2020. október 12., hétfő

V. évfolyam 20. szám

Népi hangszerek (IV.) Előadó: Bognár Cecil népművelő

Népi hangszerek sorozat 

 *****

Vizsga vörösen

Van egy dallam részlet, ami 7 éves korom óta megjelenik a gondolataimban. Azon kapom magam, hogy bevásárlás közben, takarítás során vagy sétálva elkezdem dudorászni. Időkapszulaként visszaránt a gyerekkoromba. Zenei tagozatos osztályba jártam. A kórustagságon és a több dupla énekórán kívül azt foglalta magába, hogy egy alaphangszeren, valamint egy választotton kellet megtanulni játszani. A furulya volt az, amin mindenki tanult zenélni.
Én szerettem a hangszeren játszani, mással nem is volt baj, csak a gyakorlással és a zenei elmélettel, ami a szolfézs néven ismert. Értettem, hogy vannak alap dolgok, amit kell ismerni az embernek, hogy megszólaltassa az eszközét, de az túl száraz volt nekem. Aktív gyerekként lenyomtam, amit láttam vagy látni véltem a kottában. Sokszor megkaptam, hogy értékelik a szenvedélyes előadás módomat és zeneiséget, csak a kotta mást mutat. Hosszú ideig nem foglalkoztam nyaggatásukkal, úgy voltam vele, hogy nem értik a művészetemet, meg jobb móka barátokkal ökörködni. Aztán elhangzott egy bizonyos mondat, hogy nem sokára jön a fél évi vizsga. Mindenki előtt. A mindenki az összes évfolyamot jelentette. Na erre a tudatra összerándult a gyomor. A maradék egy hónap próbáról szólt. Hazafelé menet a dombon, a másodikon lévő lakás kisszobájában a szomszédok, rajongó örömére, napköziben, az udvaron. Mire oda kerültem már álmodtam is vele.
Az előadás remekül sikerült csak utána kérdezte mindenki, hogy jól vagyok-e, mert olyan vörös vagyok, mint a rák. A videófelvétel és a felkészítő tanárom szerint csak a legelején vettem levegőt meg egy nagyobb szünetnél a felénél. Őszintén megvallotta, hogy ilyet még nem látott és nem is szeretne többet, mert lábon kihordott egy szívinfarktust. Lelki szemei előtt lezajlott egy fulladásos eset, ahol a mentőket tereli a színpadról. Sok mindenre nem emlékszem a vizsgáról csak arra, hogy dobog a szívem a fejemben, és veszek egy nagy levegőt, meghajolok és végre vége, kilépek a színről.

Kincses Nagy Zoé

*****

Fekete Gólya Pihenőház Baja - Dunafürdő

Programajánló sorozat

*****

Béla király téri tapintható láthatatlan






Farkas Pál szobrászművész alkotása Szekszárd egyik legszebb terén található a polgármesteri hivatal és a vármegyeháza szomszédságában, illetve a belvárosi templommal szemben.

2014-ben a szekszárdi Rotary Club ötlete alapján és támogatásával elkészült a város terének bronz makettje, melyet elsősorban a vakok és gyengén-látók számára készült. Az épületeken kívül még Braille-írással is olvashatók az ismertető szövegek. 

https://www.kozterkep.hu/23449/bela-kiraly-teri-tapinthato-lathatatlan 

(fotók: Ábrahám Exit Béla) 

Különleges szobrok sorozat

*****

2020. szeptember 28., hétfő

V. évfolyam 19. szám

 *****

Népi hangszerek (III.) Előadó: Bognár Cecil népművelő

Népi hangszerek sorozat

*****

Szarvasbőgés után magányosan

Vadlesen sorozat

*****

Csiffáry Zoltán

Őszutó

Lágyan susog a szellő,
levelet röpít az égbe.
Kabátod összehúzod,
tested hideg ne érje.

Lassan,andalogva
az utadat járod.
Nincs közelbe' senki,
a kit szeretsz, hiába várod.

Felkavarja szíved,
sok-sok régi emlék,
újra átéled majd,
tudom, ezt szeretnéd.

*****

Nibelung-kút

Ausztriában a Duna partján a kerékpárút mellett
(Tulln an der Donau) tekinthető meg az alábbi szoborcsoport:







A szoborcsoport Attila hun királyt ábrázolja, hogy a Passauból érkező hajóról leszállt menyasszonyát, Kriemhildát fogadja.

A szoborcsoportban balról, a Passau felől érkező Krimhildát Rüdiger von Bechelaren, Osterland őrgrófja és két másik lovag kíséri. Jobbról, Hunnia felől Attila, aki mögött testvére, Buda és a hun udvarban száműzetésben élő Dietrich von Bern és Gibich hercegek állnak. A sort Attila fia, a kis Ellák zárja.
A szökőkutat Hans Muhr tervei alapján Michail Nogin készítette 2005-ben.
(fotók: Ábrahám Exit Béla)
https://www.kozterkep.hu/12008/nibelung-kut
Különleges szobrok sorozat
*****

2020. szeptember 14., hétfő

V. évfolyam 18. szám

  Népi hangszerek (II.)
Előadó: Bognár Cecil népművelő

Népi hangszerek sorozat

*****

Hátfői Kobolya

Gemenc vizei sorozat

*****

Szücsné Pál Ilona kiállítása a szekszárdi
Székely Galériában

A fotókat és a bemutatót Zalakovicsné Kovács Klára készítette

*****

Csiffáry Zoltán

Szülőfalum

Valaha római katona vigyázta a folyót,
őrizte táborát, figyelte a légiót.
Őrizték sokan e tájat,
formálták, védték a házat s a gátat.

Évszázadok teltek, ifjak öregedtek,
vonzóvá vált e hely biz sok embernek.
Töröknek, svábnak, tótnak, magyarnak,
harcot vívtak, hogy itt maradhassanak.

Sokat változott e lakhely évek alatt,
formálta természet, s formálta, ki maradt.
Változott a környék, talán így akarták,
változtattak sokan, mert ők így gondolták.

Ister-parti kőtorony,
őrtorony volt valaha,
most messze hallik e helyről
kicsiny falum harangja.

2020. augusztus 31., hétfő

V. évfolyam 17. szám

 Népi hangszerek (I.)
Előadó: Bognár Cecil népművelő

Népi hangszerek sorozat

*****

Csiffáry Zoltán: A lélek zenéje

Tavaszi hajnalon vagy késő éjjelen,
amikor nem hajtom még álomra a fejem,
hallgatom a csendet, mely sok hanggal van tele.
A csendnek is van lélek zenéje.

Lüktető ritmus hevíti véred,
lágy zeneszó lecsitít téged.
Kifejez örömet vagy éppen bánatot,
születésed óta dallamát hallgatod.

Első altatótól életed végéig,
vidám dallamoktól szomorú énekig.
Mind-mind elkísér egy életen át,
lelkeddel hallgasd a zene dallamát.

Minden ember lelkében van ének,
minden dallamot lélekkel zenélnek.
Ki nem találja meg lelkében a zenét,
nem értheti meg mások énekét.

Hallgasd szívvel, érezd lélekkel,
mindent elmondhatsz énekkel, zenével.
A fában is vannak rejtett dallamok,
ha lelkedből játszol, hegedűn hallhatod. 

*****


Ábrahám Exit Béla: Soul (30×60 cm, olaj, farost)

*****

Épül az örvös-galamb fészke

Madárlesen sorozat

*****


2020. augusztus 18., kedd

V. évfolyam 16. szám

Megértésüket kérjük, hogy technikai okok miatt egy hét késedelemmel újult meg magazinunk.

*****

Bakó Néprajzi Gyűjtemény és Műhely

Programajánló sorozat 7100, Szekszárd, Táncsics utca 6. Bejelentkezés: +36-30-9372874

******

Mikor a gazdimra várok

Ritka pillanatok sorozat

*****

Nepomuki Szent János újabb csodája, avagy egy macska kilenc élete

Igaz történet

Előző számunkban láthatták Nepomuki Szent János szobrának avatását a Sió Torkolati Műnél.
Pár napra rá láttuk, hogy a Zsilip dolgozói idegesen járkálnak a műtárgyon, amin karbantartási munkák folynak.
megkérdeztük, mit segíthetünk. A válasz az volt, hogy egy kismacska beesett a kiszivattyúzott szegmenshez.
Kiderült, hogy a telepen született egyik cicánk, aki mintegy 13-15 méter mélységben ült gubbasztva.
Találtunk, egy a szerszámok le-,és felhúzására szolgáló eszközt, amit leeresztettünk. Már volt kész terv, hogy
milyen módon lesz a cica beleugrasztva. Erre nem került sor, mert amikor az emelő közel járt a cicához, elindult felé,
és ahogy leért, egyből rá is kapaszkodott. Nagy izgalommal, és óvatosan húztuk fel.
Két zarándok hölgy, akik nálunk pihentek meg, velünk együtt szurkoltak, nehogy visszazuhanjon a cica a mélységbe.
Amikor karnyújtásnyi távolságra volt, kivettem.
Nem karmolt, nem harapott, hagyta, hogy a már számára előkészített törölközőbe tegyem.
A két zarándok hölgy azt javasolta, legyen a cica neve Hős.
A sikeres mentés után mondtam a cicának, -" A kilenc életedből most egyet elhasználtál."-.
A ritkán látható cica aznap délután előjött rejtett vackából és megmutatta magát szép fényes, frissen ápolt bundájában.

Gaál László

 


*****

2020. július 27., hétfő

V. évfolyam 15. szám

*****
Vörös Ákos festő, fafaragó a Magyar Kultúra Lovagja
Magamról mesélek sorozat
*****
Nepomuki Szent János szobor avatás a Sió Torkolati Műnél

A szobrot a szekszárdi Clark Ádám Flottilla és "Ifjú Szív" Táncegyüttes állíttatta.
*****
  Borús július tizenkilencedikei napon Sió-Árvízkapunál a Clark Ádám Flottilla és az Ifjú Szív Táncegyüttes telephelyén Nepomuki Szent János szobrot állítottak fel.  A családias hangulatú rendezvényen Vörös Ákos népi fafaragó alkotásának felszentelését,áldását ünnepelték. Bognár Cecil népművelő csodás hangzású tárogatójának  köszönhetően kaphattak a jelenlévők egyfajta átszellemülést, meghittséget. Süle Viktória közreműködésével megismerhették az alkotót valamint azt, hogy a mű még nem végleges állapotában tekinthető meg, ugyanis a talapzatát Törő György fafaragó művész fejezi be. Kocsis László decsi diakónus-plébániaigazgató megáldotta a szentet ábrázoló alkotást, és elmondta életének főbb pontjait és vértanúságának legendáját. Az összejövetel utolsó negyedében érkezett meg az eső, de ez sem szegte a megjelentek kedvét, finom halászlevet fogyasztottak a Clark Ádám Flottilla közösségi terében azzal a jelszóval, hogy sok jó ember kis helyen is elfér.

2020. július 13., hétfő

V. évfolyam 14. szám

*****
Édes pillanatok
Szamos Marcipán Mesegaléria - Kőszeg
Programajánló sorozat
*****
Szarvasbogárnász
Vadlesen sorozat
*****
Támadó állásban a Keselyűsi úton
Fotó: Ábrahám Exit Béla
*****
 Zsúrok kis csodája

A kilencvenes években voltam gyerek. Azokban az időkben a szülinapi zsúrjainkon, mert akkor még így hívták, semmi buli vagy party, szóval az ilyen ünnepek legfontosabb pontja a torta volt, ami ugyan nem kötelezően, de az esetek nyolcvan százalékában csokis volt. Ha sok kis pajtás vett részt akkor még emeletes is. A sütemény szélén sötét kicsi krémkupacokon rózsaszín és sárga kis cukorvirágok csücsültek. Ugyan soha nem volt kimondva, de kicsit versenyeztünk is ezen desszertekkel. Szerettünk minél nagyobb, minél szebb finomsággal rendelkezni.
A saját tortáim közül a legemlékezetesebb három szintes volt és a legtetején marcipánból éppen Tom macska hajkurászta egér barátját. Sikongatva örültünk neki. Alig tudtam elfújni a gyertyát. Viszont utána jött a dilemma. Enni vagy nem megenni a csúcsdíszt. Hiszen tényleg szép és visszarakva műanyag kis dobozába a polcon sokáig bírja. Legalábbis az első eldeformálóan melengető napig nyáron. Vacillálódásom nem sokáig tartott, mert azok az orrba belefészkelő, émelyítően finom illatok nem hagyták, hogy porcelán utánzatként fent kergetőzzenek a gyerekbútoron. Helyette szürke macska figurát megmarkoltam és egy határozott nagy harapással fejtelenítettem.
Mostanság már nem a csoki torta a kedvencem, egy tepsi zserbóval jobban lázba lehet hozni. A rajzfilm sorozat rajongást felváltotta a rókák csodálata.  Hát így van ez, ha felnő az ember lánya. Viszont a marcipán nem tudom miért kopott el? Pedig milyen jól mutatna egy nagy adag zserbó közepén egy kedves kis ravaszdi.

Kincses Nagy Zoé

XI. évfolyam, 17. szám

 ***** Az erdő a természet szentélye ***** Egy mentőhelikopter felszállása Pécs, 2026.augusztus 12 ***** Simola Teréz Csilla Mentők Soós Laj...