Ma már nem csak a szerelem vagy boldogság miatt lehet az ember pár méterrel a föld fölött. A lombkoronasétányok és tanösvények kiváló alkalmat teremtenek arra, hogy a kiránduló madártávlatból lássa a gyönyörű tájat. Tulajdonképpen ez egy olyan tanösvény amely a fák magasságában van kiépítve többnyire fából készült szerkezettel és a földi társához hasonlóan információs táblák vannak kihelyezve a fel lelhető állat- és növényvilágról. Sok helyen ügyességi feladatokkal teszik izgalmasabbá és vannak ahol kilátótoronyba végződik az út ahol lélegzetelállító kép tárul elénk.
Milyen jól hangzik, kicsit eltávolodva, elemelkedve kémlelni világunkat. Gyerekkoromban gyakran foglalkoztatott, hogy szárnyas barátaink milyennek látnak minket, a dolgainkat onnan fentről. Írhatnám, hogy ezért felnőtt fejjel elmentem repülőtanfolyamra vagy hőlégballonozni, de az már túl magas nekem. Ezért is szimpatikusabb annyira a gondolat, hogy a fák koronái közt lófráljak. Ugyan még nem sikerült eljutnom, de ez nem annak köszönhető, hogy kevés lehetőségem lenne. Magyarországon számos helyszín van erre. A teljesség igénye nélkül: Makói lombkorona sétány, Pannonhalmi lombkorona tanösvény, Jeli arborétum lombkoronasétány, stb.
Most üt szeget a fejembe a gondolat. Lombkorona sétány bakancslista. A kisgyerek is bennem ígéretet kap én pedig célt. Hajrá a fák csúcsáig mi földhöz ragadt nép!
Kincses-Nagy Zoé
Forrás: csodahelyek.hu
*****
Mezei varfű
Vadvirágok sorozat
*****
Gödöllő - Domonyvölgy Lázár Lovaspark
A fotókat és a bemutatót Zalakovicsné Kovács Klára készítette
Tavasz van, tavasz van, gyönyörű tavasz, A vén Duna karcsú gőzösökre gondol, Tavasz van! Hallod-e? Nézd, hogy karikázik Mezei szagokkal a tavaszi szél.
Jaj, te, érzed-e? Szerető is kéne, Friss, hóvirághúsú, kipirult suhanás. Őzikém, mondanám, ölelj meg igazán! Minden gyerek lelkes, jóízű kacagás!
Tavasz van, gyönyörű! Jót rikkant az ég! Mit beszélsz? korai? Nem volt itt sose tél! Pattantsd ki a szíved, elő a rügyekkel- A mi tüdőnkből száll ki a tavaszi szél!
*****
Szerb Ortodox kolostor - Grábóc
Híres zarándokhelyek sorozat
*****
A grábóci szerb ortodox kolostor és Templom (Manastir Grabovac) Tolna megye egyik, erdővel borított dombok között megbúvó kisközségében Grábócon található. 1580-ban a dalmáciai szerb Dragovity kolostorból érkeztek otrodox szerb szerzetesek. A településen akkor már éltek szerb családok, akik a török elől menekültek hazánkba. 1994 óta a kolostor összes épülete a magyarországi szerb ortodox egyház tulajdona. Több évszázadon át a magyarországi szerb ortodox papképzés központja volt. A szerzetesek először fatemplomot,majd a budai pasa engedélyével 1587-ben kőtemplomot (Szent Mihály és Szent Gábor arkangyalok-templom) építettek. 1593-tól íródik a krónikájuk.
Minden kedves látogatónknak kellemes húsvéti ünnepeket kíván a magazin valamennyi munkatársa!
*****
Itt a virágos tavasz!
*****
Wass Albert: Első tavaszi vers
Szél jött. A Nagyerdőnek súgott valamit, Péterfián dalolt egy keveset, aztán végigszaladt a korzón: alighanem valakit keresett.
Lány ment a korzón. Szép szőke haja Könnyebb volt, mint a lepke lenge álma, Diáklány volt. Ez volt az első tavaszi délutánja.
Mellette egy legényke ballagott, poétaféle, nótázó diák, Szívében dal, a lány kezében korai virág.
Mi sem kellett több a jókedvű szélnek: beszáguldott a diákszívekbe, kiseperte a szürke ködöket, az ólomlábú gondokat kiverte, s beszórta őket tavaszi virággal. - Hohó! - riadtak össze a szívek. Hohó....a szél nevetve elszaladt... Két csodálkozó szempár összenézett, fény gyúlt: valahol tavasz lett ezalatt.
*****
Dámszarvas szobrok városa, Tamási
különleges szobrok sorozat
*****
A tamási dámbika szobor
A szobrot a város önkormányzata és az NKA segítségével állították. Ünnepélyes keretek között 2016. okt. 26-án adták át és rendhagyó trófea szemlét is tartottak. A mű a Gyulaj Erdészeti és Vadászati Zrt. székházának parkjában kapott otthont a város frekventált pontján. Süttői mészkő talapzaton áll az élethű nagyságú bronz dám. Tamási címer fontos részét képezi eme nemes vad.
Úgy tartják, hogy Gyulaj és Tamási erdőterülete a dám paradicsoma. A világranglistán az első 50 dámtrófea 60 százalékát teszik ki a magyar dámlapátok. A gyulaji dám érdekessége, hogy 2014-ben Tolnai Értéktár Értékei közé vették, majd egy év sem kellett, és a kiemelkedő Nemzeti Értékek Listájára került, valamint Tolnaikum is lett.
Aranyérmes Tamási dámbikát 2014.szeptember 12.-én ejtettek, amelynek 24 órás súlya 4,99 kg volt, a pontszáma pedig 215,85.
Mostanság vissza szoktam egy rég nélkülözött kedves szórakozásomhoz, az olvasáshoz. Imádok történetekbe belemerülni, és miután beszerző körúton voltam a könyvtárban, bő 3 hónapja az új kölcsönzött kikapcsolódásaim között vacilláltam azon, hogy melyik érdemes arra, hogy elkezdjem vele a magam regényes tour de flancát. Nem tudom mi van velem, de eljött az az idő, amit soha nem is gondoltam volna magamról, a választottjaim mind romantikusak voltak, semmi dráma vagy thriller, csak könnyed irodalom. Azzal zártam a meglepettségem, hogy a jelenlegi élethelyzetben a lelkem valószínű most enyhébb kikapcsolódásra vágyik. Éjjeli bagoly lévén a könyvek betörését is ekkor folytatom. Jól feltornyozott kis párna tömegen az ágyban éjjeli lámpával, ez a tökéletes átszellemülés Mekkája. Nem szeretem ha zargatnak, mert ez egy komoly koncentrációs folyamat, hiszen amikor már végre oda jutok száz oldal után, hogy megcsókolja-e a lányt, avagy nem,- mert ugye ez fontos.- hiszen másik srác is pályázik rá de tudjuk, hogy az egy svindler és emennek a hapsinak kell nyernie, na és elérkezik a közeledés pillanata, egy szép romantikus rózsa illatú helyszínen és erre rám rontanak, hogy kérek-e tejbe rizst? Erre az a válaszom mélylágés hangon, hogy NEM! Szóval ennyivel elúszik a száz oldalon felépített tökéletes átszellemülés koncepció. Őrületesen törékeny dolgok ezek. Olvasó embert nem szabad zaklatni. Kivéve, ha ég a ház vagy megjelent a saját sztorink leendő főhőse a kapuban. Úgy harmadik éjjel faltam a ponyvaregények egyikét amikor is egy furcsa zajra lettem figyelmes. Eddig még nem tapasztalt furán morgolódó, kicsit akadozó hang. Néha megállt egy- egy pillanatra, máskor hirtelen olyan erővel kezdődött újra, hogy képtelenség volt tőle olvasnom. Mondom az volt a szerencse, hogy nem Stephen King egyik remekművét olvasom, mert akkor fix, hogy fel alá futkosva ordítoznék a családom többi tagjáért. Így felkerekedett a Sherlock énem. Elkezdtem a fűtés csöveimet nézni, mert a télen volt, hogy a kazánba úgy befűtöttek, hogy cifra hangokat hallatott, de festett szőkeségem rájött rövid időn belül, hogy mivel nyár eleje van nem fűtünk. Tehát ez a lehetőség ugrott. Majd feladtam nyomozásom, mert a zaj elnémult. Mikor sikerült vissza fészkelnem magam, újra neki kezdett. Ekkor átváltottam, és egy életem, egy halálom felkeresem azt ami ezt csinálja. Köröztem a szobában és hallgatóztam. Mikor a félig nyitott ajtajú régi szekrényhez értem, leguggoltam, mert onnan hallottam a forrást. Megint abba maradt. Tudom, hogy minden horror sztori hasonlóval kezdődik, de a kíváncsiságom nagyobb volt. Ekkor egy sárga csillanó szempár rám nézett, és rám ugrott. Hátra estem, de szerencsére nem a cicánkra. Mint kiderült, Kedvencünk az én szekrényemben találta meg a saját Narniáját és felzaklattam meditációs kalandjai közben. Ilyen szintű horkolást semmitől nem hallottam még. Azóta felszerelkeztem füldugóval, ha netán elkezdődik a sajátos macska szerenád.
Lépcsőn ülök és az indián nyár utolsó melegét szívom magamba. Közben egy sárgára színezett apróbb falevelet a mellkasomra röptet a szél. Leveszem és ujjaim között pörgetem a véletlen lett kitűzőm. Ismét egy nagyobb széllökés vitorlázva segíti le a bordó, barna, aranyszín leveleket és természetes szőnyegként leteríti a földre. Beburkolózom az ősz melankolikus, fanyar illatú hangulatába. Elgondolkodom a hulláson. Kérgükkel szilárdan álló fák, melyen néhány göcsört jelzi a rosszabb időket. Párnál az érhálózatként befutó borostyán, mely szimbiózisban él vele. És a folyamatosan újra éledő és darabig ragaszkodó majd elhagyó levelek. Tanyát vert bennem az elengedés és az elfogadás. Félmosollyal az avarban zörögve sétálva a végső gondolat, majd jönnek újak.
Kincses Nagy Zoé
*****
Gemenci négy nagy tölgy
híres fák sorozat
*****
A gemenci négy nagy tölgy
A gemenci kisvasút Duna-part megállójánál található négy nagy tölgy, melyek élettartalma 150-180 évre tehető. A tölgyek életben maradását Hódi István egykori gemenci erdésznek köszönheti az utókor, aki az 1960-as években felvetődött rakodó építés kapcsán utasítást kapott a fák kivágására, de Ő ezt nem hajtotta végre. Úgy gondolta, ha valóban útban lesznek,akkor is elég lesz majd kivágni a tölgyeket. A rakodó építése végül is elmaradt. A négy tölgyből kettő méretéből adódóan felkerült Ósfai György: Magyarország legnagyobb fái gyűjteményébe.
Ezeket az információkat bárki elolvashatja a Duna-part megállónál elhelyezett ismertető táblákon. *****
Gemenci árvízvédelmi töltést Beszédes József tervezte és irányította építését az ezernyolcszázas évek derekán. Ez a töltés nem a megszokott távolságot tartja a Dunától, hanem helyenként 3-10 km szélességre kanyarogva halad. Ezeket a kanyarokat azért teszi, mert az akkori kalocsai Érsek nem járult hozzá, hogy a töltés átvágja a vadászerdejét. Az egykori érseki erdőt megkerülő töltés ma Európa legnagyobb egybefüggő ártéri galéria erdőrendszerét - amit ma mindenki Gemencnek ismer - öleli körül. A töltés mellett található a Beszédes Józsefről elnevezett vízügyi múzeum. Kiállítótermeiben a töltés építéséről mindent megtudhat pontosan az odalátogató.
Előadja: Hegedűs Szabolcs a bácsalmási katolikus templom orgonáján
A komolyzene kedvelőinek sorozat
*****
Élettel teltek meg a Gemenc vizei
*****
Nyár a tanyánGyerekként szerettem a természetben lenni. Pontosabban valamilyen módon a részese lenni. A nagynénémnél töltött időből is arra emlékszem a legélénkebben, amikor arra buzdított, hogy a nassolásnak szánt cseresznyét nyugodtan elfogyaszthatom úgyis míg a fán tartózkodom. A gyümölcs csemege roppanós, lédús piros húsa finomabb volt a lombok árnyékában, és nem mellesleg a nyári hőségben valahogy azon a tájon jobban járt a levegő is. Magaslati állapotomban felfedezőként szemügyre vettem mind a mi terciánkat és a szomszédokét is. Azt képzeltem, hogy őrző vagyok és szemmel kell tartanom, hogy minden a maga rendjében működik. Szerettem öntözni a gondosan megmunkált házi kertet, amely telis-tele volt a bódító illatú estikéken keresztül a finomabb esszenciájú rózsákon át az örökzöldekig, amelyeknek kevéssé volt szagló élményük, de tetszetősek voltak és nem egyszer természetes napernyőkén funkcionáltak. Kert lakói között a lelkemnek legkedvesebb darabja mondhatni a legegyszerűbbje volt, de egyben a legbájosabb és legselymesebbje a nyuszifül, amelynek eredeti neve gyapjas tisztesfű. Jó érzés volt finoman morzsolgatni ezüstös szőrzetű zöldes kis levélkéit. Mikor nekünk is lett egy nyaralónk, a részemről csak egy virágot kértem, hogy édesanyám ültessen. Jól érezte magát el is szaporodott és lila virágot is hozott. Ha jártak nálunk gyerekek elmeséltem nekik, hogy nekem van nyuszim, de csak a fülét tudom megmutatni. Aranyos látvány volt nem egyszer, ahogy az emberpalánták négykézláb simogatják a növényeket és azt mondják elcsodálkozva: "-Ez tényleg olyan!-" Az ismeretségi körben rövid időn belül is hamar sokasodott eme virág. Kincses Nagy Zoé
Éjek vándora hallgat bűvös zenét, éjszaka éli kis életét. Ki boldogságot nappal meg nem kaphat, éjjel számolja párjával csillagokat.
Gondolatban utazik az égen, Göncölszekéren, betekint ablakon ezüstös holdfényben. Nem erős a fénye, de elég a szíveknek, egymásra találnak, kik nagyon szeretnek.
*****
Farkas kutyatej
Vadvirágok sorozat
*****
Ábrahám Exit Béla: Locsolkodás után 50×50 cm, olaj
Minden kedves Látogatónknak áldott, békés Karácsonyi Ünnepet, és sikerekben gazdag boldog újesztendőt kíván a Zöldpont Online Magazin stábja: Süle Viktória narrátor, publicista; Gaálné Hoffercsik Dóra narrátor; Ábrahám Béla technikai munkatárs; Gaál Ariel fotós, operatőr; és Gaál László szerkesztő, operatőr
***** A She nevű vitorláshajó útja a Sión a Balatonra
A komolyzene kedvelőinek sorozat. Kísér: Hegedűs Valér - orgonaművész - a Magyar Kultúra lovagja
*****
Mezei zsálya
Vadvirágok sorozat
***** Így utaztam a Gemenci kisvasúttal
Széles mosollyal barátian nyújtották felém a mézeskalácsot. Elvettem az átlátszó nylon zacskó tartalmából két darabot. Igazán finomak voltak az arany barnára sült sütemények. Fahéjas, fűszeres illat, ahogy belengte a kis vasút fülkéjét egyre lakájosabbá tette azt. Mintha a kis kályhába tett fa ekkor egy kicsivel erősebben adta volna hőjét utasai számára. Ahogy kényelembe helyezkedtem helyemen kitekintettem a szerelvény ablakán. A reggel óta szállingózó hó addigra már fehér leplével festőien széppé változtatta a tájat. Karácsonyi üdvözlő lapnak is csodásan beillet volna az a kép, ahogy a szarvas az etetőnél méretes agancsával a fején méltóságteljesen felénk tekintett. A kis sötétbarna vadmalacok egymással versengve futottak a szerelvényünk mellet. A láthatatlan célba mégis egy idősebb társuk ért be elsőként. Utunk során megálltunk Lassin-nál, de én bent maradtam a meleg kocsik alkalmi biztonságában, onnan figyeltem a többi utazót és a helyszínt. Az erdészházakat, amelyek kiállításoknak adnak otthont. A fa játszótér eszközeit-segítséggel ugyan-, de maguk rutinjával birtokba vevő gyerekeket látva, nem a hideg jutott eszembe, hanem az a felhőtlen idillikus pillanat, amikor egy gyermek igazán kiélheti magát. Hintázni, mászókára fölmászni majd lejönni, labirintusba befutni és kitalálni, botot gyűjtögetni. A következő helyszínünk a kilátónál volt. Végig pásztázva a faépítmény tetejéről a helyszínt, hiába a csontig hatoló hideg, a mellkas tájékán lévő apró radiátor az észleltektől szorgalmasan fűtötte a testem. A szálló egerészőölyv körtánca a légben, a vadmacska vadászata a zsákmány állatra, a jégmadár rövid idejű megpihenése. A szürkés barnás törzsű fák alsó negyedét az sötétzöld moha szőnyeg takarja. Hiányos lombkoronájukról még hullottak az utolsó sárga, barna levelek. Tiszta, friss természet illatában ott lapult még a fanyarság is. Mennyi életet és élményt rejt az erdő télvíz idején is. Kiinduló pontunk felé tartva az idei év utolsó menetrend szerinti járatán a Gemenci kisvasút vagonjában magamba akartam szívni minden pillanatát, hogy amikor majd úgy érzem a város forgatagában, hogy rám szakad szürke, marószagú fullasztó valóság a betonházak rengetegében, emlékeztessem magam, hogy ki tudok ebből szakadni, hiszen van rá lehetőségem.
Kint ültem az őszi napfényben az udvar közepén. Kezembe a melegen gőzölgő tea és vártam. Vártam a változást, amitől úgy rettegek, de most elé akartam menni. Azt mondtam neki csukott szemmel és nyitott lélekkel, hogy tudom, hogy jössz akár akarom, akár nem. Tehát itt vagyok, már nem menekülök többé előled. Már belefáradtam ebbe az örökös játszmába. És csak azon múlik, hogy milyen minőségben engedem el a mostani dolgaimat, hogy, hogyan fogadlak téged. Azzal a hittel akarom ezt az új életszakaszt megkezdeni, hogy tudom bármi is történik velem, az csak a javamat szolgálja. Most az eddigi tapasztalataimat sutba téve, és az ösztöneimet lefékezve annyit mondhatok neked:- Hát akkor jöjjön, aminek jönnie kell! Felnyitva szemhéjamat kémleltem a tájat és kis idő múlva az őszi szellővel megjelent egy fehér pillangó. Azt hiszem elkezdődött.
Kincses Nagy Zoé
*****
Gyermekláncfű
Vadvirágok sorozat
*****
Ábrahám Exit Béla: Ellenfényben 50×40 cm, olaj, habkarton
1896. május 2. és október 31. között Magyarország fennállásának ezredik évfordulóját ünnepelte. Ennek keretében Thaly Kálmán történetíró ötletére a honfoglalás és államalapítás szempontjából fontos hét helyen emlékművet emeltek. Ez a hét hely Brassó, Dévény, Munkács, Ópusztaszer, Pannonhalma, Zimony és Zobor-hegy (Nyitra mellett) volt. A hetes szám a hét honfoglaló vezérre utalt. Dévényben 1921-ig állt Árpád vezér szobra, de a megszállók felrobbantották azt. Pótlására egészen 2017. augusztus 5-ig kellett várni. Közel 5 év munkájának és összefogásának eredményeként az eredeti helyszínhez legközelebbi magyar településen, Rajkán, a Bem apó utcában, a Véradó parknál avatták fel ünnepélyes keretek között Árpád vezér új szobrát. A szobrot Kiss Vince, Rajka község polgármestere, Varga László, a 907. évi pozsonyi csata emlékére létrejött alapítvány elnöke és a szobor alkotója, Bujtás László lébényi szobrászművész leplezte le. A művész erőt sugározva pajzzsal és karddal kezében ábrázolta Árpádot. A szobor nyolcszögletű talapzaton áll, amely oldalain a hét törzs neve valamint a 907. évi pozsonyi csatára utaló felirat olvasható. Az avatáson Nagy István, a Földművelésügyi Minisztérium államtitkára mondott ünnepi beszédet, majd a jelenlévők elhelyezték az emlékezés koszorúit a szobor lábánál.
Kalmárné Koszonits Klára Rajka
*****
Bajai AMI Symphonic Band
A fúvószene kedvelőinek sorozat
*****
Barátkozás a tóparton
Apró lábait egymás után kapkodta a zöld kis virágos gyepen. Persze nem mint a nagyok csak olyan döcögősen, labilisan, ahogy az ügyes másfél évesek szokták. Kisebb,nagyobb kibillenéses pihenőkkel a vörös díszkővel kirakott útvonalhoz ért. Megállt és kicsiny kezeit kinyújtogatta az út túl oldala felé mutatva. Szalma szőke göndör fürtjei rugóztak, ahogy gyermekin felkacagott. Majd hangosabban rá kezdett hiszen fel kívánta magára hívni a figyelmet. De a kiszemelt tollas barát csak egy fél pillanatra figyelt fel az incselkedő kis lányra. Majd folytatta addigi tevékenységét, a fű szisztematikus bekebelezését. Pindur hősünk viszont nem hagyta annyiban, fehér kék csillagos ruhácskáját rázva hangosabban kezdett nevetni és sikongatni. A totyogó társ ekkor megállt és fejét félre billentve nagyot pislogva megnézte magának ezt a hangoskodó valakit. A tündérke nagyon megörült mikor célt ért az előadása. Épp rá akart lépni a köves ösvényre, hogy közelebbről megismerje új barátját, mikor egy nagy és erőteljes kéz felemelte. Még a megszeppent babát visszavitték a napozó édesanyjához, addig a vadkacsa szép nagy ívben elrepült a vízre. Még egy darabig dacosan keresgélte a parton leendő pajtását a kicsi lány, de nem találta. Elsírta magát a sikertelen kutatástól. És hiába a labda és a plüssfigura a vigaszt nem lelte bennük. Szipogva el-el tekingetett. Nem telt el sok idő jött a hazatérés pillanata. Apja karjából a válla fölött még visszanézett a parti sétányra. Mikor kiléptek volna a strand kapuján a nagy találkozás helyére leszállt a kacsa. Ezt észre véve a fürtöske integetni és kuncogni kezdett míg vízi madár ismerőse egy röpke perc figyelem múlva újra elmerült a legelésbe.
A gímszarvasbikák februárban hullajtják el ékes fejdíszüket. Igaz, nem sokáig maradnak " tar" fejjel, hisz szinte azonnal elkezdik felrakni az új csontot. Először megjelenik a kezdemény, és az szinte napról-napra növekszik az új agancs. A barkás agancsra nagyon vigyáznak a bikák, mivel ez barkás, fejlődő fejdísz te van vérerekkel és nagyon érzékeny. Egy bika 130-135 nap alatt akár 10 kilogramm feletti csontot is rak. Ehhez napi 8-10 órás folyamatos táplálkozásra van szükség. A szarvasbőgés idejére ( szeptemberre) készül el az új "csábeszköz" amely egyben félelmetes fegyver is.
XXI. Felső-Bácskai Ifjú Zenebarátok Találkozója és Minősítő versenye
Madaras 2018-04-14
*****
Illatos ibolya
Vadvirágok sorozat
*****
Késő
délutáni csatangolás
Te jutsz most eszembe,
akivel mindig úton voltunk. Szeltük a város utcáit. Általad minden szegletéről
tudtam. Kedvenc helyünk képe dereng most föl. A két nagy háztömb közti zöld
rész, amelyet egy keskeny betonút választott szét. Az ösvény oldalán padok. Elszórtan
cserjék és fák meg bokrok. A bokrokat szeretted igazán, gyakran elbújtál benne
és én hagytam, hogy kiéld magad. Bunkerként használtad az volt a te saját kis
királyságod.
Képzeletben sűrűn megülök
a padunkon. Látom a repülő galambokat, ahogy figyeled és utánuk szaladsz. Aztán
vissza bandukolsz vesztesen, de ez az állapot nem tart sokáig, mert lepkéket
kezdesz kergetni vagy egyéb apró teremtményt. Mikor elfáradsz mellém ülsz és
megsimogatlak. Együtt élvezzük a semmit tevést, ami mégis annyira jól esett
anno is nekünk.
Általad tanultam meg,
hogy a város zajában hol találhatom meg a csendet, ami tulajdonképpen nem is
igazi csend csak egy másik muzsika. De azt csak a vájt fülű és lelkű emberek
hallhatják és az olyan jó kutyák tudták, mint te.
Kincses Nagy Zoé *****
Dr. Balázs Gábor tűzoltó ezredes Tolna Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatójának2017-évi Tolna Megyei tűzvédelmi értékelése.