A következő címkéjű bejegyzések mutatása: szobor. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: szobor. Összes bejegyzés megjelenítése

2023. augusztus 21., hétfő

VIII. évfolyam 17. szám

 *****

Tisztelt Nézőink!

Az előző adásban láthatták a beharangozó részét  az Európa kék szalagja a Duna című ismeretterjesztő sorozatnak. Most képzeletben mi is elindultunk öreg folyónkon az eredettől a torkolatig az Újpesti Hajós Klubbal és vendégeikkel.
Köszönetet mondunk a film lejátszási jogáért a Tachtália Bt. 2000-2003-nak, valamint Varga János Producernek.

*****

Mészáros Lajos: Látvány a Dunán


Szent István napja van, ragyogó az idő,

ilyenkor hajózni nagyon szívderítő.

Dunabogdány felől mentünk Visegrádra,

vén Dunáról néztünk Fellegvárra.


A látvány gyönyörű, szép a Dunakanyar,

hajóról fenséges, csodálatos, pazar.

Szép a naplemente, mintha tűzben égne,

lebegve eltűnik a Duna vizébe`.


Lassan esteledik, árny borul a tájra,

Nagymarosról nézünk a Duna partjára.

Hajónk lehorgonyzott, lebegtünk a vízen,

nem voltunk egyedül, voltunk vagy száztízen.


Sok kis, pici hajó ki volt világítva,

Dunának szélébe le volt horgonyozva.

Tűzijáték lesz itt, mi is ezért jöttünk,

közben a sötétség elterjedt fölöttünk.


Rakétaropogás törte meg a csendet,

gyönyörű a látvány itt a Duna felett.

Ezer színben ragyog felettünk az égbolt,

ilyen látványban még soha részem nem volt.


Szivárványszínűre festették az eget,

lehullott rakéta a vízen sistergett.

Félóráig tartott ez a csodás dolog,

elnézném reggelig, a párom mosolyog.


Indulhatunk tovább Szent György puszta felé,

lecsorgunk a Dunán a kikötő elé.

Szép volt ez a nap is, csodálatos dolog,

mindketten érezzük, velünk a föld forog.


Forrás: www.poet.hu kortárs magyar versek

*****

Szekszárd szobrai (IV.)

Jászai Csaba: I. Béla király szobra

*****

2023. június 26., hétfő

VIII. évfolyam 13. szám

 Új mozgalom indult: "Én nem szemetelek"

*****

Szekszárd szobrai III.

Farkas Pál: Szent István szobor

*****

László Mária


A szobor melletti táblán egy részletet olvashatunk az Ahol keletkezik egy ékes nagy út Regős énekből


Regős ének

Ahol keletkezik egy ékes nagy út,

Amellett keletkezik egy halastó-állás,

Haj regö rejtem, regö rejtem.


Az is felfogá az apró sásocskát,

Arra is rászokik csodafiú-szarvas,

Haj regö rejtem, regö rejtem.


Noha kimennél uram, Szent

István király vadászni,

madarászni,

De ha nem találnál sem vadat,

sem madarat,

Hanem csak találnál csodafiú-szarvast,

Haj regö rejtem, regö rejtem.


Ne séss, ne séss (siess) uram,

Szent István király az én

halálomra,

Én sem vagyok vadlövő vadad,

Hanem én is vagyok az

Atyaistentől hozzád követ,

Haj regö rejtem, regö rejtem.


www.aldasegyuttes.hu

2013.08.14. 10:02

*****


2023. április 17., hétfő

VIII. évfolyam 8. szám

 A múlt nyomában: Gémeskút


*****
Mészáros Lajos: Hazafelé tartok

Este van már, este,
csendes az éjszaka,
a korom sötétben
hogy találok haza?

Remélem, hogy a hold
feljön majd az égre,
elkísér engemet
a falu szélére.

A sötét égbolton
néhány csillag ragyog,
sáros dűlőúton
hazafelé tartok.

Hazafelé tartok
a farsangi bálból,
elegem lett nekem
a nagy tolongásból.

Vágyom a pusztába,
ahol a csend honol,
nincs itt nagy zsivajgás,
csak a szél dorombol.

Lassan kezd virradni,
ébred már a puszta,
távolból hallatszik
kakasunknak hangja.

Gémeskútnak gémje
mutatja az utat,
ahogy közeledek,
juhászkutyám ugat.

Örömében ugat,
várta már gazdáját,
szeretné elkapni
esti vacsoráját. 
***** 

Szekszárd szobrai II.

Varga Imre: Prométheusz-szobor

*****

Szekszárd, Wosinsky Mór Megyei Múzeum

egykor és napjainkban











2023. március 6., hétfő

VIII. évfolyam 5. szám

 Szekszárd szobrai I.

Imre Péter - Theatre
Farkas Pál - Háry János
*****
VIRÁGGAL KÖSZÖNTELEK VIRÁGOM... Szegzárdi Nagy Vendel NŐNAPRA Az emberiség Szebbik felének, Az örök Évának, Az Isteni Nőnek, Páristól elloptam A szép arany almát, Hogy odaadhassam Szépségedért jutalmul Királynőm Tenéked. Bódító bonbont, Csábító csokrot, Suhogó selymet Adhatnék Néked, Vagy némi ékszert, Talán igazán gavallér Akkor lennék Ha szálanként Tízezer forintos Hóvirágot szednék. S évente nem csak Egyszer ünnepelnénk. De mégiscsak rendezett Ez a világ, Hiszen Te magad vagy A letépve is illatozó virág.
*****
Vadvilág Világnapjára
2023-03-03
*****
Boldog NŐNAPOT kívánunk!
Ábrahám Exit Béla: Pipacsok
50×40 cm, olaj, vászon
*****



2021. december 6., hétfő

VI. évfolyam 25. szám

Sajtótájékoztató a II. Társasházak Napja elnevezésű fórumról


*****

"Biztos karmok őrzik a múltat" - különleges szobrok sorozat

Horváth István alkotása a kiskajdacsi fatelep előtt,
a 63.számú főút mellett.

*****

Szabó Kila Margit: Adventi remény

Advent van, itt a titokzatos várakozás.
A kegyelem napjainak áldása csodás.
Ködös esti fények édes csöndje ölel át.
Jön a tiszta lélek, ölelés, megbocsátás.

Jöjj hit, jöjj szeretet, jöjj áldás, szív reménye!
Örök békesség, csoda szálljon a szívünkbe!
Hajnal szárnyán igaz, buzgó fohász fakad
Üdvös imánk vigaszt, reménységet akar.

Szunnyadó nemzetünk bűnben hervadó virág
Segíts minket Messiás, szebb lesz a világ!
Mécsesek gyúlnak, és száll a hálaima.
Béke, hit, remény, szeretet! Jön Isten Fia!

*****
 

 

2021. október 11., hétfő

VI. évfolyam 21. szám

 Kisbéri körforgalom

 

Különleges körforgalmak (III.)

*****

KISBÉR (SZOBOR)

KISBÉR: A Batthyány tér, a Széchenyi u. és a Kossuth Lajos u. találkozási pontjánál kialakított körforgalom által határolta területen lévő virágágyás középpontján felállított, 2019. szeptember 27-én felavatott egész alakos bronz ló-szobor.
Alkotó: Engler András (1980-) szobrászművész. A mintegy 25 millió forintból megvalósított 5/4-es méretű alkotás magassága (a patától a füléig) 260 cm.
Megvalósulásának ölet-gazdái: Hegedűs Pál, Brenyó József és Hecker Walter.
Érdekessége, hogy 64 (Neszmélyi János Nagytarcsai műhelyében kiöntött) darabból állították össze, majd a hegesztések nyomait gondosan eldolgozták. Ónsúlya: kb. 500 kg.   
Az itt megformált ló elévülhetetlen „érdeme”, hogy a magyar lovak közül mai napig egyedül ő volt az, aki képes volt nyerni a nevezetes Epsom Derbyn, s ezzel megalapozta a Kisbéri Ménes hírnevét – tekintélyét.     
155 cm magas talapzatának feliratai:   
„KISBÉR / Angol telivér mén / Buccaneer / és Mineral / csikója / 1873-ban a / Kisbéri Magyar / Királyi Állami / ménesben született / Nevét 1876-ban / az Angol Derby / megnyerése után / kapta. / A ménes iránti / tisztelet jeléül.”    
„KISBÉR / Angol telivér mén / Epson Derby – Grand Prix de Paris / győztese / 1876”

Kalmár Imre ( Rajka)

*****

Velemi Gesztenyenapok

2021. október 8 - 10.

*****


2021. március 29., hétfő

VI. évfolyam 7. szám

 Minden kedves látogatónknak kellemes húsvéti ünnepeket kíván a magazin valamennyi munkatársa!
 
*****


Itt a virágos tavasz! 

*****

Wass Albert: Első tavaszi vers

Szél jött.
A Nagyerdőnek súgott valamit,
Péterfián dalolt egy keveset,
aztán végigszaladt a korzón:
alighanem valakit keresett.

Lány ment a korzón.
Szép szőke haja
Könnyebb volt, mint a lepke lenge álma,
Diáklány volt.
Ez volt az első tavaszi délutánja.

Mellette egy legényke ballagott,
poétaféle, nótázó diák,
Szívében dal,
a lány kezében korai virág.

Mi sem kellett több a jókedvű
szélnek:
beszáguldott a diákszívekbe,
kiseperte a szürke ködöket,
az ólomlábú gondokat kiverte,
s beszórta őket tavaszi virággal.
- Hohó!
- riadtak össze a szívek.
Hohó....a szél nevetve elszaladt...
Két csodálkozó szempár
összenézett, fény gyúlt:
valahol tavasz lett ezalatt.

*****

Dámszarvas szobrok városa, Tamási


különleges szobrok sorozat

*****

A tamási dámbika szobor

A szobrot a város önkormányzata és az NKA segítségével állították. Ünnepélyes keretek között 2016. okt. 26-án adták át és rendhagyó trófea szemlét is tartottak. A mű a Gyulaj Erdészeti és Vadászati Zrt. székházának parkjában kapott otthont a város frekventált pontján. Süttői mészkő talapzaton áll az élethű nagyságú bronz dám. Tamási címer fontos részét képezi eme nemes vad.

Úgy tartják, hogy Gyulaj és Tamási erdőterülete a dám paradicsoma. A világranglistán az első 50 dámtrófea 60 százalékát teszik ki a magyar dámlapátok. A gyulaji dám érdekessége, hogy 2014-ben Tolnai Értéktár Értékei közé vették, majd egy év sem kellett, és a kiemelkedő Nemzeti Értékek Listájára került,
valamint Tolnaikum is lett.

Aranyérmes Tamási dámbikát 2014.szeptember 12.-én ejtettek, amelynek 24 órás súlya 4,99 kg volt, a pontszáma pedig 215,85.

forrás: www.gyulajzrt.hu, www.oee.hu


Kincses Nagy Zoé

*****

Ábrahám Exit Béla: Vár a természet
25×65 cm, olaj, farost

*****
 

2021. február 1., hétfő

VI. évfolyam 3. szám

 A karapancsai bika

Különleges szobrok sorozat

*****

Karapancsai gímszarvas bika a világelső

Gemenc nem csak egyedi állatvilágáról híres, hanem arról is, hogy három világrekorder szarvasbika trófeát is adott. Az első a „Szálkai bika” volt amelyet 1891-ben ejtettek el és 243,89 nemzetközi ponttal értékeltek. Úgy tartják, hogy a gemenci erdőből vándorolt át az ott bérelt területre. Másodjára a dicsőség 1946-ban adódott meg a „Kazuki bika”, amely 248,55 pontos volt elejtésének helye ma már Szerbiához tartozik, így ott is tekinthető meg.

A harmadik trófea Bleier József karapancsai fővadászhoz fűződik. A gímszarvast 1986. szeptember 3,-án lőtte ki. A nagy terpesztésű agancs különlegessége, hogy jobb száron elágazó szemággal rendelkezik,valamint hátra ívelő farkasággal. Még abban az évben Magyarországon hívták össze a nemzetközi trófeabíráló bizottságot, ahol 271,000 nemzetközi ponttal értékelték, amellyel átvette akkor a világranglista elsőséget.

A következő paraméterekkel rendelkezik. Trófea tömege 15,195 kg, szárak hossza 133,6 és 127,8 cm, szemágak hossza 46,5 és 47,0 cm, középágak hossza 59,6 és 64,2 cm, rózsakörméretek 29,4 és 29,0 cm, alsó szárkörméret bal 18,8 cm, jobb 20,6 cm, felső szárkörméret bal 18,9 cm, jobb 19,0 cm, agancs terpesztése 106,5 cm, ágak száma páratlan 26-os, bal száron 10, jobbon 13.

Ezen trófeákat nemzeti kincsként őrzik hazánkban, akik elejtették a vadat csak a hiteles másolatot kapták meg. A Magyar Mezőgazdasági Múzeum állandó vadászati kiállításán tekinthető meg az eredeti. A karapancsai vadászkastély előtt álló életnagyságú szobor ad emléket eme egyedülálló, nemes állat előtt. Jelenleg a világranglistán harmadik helyen áll, Magyarországon még mindig az első.

Kincses-Nagy Zoé


Forrás: >>

*****

Máriakönnye - Vodica
 

Híres zarándokhelyek sorozat

*****

MÁRIAKÖNNYE-VODICA

A hely neve délszláv nyelveken Vodica, ami "vizecskét" jelent.
Az okmányokból csak annyi ismeretes, hogy az itt eredő két forrás a 18. században vallásos tiszteletnek örvendezett.
Az imádságnak és a forrás vizének csodás gyógyulásokat tulajdonítanak.
A kegyhely kialakulásáról  több legenda is szól:
- az első, miszerint egy szerb és egy magyar diák vándorolt arra amikor farkasok támadták meg őket. Amikor észrevettek egy Szűzanya-képet egy fán, hozzá kezdtek fohászkodni, és megmenekültek. A fa közelében találtak két forrást, és elhatározták, hogy a forrásokat saját vallásuk szerint Szűz Mária tiszteletére szentelik.
- a második legenda szerint valamikor egy Mária-kép függött az egyik fán, és egy vándor pihent meg alatta. Amint szomorú sorsán sóhajtozott, érezte, hogy vízcseppek hullanak karjára. Mivel eső nem esett, úgy látta, hogy a Szűzanya szemeiből hullanak a könnyek. Mária megszólította, és kérte, hogy merítsen vizet a forrásból. A vándor a könnyekből fakadt forrásból merített, megmosakodott, és teljes lelki megújulást érzett.
- a harmadik történet szerint pásztorok tanyáztak a vidéken, amikor nagy fényesség után egy nagy fa fölött megjelent a Szent-Szűz. A Szűzanya forrásokat fakasztott.
Mások úgy tudják, hogy az 1700-as években, Urunk színeváltozásának ünnepén a kurucok a Bátmonostor közelében lévő Monostorac-kolostort feldúlták. A szerb-ortodox szerzeteseket miután megvertek, el is űztek. E helyen utolérve, meg is ölték őket. A bajai szerbek az itt felfedezett forráshoz, "Szent Kúthoz" kezdtek járni imádkozni a bunyevácokkal együtt. A betegek a gyógyulásuk reményében keresték fel eme helyet.
Az egyik forráshoz a szerb-ortodoxok, a másikhoz a katolikusok járnak imádkozni.

*****


2020. november 9., hétfő

V. évfolyam 22. szám

 Szigetvár és a Kisváros című film szimbóluma az Oroszlán-szobor


Különleges szobrok sorozat

*****

Szigetvár oroszlán szobra

A város főterén álló oroszlán szobrot közadakozásból építették 1878-ban, amely Gerendai István munkája. Zrínyi emlékművek közül a legrégebbi Magyarországon.
A talapzata tardosi mészkőből készült. Ezen áll a harangöntvényes harcba induló oroszlán, amely eltapossa a hadi zászlókat és a fegyvereket. Az állatok királya mint szimbólum megjelenik Szigetvár címerében is. Ott két nagymacska látható, akik a szultánt és Zrínyit jelképezik, amint harcolnak és meghalnak.
A posztamens déli oldalán olvasható Vörösmarty Mihály, Sziget című négysoros epigrammája.

Kincses Nagy Zoé

Forrás: www.szigetvar.hu; www.szigetvar-zrinyi1566.hu

*****

Néhány manőver, amit egy hajónak tudni kell

*****


 

2020. október 12., hétfő

V. évfolyam 20. szám

Népi hangszerek (IV.) Előadó: Bognár Cecil népművelő

Népi hangszerek sorozat 

 *****

Vizsga vörösen

Van egy dallam részlet, ami 7 éves korom óta megjelenik a gondolataimban. Azon kapom magam, hogy bevásárlás közben, takarítás során vagy sétálva elkezdem dudorászni. Időkapszulaként visszaránt a gyerekkoromba. Zenei tagozatos osztályba jártam. A kórustagságon és a több dupla énekórán kívül azt foglalta magába, hogy egy alaphangszeren, valamint egy választotton kellet megtanulni játszani. A furulya volt az, amin mindenki tanult zenélni.
Én szerettem a hangszeren játszani, mással nem is volt baj, csak a gyakorlással és a zenei elmélettel, ami a szolfézs néven ismert. Értettem, hogy vannak alap dolgok, amit kell ismerni az embernek, hogy megszólaltassa az eszközét, de az túl száraz volt nekem. Aktív gyerekként lenyomtam, amit láttam vagy látni véltem a kottában. Sokszor megkaptam, hogy értékelik a szenvedélyes előadás módomat és zeneiséget, csak a kotta mást mutat. Hosszú ideig nem foglalkoztam nyaggatásukkal, úgy voltam vele, hogy nem értik a művészetemet, meg jobb móka barátokkal ökörködni. Aztán elhangzott egy bizonyos mondat, hogy nem sokára jön a fél évi vizsga. Mindenki előtt. A mindenki az összes évfolyamot jelentette. Na erre a tudatra összerándult a gyomor. A maradék egy hónap próbáról szólt. Hazafelé menet a dombon, a másodikon lévő lakás kisszobájában a szomszédok, rajongó örömére, napköziben, az udvaron. Mire oda kerültem már álmodtam is vele.
Az előadás remekül sikerült csak utána kérdezte mindenki, hogy jól vagyok-e, mert olyan vörös vagyok, mint a rák. A videófelvétel és a felkészítő tanárom szerint csak a legelején vettem levegőt meg egy nagyobb szünetnél a felénél. Őszintén megvallotta, hogy ilyet még nem látott és nem is szeretne többet, mert lábon kihordott egy szívinfarktust. Lelki szemei előtt lezajlott egy fulladásos eset, ahol a mentőket tereli a színpadról. Sok mindenre nem emlékszem a vizsgáról csak arra, hogy dobog a szívem a fejemben, és veszek egy nagy levegőt, meghajolok és végre vége, kilépek a színről.

Kincses Nagy Zoé

*****

Fekete Gólya Pihenőház Baja - Dunafürdő

Programajánló sorozat

*****

Béla király téri tapintható láthatatlan






Farkas Pál szobrászművész alkotása Szekszárd egyik legszebb terén található a polgármesteri hivatal és a vármegyeháza szomszédságában, illetve a belvárosi templommal szemben.

2014-ben a szekszárdi Rotary Club ötlete alapján és támogatásával elkészült a város terének bronz makettje, melyet elsősorban a vakok és gyengén-látók számára készült. Az épületeken kívül még Braille-írással is olvashatók az ismertető szövegek. 

https://www.kozterkep.hu/23449/bela-kiraly-teri-tapinthato-lathatatlan 

(fotók: Ábrahám Exit Béla) 

Különleges szobrok sorozat

*****

2020. augusztus 18., kedd

V. évfolyam 16. szám

Megértésüket kérjük, hogy technikai okok miatt egy hét késedelemmel újult meg magazinunk.

*****

Bakó Néprajzi Gyűjtemény és Műhely

Programajánló sorozat 7100, Szekszárd, Táncsics utca 6. Bejelentkezés: +36-30-9372874

******

Mikor a gazdimra várok

Ritka pillanatok sorozat

*****

Nepomuki Szent János újabb csodája, avagy egy macska kilenc élete

Igaz történet

Előző számunkban láthatták Nepomuki Szent János szobrának avatását a Sió Torkolati Műnél.
Pár napra rá láttuk, hogy a Zsilip dolgozói idegesen járkálnak a műtárgyon, amin karbantartási munkák folynak.
megkérdeztük, mit segíthetünk. A válasz az volt, hogy egy kismacska beesett a kiszivattyúzott szegmenshez.
Kiderült, hogy a telepen született egyik cicánk, aki mintegy 13-15 méter mélységben ült gubbasztva.
Találtunk, egy a szerszámok le-,és felhúzására szolgáló eszközt, amit leeresztettünk. Már volt kész terv, hogy
milyen módon lesz a cica beleugrasztva. Erre nem került sor, mert amikor az emelő közel járt a cicához, elindult felé,
és ahogy leért, egyből rá is kapaszkodott. Nagy izgalommal, és óvatosan húztuk fel.
Két zarándok hölgy, akik nálunk pihentek meg, velünk együtt szurkoltak, nehogy visszazuhanjon a cica a mélységbe.
Amikor karnyújtásnyi távolságra volt, kivettem.
Nem karmolt, nem harapott, hagyta, hogy a már számára előkészített törölközőbe tegyem.
A két zarándok hölgy azt javasolta, legyen a cica neve Hős.
A sikeres mentés után mondtam a cicának, -" A kilenc életedből most egyet elhasználtál."-.
A ritkán látható cica aznap délután előjött rejtett vackából és megmutatta magát szép fényes, frissen ápolt bundájában.

Gaál László

 


*****

2020. július 27., hétfő

V. évfolyam 15. szám

*****
Vörös Ákos festő, fafaragó a Magyar Kultúra Lovagja
Magamról mesélek sorozat
*****
Nepomuki Szent János szobor avatás a Sió Torkolati Műnél

A szobrot a szekszárdi Clark Ádám Flottilla és "Ifjú Szív" Táncegyüttes állíttatta.
*****
  Borús július tizenkilencedikei napon Sió-Árvízkapunál a Clark Ádám Flottilla és az Ifjú Szív Táncegyüttes telephelyén Nepomuki Szent János szobrot állítottak fel.  A családias hangulatú rendezvényen Vörös Ákos népi fafaragó alkotásának felszentelését,áldását ünnepelték. Bognár Cecil népművelő csodás hangzású tárogatójának  köszönhetően kaphattak a jelenlévők egyfajta átszellemülést, meghittséget. Süle Viktória közreműködésével megismerhették az alkotót valamint azt, hogy a mű még nem végleges állapotában tekinthető meg, ugyanis a talapzatát Törő György fafaragó művész fejezi be. Kocsis László decsi diakónus-plébániaigazgató megáldotta a szentet ábrázoló alkotást, és elmondta életének főbb pontjait és vértanúságának legendáját. Az összejövetel utolsó negyedében érkezett meg az eső, de ez sem szegte a megjelentek kedvét, finom halászlevet fogyasztottak a Clark Ádám Flottilla közösségi terében azzal a jelszóval, hogy sok jó ember kis helyen is elfér.

2020. június 29., hétfő

V. évfolyam 13. szám

Borrév-tó
Gemenc vizei sorozat

*****
Urbanizálódott madarak
Madárlesen sorozat
*****
Csiffáry Zoltán: Szemed tüze

Tűz, mely szemedben ég,
boldogságot áraszt.
Selymes a bőröd,
lágy a tapintása.

Bársonyos ajkad,
csókod forrósága,
mind-mind elrepít
egy csodás világba.

Az élet viharában
meleg kis fészek vagy,
melyre sokszor vágyom,
de néha hiába.

*****
Ábrahám Exit Béla: Optika (30×60 cm, olaj, farost)
*****
 Makrisz Agamemnon alkotása:
1919-es mártírok emlékműve

A szobrot a tanácsköztársaság bukása után kivégezett munkásmozgalmi vezetők emlékére állították a 40. évfordulón, 1959-ben. Talapzatán a mártírok névsora volt látható. 2009 szeptemberéig a szekszárdi Wosinsky Mór Múzeum előtti téren állt. Jelenleg Budapesten a XXII. kerületben a régi balatoni út és Szabadkai utca sarkánál a Memento park előtti téren a tribün mögött tekinthető meg.

(Többségünk csak ebben az állapotában láthatta.)

 

2019. május 6., hétfő

IV. évfolyam 10. szám

*****
A "Szekszárd - év tűzoltója" kitüntetés átadása
2019
*****
Madarasi Vagabund Zenekar
Zenekarvezető: Szente Alfonz
A fúvószene kedvelőinek - sorozat
*****
Bácsalmás - Különleges szobrok
sorozat
*****
Különleges szobrok sorozathoz

Hazánkban sok különleges szobor található. Ebből az egyik Bácsalmáson, aminek az ötlete lenyűgözött.
Távolról azt hittem igazi macska ül a járdán. Közelebbről látszik csak, hogy egy szoborköltemény egyik része.
Az utca túloldalán a ház falán egy kislány látszik, aki hívja haza kóborló cicáját, de valószínűleg huncut testvére
csúzlival veszi célba a kis csavargót.
Mikor ezt először láttam, tudtam mindenkinek szeretném megmutatni ezt az ötletes és különleges szobrot.

Gaál László
*****
Ábrahám Exit Béla: Áááááh...
40×50 cm, olaj, farost

*****

2018. július 17., kedd

III. évfolyam 15. szám

Árpád szobor Rajkán
Különleges szobrok sorozat
*****
Szoboravatás Rajkán

1896. május 2. és október 31. között Magyarország fennállásának ezredik évfordulóját ünnepelte.
Ennek keretében Thaly Kálmán történetíró ötletére a honfoglalás és államalapítás szempontjából
fontos hét helyen emlékművet emeltek. Ez a hét hely Brassó, Dévény, Munkács, Ópusztaszer,
Pannonhalma, Zimony és Zobor-hegy (Nyitra mellett) volt. A hetes szám a hét honfoglaló vezérre utalt. 
Dévényben 1921-ig állt Árpád vezér szobra, de a megszállók felrobbantották azt. Pótlására egészen
2017. augusztus 5-ig kellett várni.
Közel 5 év munkájának és összefogásának eredményeként az eredeti helyszínhez legközelebbi magyar településen,
Rajkán, a Bem apó utcában, a Véradó parknál avatták fel ünnepélyes keretek között Árpád vezér új szobrát.
A szobrot Kiss Vince, Rajka község polgármestere, Varga László, a 907. évi pozsonyi csata emlékére
létrejött alapítvány elnöke és a szobor alkotója, Bujtás László lébényi szobrászművész leplezte le.
A művész erőt sugározva pajzzsal és karddal kezében ábrázolta Árpádot. A szobor nyolcszögletű talapzaton
áll, amely oldalain a hét törzs neve valamint a 907. évi pozsonyi csatára utaló felirat olvasható.
Az avatáson Nagy István, a Földművelésügyi Minisztérium államtitkára mondott ünnepi beszédet, majd
a jelenlévők elhelyezték az emlékezés koszorúit a szobor lábánál.

Kalmárné Koszonits Klára
        Rajka
*****
Bajai AMI Symphonic Band
A fúvószene kedvelőinek sorozat
*****
Barátkozás a tóparton

Apró lábait egymás után kapkodta a zöld kis virágos gyepen. Persze nem mint a nagyok csak olyan döcögősen, labilisan, ahogy az ügyes másfél évesek szokták. Kisebb,nagyobb kibillenéses pihenőkkel a vörös díszkővel kirakott útvonalhoz ért.
Megállt és kicsiny kezeit kinyújtogatta az út túl oldala felé mutatva. Szalma szőke göndör fürtjei rugóztak, ahogy gyermekin felkacagott. Majd hangosabban rá kezdett hiszen fel kívánta magára hívni a figyelmet.  De a kiszemelt tollas barát csak egy fél pillanatra figyelt fel az incselkedő kis lányra. Majd folytatta addigi tevékenységét, a fű szisztematikus bekebelezését. Pindur hősünk viszont nem hagyta annyiban, fehér kék csillagos ruhácskáját rázva hangosabban kezdett nevetni és sikongatni.  A totyogó társ ekkor megállt és fejét félre billentve nagyot pislogva megnézte magának ezt a hangoskodó valakit. A tündérke nagyon megörült mikor célt ért az előadása. Épp rá akart lépni a köves ösvényre, hogy közelebbről megismerje új barátját, mikor egy nagy és erőteljes kéz felemelte. Még a megszeppent babát visszavitték a napozó édesanyjához, addig a vadkacsa szép nagy ívben elrepült a vízre.
Még egy darabig dacosan keresgélte a parton leendő pajtását a kicsi lány, de nem találta. Elsírta magát a sikertelen kutatástól. És hiába a labda és a plüssfigura a vigaszt nem lelte bennük. Szipogva el-el tekingetett. Nem telt el sok idő jött a hazatérés pillanata. Apja karjából a válla fölött még visszanézett a parti sétányra.  Mikor kiléptek volna a strand kapuján a nagy találkozás helyére leszállt a kacsa. Ezt észre véve a fürtöske integetni és kuncogni kezdett míg vízi madár ismerőse egy röpke perc figyelem múlva újra elmerült a legelésbe. 

Süle Viktória
*****
Ábrahám Exit Béla fotója
*****
Salátaboglárka
Vadvirágok sorozat
*****

2017. október 24., kedd

II. évfolyam 38. szám

Tatabánya - Turul emlékmű
Különleges szobrok sorozat
*****
Virágzó napraforgók 
...ahogy a madarak látják
*****
Ábrahám Exit Béla festménye:
A kis szégyenlős (50×40 cm, olaj, habkarton)
*****
 Csattanó maszlag
vadvirágok sorozat
*****
Bajai AMI Symphonic Band
Karnagy: Huzsvay György
Fúvószene kedvelőinek sorozat
*****
 

2017. június 27., kedd

II. évfolyam 26. szám

*****
Farkasné Pál Bözsi - Decs
Magamról mesélek sorozat
*****
Burgonyabogár - Hédervár
Különleges szobrok sorozat

Különleges szobrot találtunk a Győr-Moson-Sopron megyei 
Hédervár település parkjában.
1947-ben hazánkban először itt Héderváron látták ezt a burgonya 
levelét pusztító, Amerikából behurcolt kártevőt, népies nevén
kolorádóbogarat. A szobrot a kártevő ellen kibontakozó 
növényvédelem miatt állították.
A bronzszobor Marászi Manuella, Zsédely Tibor és 
Csáki László alkotása.

Gaál László jegyzete
*****
A zöld ezer színe erdőn mezőn (I.)
*****
Szlovénia 2017 nyarán
A fotókat és a bemutatót Zalakovicsné Kovács Klára készítette
*****

2017. április 24., hétfő

II. évfolyam 17. szám

Halászati őrzés és ellenőrzés
Horgászpercek sorozat
*****
Ifjú Zenebarátok 20. Találkozója
Madaras - 2017-04-22
*****
 Nepomuki Szent János szobor - Dunaharaszti
Különleges szobrok sorozat
*****
Különleges Nepomuki Szent János szobor
A Pest megyei Dunaharasztiban a Fő út mellett a Templomkertben áll Nepomuki Szent János szobra. Miért különleges e szobor? Mert a szobrot - mint a talapzat dátuma is igazolja - 1716-ban állították a helyi németek. Ezzel szemben a tények: Nepomuki Jánost 1721 március 31-én avatták boldoggá, szentté pedig 1729 március 19-én.
Ezért különleges  ez a szobor. Nepomuki, csehül Svaty Jan Nepomuky 1340-1350 között született a csehországi Pumuk, ma Nepomuk városában. 1380-ban szentelték pappá. IV. Vencel cseh és német-római király feleségének gyóntatója lett. A féltékeny férjnek
nem árulta el felesége gyónását, ezért a király 1393-ban elfogatta, megkínoztatta, majd a Károly hídról a Moldva folyóba dobatta.
A gyónási titkok mártírjaként tartják számon. A folyók, halászok, hidak, hajósok, vízimolnárok, vándorok és persze Dunaharaszti védőszentje. Földi maradványai a Szent Vítus Székesegyházban őrzi a rábízott titkokat.

Gaál László
*****
Tavaszi hóesés Szekszárdon
2017-04-19
*****

XI. évfolyam, 17. szám

 ***** Az erdő a természet szentélye ***** Egy mentőhelikopter felszállása Pécs, 2026.augusztus 12 ***** Simola Teréz Csilla Mentők Soós Laj...