A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Balaton. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Balaton. Összes bejegyzés megjelenítése

2021. március 1., hétfő

VI. évfolyam 5. szám

Az ország legdrágább lovaglókantára?

Nepp Dénes szekszárdi szíjgyártómester a Népművészet Mestere országos eredménye

 *****

 A tél utolsó próbálkozása a "magyar tengeren".

*****

Hideggel tartósított tavasz

Van egy sajátos rajongásom a Balaton felé, amely annak is köszönhető, hogy nem csak a gyermekéveim nyarait élhettem meg partján, hanem kamaszkorom meghatározó négy évét. Ugyanis, ott jártam gimnáziumba. Így testközelből láthattam az évszakoknak viselt arcát. A tavasz arra felé csakis a csalóka jelzőt kaphatja. A kollégium régi, szocreál díszköves falai közül hívogatóan melegnek tűnt a kinti légkör. Mert ugye a napsugár átfurakodott az ablak üvegen, de a szél az kint maradt. Valahogy védett közegben sosem tűnt annyira erősnek a légmozgás, hiába ropogtatva táncoltatták meg a fákat. Megbeszéltük, hogy sétálunk tankör után a parton. Unaloműzőként és D vitamin gyűjtés gyanánt. Tinédzser fejjel nem feltétlen voltam a réteges öltözködés híve. Nem éreztem szükségét.

Arrafelé még nem is volt probléma, mert fűtött minket... nos nem az ifjonti hév, hanem a nemrég elfogyasztott meleg vacsora, valamint a zárt helyből raktározott hő. Lenn a parton figyeltük a sárgás, narancsos fényjátékot a vízen. Kószáltunk mindenfelé a természet lágy ölén, nem volt benne cél. Egy zöldebb résznél ibolya illata keltette fel érdeklődésünket. Persze megállapítottuk, hogy hideg van, mert az arcunk és az orrunk piros lett. Eljött viszont egy pont, ahol kevésnek tűnt a nap általi fűtés, nyert az ég általi klíma. Egymásra nézve minden szót elhagyva egyszer csak megindultunk alma-materünk felé, szinte versenyszerű, gyors gyaloglásba kezdtünk. Egymást túl licitálva, hogy ki, mit fog csinálni, ha védett közegbe kerül. Egyikünk: - Én forró csokit veszek az automatából!
Másikunk: -Én hármat, sőt abban fogok fürdeni. Erre valaki:
- Fürdeni, igen, én meleg zuhanyt veszek. Aztán jön az automata megszállása. Én előre törve, mint Zrínyi, mert a hideg csipkedte a combom, sikítom: A fürdőben fogom inni a töméntelen mennyiségű forró csokit.

A csapattal mikor beértünk lélekszakadva, megcéloztuk a sokat emlegetett gépet. Egy tépett cetlin gyermeki ákombákom piros írás jelezte, hogy szervizelés miatt nem működik. Az - ezt nem hiszem el, te csak szívatsz - megrökönyödés után kiröhögtük magunkat. Megjegyezték a fiúk nekem, hogy a következő futó felmérésnél testnevelésen meg van az ösztönzés. Miután mind lefürödtünk, a porta előtérbe leültünk a kis megszokott asztalunkhoz és néha felvihogva ittunk egy általam készített nagy adag, gőzölgő, jó cukros, indokolatlanul túl citromlevezett teát.

Kincses Nagy Zoé

*****

Wass Albert: Tavasz várás

Érzed? Jön a tavasz,
a fák alá
már tarka-fátylú verőfényt havaz.
A messzeségből hírnök érkezett:
madár lebeg a rónaság felett
s fény szállt a holt avarra: Hóvirág.

Ugye, testvér,
csábítanak most halk melódiák,
ezer kis visszatérő róna-dal.
S ugye, neked is tarka a világ,
s az álmaid megannyi könnyű lepkék:
már nemsokára zöldül a levél,
és visszaszáll a tavasz és a fecskék,
és a fecskékkel ő is visszatér...

Ha jönne már...
ugye, testvér, megálmodod mi lenne?...
S egy kis meleg
belopódzik halkan a szívedbe... 

*****

2019. február 26., kedd

IV. évfolyam 5. szám

A karmester, ahogy csak a zenekar látja
Ritka pillanatok sorozat
Operett egyveleg. Előadja a Madarasi Gyermek- és Ifjúsági Fúvószenekar. Karnagy: Szente Alfonz
*****
Tél a Gemencben (III.) Vaddisznók és gímszarvasok

Vadlesen sorozat
*****
Egy pillantás a téli Balatonra
2019-01-20
*****
Csiffáry Zoltán

Nőnapra

Neked kívánok
örök boldogságot
ne gondolj a rosszra
arany legyen álmod
persze ezt kívánom
rád gondolva most is
ahogy ezt irkálom. 
*****
Ábrahám Exit Béla: Apró szulák
50×50 cm, olaj, farost

2019. január 14., hétfő

IV. évfolyam 2. szám

*****
Évbúcsúztató a Harci Horgászegyesületnél
*****
A She nevű vitorláshajó útja a Sión a Balatonra
3. nap: Zsilipelés, árbócállítás, vitorlabontás
                2018.12.06
*****
Tél a Gemencben I.
 Etetésen - vadlesen sorozat

2019. január 1., kedd

IV. évfolyam 1. szám

*****
Johan Sebastian Bach: C moll prelúdium és fúga
Előadja: Hegedűs Valér -orgonaművész - a Magyar Kultúra lovagja
( A komolyzene kedvelőinek - sorozat)
Helyszín: Bácsalmás, katolikus templom
*****
A She nevű vitorláshajó útja a Sión a Balatonra
Második nap: Borjád-Siófok
2018-12-05
*****
Középkori harci fegyverek bemutatója
 Az Arany Griff Rend előadása
*****


2018. december 17., hétfő

III. évfolyam 26. szám



Minden kedves Látogatónknak áldott,
békés Karácsonyi Ünnepet, és sikerekben gazdag
boldog újesztendőt kíván a
Zöldpont Online Magazin stábja:
Süle Viktória narrátor, publicista;
Gaálné Hoffercsik Dóra narrátor;
Ábrahám Béla technikai munkatárs;
Gaál Ariel fotós, operatőr;
és Gaál László szerkesztő, operatőr


*****
A She nevű vitorláshajó útja a Sión a Balatonra
Első nap: Keselyűs - Borjád
2018-12-04
*****
 Schubert: Ave Maria - Előadja: Sáfár Mónika  - Jászai díjas színművész
A komolyzene kedvelőinek sorozat.
Kísér: Hegedűs Valér - orgonaművész - a Magyar Kultúra lovagja
*****
 Mezei zsálya
Vadvirágok sorozat
*****
Így utaztam a Gemenci kisvasúttal

Széles mosollyal barátian nyújtották felém a mézeskalácsot. Elvettem az átlátszó nylon zacskó tartalmából két darabot. Igazán finomak voltak az arany barnára sült sütemények. Fahéjas, fűszeres illat, ahogy belengte a kis vasút fülkéjét egyre lakájosabbá tette azt. Mintha a kis kályhába tett fa ekkor egy kicsivel erősebben adta volna hőjét utasai számára.
Ahogy kényelembe helyezkedtem helyemen kitekintettem a szerelvény ablakán. A reggel óta szállingózó hó addigra már fehér leplével festőien széppé változtatta a tájat. Karácsonyi üdvözlő lapnak is csodásan beillet volna az a kép, ahogy a szarvas az etetőnél méretes agancsával a fején méltóságteljesen felénk tekintett. A kis sötétbarna vadmalacok egymással versengve futottak a szerelvényünk mellet. A láthatatlan célba mégis egy idősebb társuk ért be elsőként. 
Utunk során megálltunk Lassin-nál, de én bent maradtam a meleg kocsik alkalmi biztonságában, onnan figyeltem a többi utazót és a helyszínt. Az erdészházakat, amelyek kiállításoknak adnak otthont. A fa játszótér eszközeit-segítséggel ugyan-, de maguk rutinjával birtokba vevő gyerekeket látva, nem a hideg jutott eszembe, hanem az a felhőtlen idillikus pillanat, amikor egy gyermek igazán kiélheti magát. Hintázni, mászókára fölmászni majd lejönni, labirintusba befutni és kitalálni, botot gyűjtögetni.  A következő helyszínünk a kilátónál volt. Végig pásztázva a faépítmény tetejéről a helyszínt, hiába a csontig hatoló hideg, a mellkas tájékán lévő apró radiátor az észleltektől szorgalmasan fűtötte a testem. A szálló egerészőölyv körtánca a légben, a vadmacska vadászata a zsákmány állatra, a jégmadár rövid idejű megpihenése. A szürkés barnás törzsű fák alsó negyedét az sötétzöld moha szőnyeg takarja. Hiányos lombkoronájukról még hullottak az utolsó sárga, barna levelek. Tiszta, friss természet illatában ott lapult még a fanyarság is. Mennyi életet és élményt rejt az erdő télvíz idején is.
Kiinduló pontunk felé tartva az idei év utolsó menetrend szerinti járatán a Gemenci kisvasút vagonjában magamba akartam szívni minden pillanatát, hogy amikor majd úgy érzem a város forgatagában, hogy rám szakad szürke, marószagú fullasztó valóság a betonházak rengetegében, emlékeztessem magam, hogy ki tudok ebből szakadni, hiszen van rá lehetőségem.

Kincses Nagy Zoé

*****


*****

2017. január 17., kedd

II. évfolyam 3. szám

A jégen való tartózkodásról:
Boros Brigitta tűzoltó főhadnagy
(T.M.K.I. Szekszárd) tájékoztatója
*****
Jégből mentés
Jégből mentési gyakorlatot tartottak a Tolna Megyei katasztrófavédők - Szekszárd, 2017
*****
 Korcsolyapálya a Balatonon
Hivatalosan is megnyitott a Balaton
első korcsolyapályája Siófokon
*****
Jégbe dermedt szél
Befagyott a Balaton (2017)
*****
Mözsi-Szabó István életmű kiállítása (90) 
A fotókat és a bemutatót Zalakovicsné Kovács Klára készítette
*****
  Szekszárdi látkép (fotó: Ábrahám Exit Béla)
Nikon P510
*****

XI. évfolyam, 20.szám

  ***** V. Kádártalálkozó Várdomb, 2026.09.26 ***** Zigányi Árpád Kong a hordó Hordó, hordó, - jaj, de kong! Talán bor sincs benne? Pedig bi...