A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Bácsalmás. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Bácsalmás. Összes bejegyzés megjelenítése

2019. július 1., hétfő

IV. évfolyam 14. szám

*****
Amerre jártam, virágot láttam
*****
César Frank: D-dúr sortie
Előadja: Hegedűs Szabolcs a bácsalmási katolikus templom orgonáján
A komolyzene kedvelőinek sorozat
*****
Élettel teltek meg a Gemenc vizei

*****
Nyár a tanyánGyerekként szerettem a természetben lenni. Pontosabban valamilyen módon a részese lenni. A nagynénémnél töltött időből is arra emlékszem a legélénkebben, amikor arra buzdított, hogy a nassolásnak szánt cseresznyét nyugodtan elfogyaszthatom úgyis míg a fán tartózkodom. A gyümölcs csemege roppanós, lédús piros húsa finomabb volt a lombok árnyékában, és nem mellesleg a nyári hőségben valahogy azon a tájon jobban járt a levegő is. Magaslati állapotomban felfedezőként szemügyre vettem mind a mi terciánkat és a szomszédokét is. Azt képzeltem, hogy őrző vagyok és szemmel kell tartanom, hogy minden a maga rendjében működik. Szerettem öntözni a gondosan megmunkált házi kertet, amely telis-tele volt a bódító illatú estikéken keresztül a finomabb esszenciájú rózsákon át az örökzöldekig, amelyeknek kevéssé volt szagló élményük, de tetszetősek voltak és nem egyszer természetes napernyőkén funkcionáltak. Kert lakói között a lelkemnek legkedvesebb darabja mondhatni a legegyszerűbbje volt, de egyben a legbájosabb és legselymesebbje a nyuszifül, amelynek eredeti neve gyapjas tisztesfű. Jó érzés volt finoman morzsolgatni ezüstös szőrzetű zöldes kis levélkéit. Mikor nekünk is lett egy nyaralónk, a részemről csak egy virágot kértem, hogy édesanyám ültessen. Jól érezte magát el is szaporodott és lila virágot is hozott. Ha jártak nálunk gyerekek elmeséltem nekik, hogy nekem van nyuszim, de csak a fülét tudom megmutatni. Aranyos látvány volt nem egyszer, ahogy az emberpalánták négykézláb simogatják a növényeket és azt mondják elcsodálkozva: "-Ez tényleg olyan!-" Az ismeretségi körben rövid időn belül is hamar sokasodott eme virág.

Kincses Nagy Zoé

2019. január 1., kedd

IV. évfolyam 1. szám

*****
Johan Sebastian Bach: C moll prelúdium és fúga
Előadja: Hegedűs Valér -orgonaművész - a Magyar Kultúra lovagja
( A komolyzene kedvelőinek - sorozat)
Helyszín: Bácsalmás, katolikus templom
*****
A She nevű vitorláshajó útja a Sión a Balatonra
Második nap: Borjád-Siófok
2018-12-05
*****
Középkori harci fegyverek bemutatója
 Az Arany Griff Rend előadása
*****


2017. február 28., kedd

II. évfolyam 9. szám

Könyvbemutató rendhagyó történelemóra keretében

Bácsalmás - 2017-02-22
*****
GONDOLATOK A NAGYBÖJT KEZDETÉRE
Mire e sorok megjelennek már elkezdődött a negyven napos egyházi időszak a nagyböjt. Sokan sokfélét gondolunk a böjtről. Vannak, akiknek az ételtől való tartózkodást jelenti, vannak, akik arra használják ezt az időt, hogy bensőleg elcsendesedjenek. Aztán vannak, akik azt mondják: elég csak péntekenként és nagypénteken tartózkodni a húsevéstől, és azt gondolják, ez a böjt.
Az igazság azonban az, - és én magam is ezt tapasztalom, - hogy a legtöbb ember egyáltalán nem szokott böjtölni semmilyen formában - és tegyük a kezünket szívünkre - a vallásos emberek többsége sem.
Ezért érdemes elolvasnunk Izajás (58, 6-9) könyvéből a következő verseket, melyek így hangzanak: „Tudjátok, milyen az a böjt, amelyet én kedvelek? Ezt mondja Isten, az Úr: Törd össze a jogtalan bilincseket, és oldd meg az iga köteleit! Bocsásd szabadon az elnyomottakat, törj össze minden igát!Törd meg az éhezőnek kenyeredet, és a hajléktalan szegényt fogadd be házadba. Ha mezítelent látsz, öltöztesd föl, és ne fordulj el embertársad elől!
Akkor majd felragyog világosságod, mint a hajnal, és a rajtad ejtett seb gyorsan beheged. Előtted halad majd igazságod, és az Úr dicsősége lesz a hátvéded.
Akkor, ha szólítod, az Úr válaszol, könyörgő szavadra így felel: Nézd, itt vagyok! Ha eltávolítod körödből az igát, az ujjal mutogatást és a gonosz beszédet.”
Ebben a pár sorban Isten kitágítja a böjt értelmezését. Arra hívja fel figyelmünket, hogy az élet minden területén lehet böjtölni, viszont nem mindegy, hogy miről és miért mond le valaki.
Én személy szerint azért böjtölök, mert keresem Istent. Igen, néha eltávolodom tőle és vissza akarok hozzá találni, mint a tékozló fiú. Ez az igerész arról a böjtről szól, amikor valaki eljut egy olyan fokra, amikor Isten szemével látja önmagát, és Isten igéje szerint mond ítéletet maga felett. Amikor betölti az ember szívét az a tudat, hogy rászorulok Istenre és az Ő kegyelmére. Belátom, hogy egyedül nem tudom magamat megváltoztatni, amikor belátom, hogy nincs igazam Istennel szemben.  Mit jelent lemondani a magunk büszkeségéről Isten és az emberek előtt állva? A szentírási rész eleje arról szól, hogy ezek az emberek veszekednek Istennel. Követelőznek. Meg vannak győződve, hogy ők igazak Isten előtt, tehát igazuk van Istennel szemben. Isten nekik tartozik, és nem akarja törleszteni a tartozását. Miért nem? Ilyen miértekkel kezdődik ez az 58. fejezet. "Miért böjtölünk - mondják -, ha te nem látod meg, miért gyötörjük magunkat, ha nem akarsz tudni róla?" Ezek az emberek rájöttek arra, hogy Istennel nem lehet üzletelni, hogy az embernek soha nincs igaza Istennel szemben. Különösen akkor nem, ha hamis pénzzel akarunk fizetni, mint ahogy ők, mert Isten éppen erre mutat rá mindenekelőtt, hogy csupa képmutatás a vallásosságuk. És milyen a mai ember? Úgy emlékszem egy református püspök mondta: „a vallásos, keresztény élet nem ott kezdődik, amikor bemegyünk a templomba, hanem amikor kijövünk onnan.” Nagy igazság!
Köszönjük meg Jézus Krisztusnak, hogy az Ő egész földi élete egyetlen nagyböjt volt. Köszönjük, hogy mi Isten igazsága lehetünk benne!
 Kocsis László diakónus

*****
Télbúcsúztatás

Kiszebáb égetés Szekszárdon
Pikáns székely anekdoták (II.)

Előadja: Fazekas Lázár
*****
Minősítő koncertet adott a szekszárdi Ifjúsági Fúvószenekar
*****

2016. december 20., kedd

I. évfolyam 4. szám

Könyvbemutató a bácsalmási népviseletről
Bácsalmás

*****
Európa  Év Fája 2016
Bátaszék legöregebb fája a molyhos tölgy

*****
Szente Alfonz és a zene...
...a madarasi zenei életről a zeneiskola jótékonysági műsora alkalmából.

*****
Madarasi fúvószenekar
Részlet a madarasi fúvószenekar karácsonyi jótékonysági koncertjéből. Madaras - 2016.

****

XI. évfolyam, 20.szám

  ***** V. Kádártalálkozó Várdomb, 2026.09.26 ***** Zigányi Árpád Kong a hordó Hordó, hordó, - jaj, de kong! Talán bor sincs benne? Pedig bi...