékszem, betű szerint Kockásinges srác címen; de ez még mindig nem volt elég, mintha remix változat, vagy második zeneszám is született volna hamarost. Kazettára és számítógépre egyaránt rögzítettük, bizonyára ma is úszik valamerre. Ennyire tudtunk gyűlölni.
Ez a rosszindulat időszaka volt. Egymást is lenéztük, persze, de egymást legalább tevékenyen (is) irritáltuk, vagyis nem minden ok nélkül pocskondiáztuk. Talán egyéne is befolyásolja, hogy az ember miért leli örömét a felebarát alázásában. Akadhat, aki embertársát tényleg tárgynak nézi, ily módon kezeli tárgyként, emellett biztosan sokan vannak, akik azért becsmérelnek, mert ha a másikat kevesebbnek, akkor magukat többnek érzik. A gyűlölet alapvetően szenvedés, ebből kiindulva nem ésszerű ragaszkodnunk hozzá, viszont előfordulhat, hogy mégis ez az enyhébb, ez a kisebbik rossz, ha alternatívája mondjuk az önbírálat, a frusztráció, és ezen terhekkel összemérvén megkönnyebbedésként hat. Mi, érzésem szerint, tárgynak is tekintettük őt, de nem kizárt, hogy az az ing csupán ürügyként, casus belliként szolgált: a más lekicsinylésének, lefitymálásának lehetősége után kajtattunk eleve, mert szükségeltük ahhoz, hogy önmagukkal valamelyest jóban legyünk.
Ez az idegen meg úgy vette magára, hogy nem vette magára: ingben testet öltött és rázuhanó megvetésünkből mindössze a ruhadarabot fogta fel. Se előtte, se azóta nem látta egyikőnk sem, legalábbis felismert, „kockás inges” minőségében. Soha nem tudta meg, és sohasem fogja megtudni, hogy kiröhögtük, hogy dalt írtunk róla. Ha hallotta volna, tán rosszul érintette volna, szegényt; kevesen állnak olyan magas spirituális szinten, hogy a sértés egyáltalán ne bántsa őket, nyomtalanul peregjen le róluk. Így azonban, hogy még csak fogalma sem lett az egészről, abszolút győztesnek mondható: nem értesült arról a hazugságról, hogy valami baj van vele, mi pedig rosszmájúságunkkal csakis önmagunkat emésztettük. Mégiscsak jó, hogy valahol még megvan az a dal; fosszíliája, mementója az oktalan, levegőben lógó, önelvű, öncélú – és mindettől remélhetőleg tanulságos – Gonoszságnak.
A szeretethez nem kell indok – hangzik a nagy igazság. A kockás inges srác a maga ártatlanságával és függetlenségével annak bizonyságául szolgált, hogy a gyűlölethez sem. 


Foray Nándor

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

III. évfolyam 21. szám

 Amit egy versenypilóta lát Ritka pillanatok sorozat ***** Örök változás és újjászületés Kint ültem az őszi napfényben az udvar köz...