2021. január 18., hétfő

VI. évfolyam 2. szám

 Munkában a Ponyva Ballon Szekszárd


 *****

Dunaszekcső - Dunafalva között


Komppal a Dunán sorozat

*****

Csiffáry Zoltán

Létünk

Mulandóság, miben élünk,
szertefoszlik lényünk.
Elmúlnak álmaink,
de van, mit végigélünk.

Jövőt, múltat átívelő
keskeny kis folyosó.
Életünk alkonyán
enyhet, vigaszt hozó.

Múltnak s jövőnek
szava van sorsunkban.
Hogy azt mi formáljuk,
ehhez kis jogunk van.

*****

Ábrahám Exit Béla: Keleti part
40×30 cm, olaj, vászon

*****


 

2021. január 4., hétfő

VI. évfolyam 1. szám

Paks-Géderlak között

Komppal a Dunán sorozat
 *****

Visegrádi Fellegvár

Magyarország várai sorozat

*****

Dunakanyar éke a visegrádi vár
A vár tulajdonképpen erődítmény amely a Visegrádi-hegységtől egészen a Duna partjáig húzódott. A völgyzárófal kötötte össze a Fellegvárat és az Alsóvárat, amely őrtoronyba végződött. Az idők során több erődítményt is építettek az itt élő emberek, hogy a szoroson átvezető utat ellenőrizhessék. IV.Béla király építette a felesége Laszkarisz Mária királyné hozományából a tatárjárást követően a visegrádi kettős várrendszert 1250-1260 körül. A vár részei a két toronyból áll és egy lakópalotából valamint a hegycsúcsot övező erődítmény falakból. Későbbi bővítés Károly Róberthez köthető, amikor a főváros székhelyét ide helyezte.
Az asszonyház elkészíttetése és a vár korszerűsítése Luxemburgi Zsigmondnak köszönhető. Mátyás király uralkodása alatt felújították a vár palotaszárnyait. Koronaőrző hely volt Visegrád 1490-1529-ig. A török idők során óriás pusztítást szenvedett el a vár. 1544-ben foglalták el a törökök. Nem csak a vár hanem a hozzátartozó város is elpusztult. Hosszú időbe telt az újra népesedése a helynek.
Helyreállító törekvések 1870-től voltak, de érdemben 1960-tól indult meg a műemlékvédelmi helyreállítása. A várat 2017-től kezdődően a Nemzeti Várprogram keretében felújították.
Forrás:
https://hu.m.wikipedia.org/wiki/Visegr%C3%A1di_v%C3%A1r
www.visegrad.hu

Kincses Nagy Zoé

*****

Csiffáry Zoltán

Téli tündér

Reggel felém tündér szállt,
körötte sok hópehely járt.
Arca piros volt a széltől,
megremegett az érintéstől.

Meleg kabátba burkolódzott,
teste melegét tartotta ott.
Hópelyhek közt tovasuhant,
követtem s Ő mutatta az utat.

Nem jár messze az igazságtól,
szívesen látom Őt, bárhol.
Jó érzés, hogy itt van a közelembe',
rám tekint huncutul nevetve.

Bokrok közt ködfátyol járt,
nem látni Őt, a függönyön át.
Előttem titokban éli életét,
de távolból is érezni szeretetét.

*****
 

2020. december 21., hétfő

V. évfolyam 25. szám

 


Minden kedves Nézőnknek áldott Karácsonyt, és egészségben, sikerekben gazdag Boldog Új évet kíván a stáb minden tagja.

*****

A hagyma, Sinatra és az advent

Voltatok már úgy, hogy egy film, zene vagy könyv annyira megfog, hogy az általa keltett érzések elindítják benned a személyes belső mozidat az emlékek filmtekercseivel, és pár napig úgy hordod magadon hangulatukat, mint egy vastag, puha, kényelmes hálóköntöst.
Én a múlt héten éltem meg ezt. A konyhában éppen próbáltam tetemes mennyiségű vöröshagymát felpucolni majd finomra vágni a francia téli levesbe, amikor a zene lejátszóm Sinátrához ért. Mikor a nagy öreggel dúdolva a holdra szállásunk követően visszaérkeztem a földre felcsendült a Let it Snow.
És elindult a filmem. Pár éve ezt a dalt végtelenítettbe hallgatva csempésztük be az advent hangulatát díszítés közben a volt munkahelyemre. Megpróbáltuk a művelődési házat ünneplőbe öltöztetni exmunkatársnőmmel karöltve. A bejárati ajtók üvegén hó spray segítségével téli táj fogadta a hozzánk érkezőket. Az előtérbe a fa oszlopokat, amely az előadó termeket tarja és a fém hatású információs pultot fenyő füzérekkel futtattuk be. Rájuk fehér selyem mikulásvirág és fagyöngy kompozíciókat ültettünk és ekrű bársony masnikat tűztünk majd apró sárga izzókat csavartunk rá. A díszekről lepottyanó csillámot bohóckodva egymásra kentük és  viccelődtünk ki tél tündéresebb. A mészkő lépcső korlátján vízesés szerűen míg az üveghíd kapaszkodóján tűzdelten volt elhelyezve a mélyzöld műfenyő girland amelyen arany és fehér gyöngy sorok tekeregtek és a masnikból, valamint fényekből ide is jutott. A munkálatok többnyire egy hetet vettek igénybe és péntekre megérkezett a 4-5 méteres karácsonyfa. Ezt a momentumot várták sokan. Mi óriás létrák segítségével közelítettük a nagy örökzöld megfelelő pontjait. A gömbök óarany, arany csillám és matt réz színben tündököltek. Hozzájuk passzoló metál sárga girlandok kígyóztak rajta. Aki fogta létra lábát segítette az összkép tökéletesítését. Persze a látogatók közül különösen a gyerekek és az idősek álltak meg  fél kész állapotában is csodálni. Míg a kicsiket a termete nyűgözte le addig a szép korúakat a ráaggatott kézzel készített tenyérnyi fehér szatén szíveket dicsérték. Néha mikor mi is leszálltunk a magaslatról árgus szemekkel figyeltük kollégáinkkal, hogy hol van luk ahova dísz kell. A délutáni szemlélődésünket az szakította félbe, hogy a mozi felől áradt felénk a frissen pattogtatott kukorica illata ezért beszereztünk néhány zacskóval és nasizás közben folytattuk a meetinget a dizájnról. Visszamászva felkerült a borostyán sárga fényfüzér végül a tetejére az arany csillag. Az elpakolás nem kezdődött meg rögtön. Munkatársakkal a szépségbe, elégedettséggel álltunk pár percig. Felidézve a múltunk karácsonyait. Vicces, megható vagy bosszantó eseményeit.
Mondhatnám, hogy a hagyma miatt könnyeztem. Tovább kapcsoltam a lejátszót a kedvenc karácsonyi dalokat tartalmazó albumomra és azon morfondíroztam, hogy adhatnék most valamit a többieknek, hogy nincs közös tér, mert nekem ez az advent. Mire a leves kész lett a tervem is, de ez hadd maradjon az én titkom.
Kincses Nagy Zoé

*****

A pilismaróti hajótemető


*****

Molnárka tanösvény


Gemenci séták sorozat

*****

2020. december 7., hétfő

V. évfolyam 24. szám

Véget ért a balatoni utószezon

A She nevű vitorláshajó kiemelése

*****

Kutasi Balázs: Daruzás 2020

  Eljött hát az idő, a 2020-as szezon utolsó kihajózása...
László barátommal elindultunk a tükörsima, párába burkolódzó tóra a motort felmelegíteni. Az olajcsere esedékes már és így sokkal könnyebb a folyóssá vált olajat a motorból kiszívni. A szomszéd kikötőben közben már dolgozik a daru, egy nagy teherautó rakterébe igyekeznek egy kisebb hajót betuszkolni. Mi a negyedikek vagyunk csak a sorban, ezért bőven van még időnk. A kipufogó erősen gőzöl a hidegben, a hűtővíz befolyójába valószínűleg már belenőtt pár apró kagyló, leszűkítve a nyílást, ezért kevesebb víz jut át rajta. Jó pár kör megtétele után visszatérünk a kikötőbe, de még sokat kell várnunk mire sorra kerülünk. Addig is leszereljük a vitorlákat és előkészülünk a daruzáshoz. Amíg sorra kerülünk, segédkezünk a többieknek,
így ők is hamarabb végeznek...
Már rutinos mozdulatokkal helyezzük el a daru kötelének a végeire az emelőhevedereket. A darus lassan megemeli a hajót, mi ellenőrizzük a hevederek elhelyezkedését és partra szállunk. A kikötőkötelek végeit fogva tartjuk a hajót irányban, meggátolva a 4,5 tonnás test szabad forgását. Már több, mint öt méter magasan imbolyog a fejünk felett a lomha test, a kötelek végei már csak épp
a földig érnek, de még mindig emelkedik. Rossz arra gondolni, mi lenne velünk, ha az egyik heveder véletlenül elcsúszna...?
A darus viszont rutinos, minden szezonban több száz hajót emel ki és befelé egyaránt. Mi már be is forgattuk a hajót orral a víz felé és lassan süllyedni kezd, közeledve a kijelölt téli helyéhez. Mire fél méterre megáll a talajtól, gyorsan elhelyezzük a fa bakokat a tőkesúlyok alá és ezután a hajó már pontosan vízszintesen és stabilan ül fel rájuk. Ekkor tudjuk alaposabban szemügyre venni, hogyan teljesített a tavasszal annyi munkával felhordott algagátló réteg. A magasnyomású mosóval gyerekjáték az amúgy nem vastag algaréteg eltávolítása. A hajtóművet viszont tényleg ellepték a csigák, csoda, hogy egyáltalán átjutott egy kis víz a hűtőbe. A takarítást és rendrakást követően szakszerűen összehajtogattuk a vitorlákat, ezeket télre haza szoktam vinni. Távozáskor még visszanéztem a partra vetett bálnaként pihenő hajótestre, de lélekben már ismét  a tavaszi napsütésben a vízen ringatózó fehér hattyút láttam benne...

*****

Malomtelelő-tavi kilátó


Gemenci kilátók sorozat

*****

Csiffáry Zoltán: Szemed

Mikor szemedbe nézek,
akkor eszmélek csak rá,
míly kicsi a világ!
Régen átöleltem volna,
de nagynak találtam.
Most megtehetem,
mert a szemedben látom.

*****

 

2020. november 23., hétfő

V. évfolyam 23. szám

Trianoni emlékmű, történelmi zarándokhely - Zebegény


Programajánló sorozat

*****

Visegrád és Nagymaros között


Komppal a Dunán sorozat

*****

Jaj, úgy élvezem én a kompot….

Barátosnémmel 5 évvel ezelőtt egy kora nyári napon munka után megfogadtuk, hogy összeállítjuk a közös bakancs listánkat azokról a helyekről, amiket együtt óhajtunk felderíteni. Az első úti célunk a tihanyi levendulás volt. Oda képzeltük magunkat vidáman viháncolva a lila mezők közé, miközben lestük az eseményről feltöltött tavalyi képeket a számítógép monitorján. Annyira beleéltük magunkat, hogy a tökéletes fotó gyártáshoz szelfibotot is vettünk. Két dolog volt biztos mikor neki indultunk betörni Balaton lankáinak azon részét, hogy kompozni fogunk, valamint, hogy minden dokumentálva lesz a mobilunk segítségével.
A siófoki plázsra megérkezés busszal történt kora reggel, nagy adag kávé után persze, mert anélkül elveszünk. Lézengésünk szakaszait több szemszögből megörökítettük. Séta a parkban, a szökőkútnál 20 kép, látogatás Kálmán Imrénél 10 kép, majd víztorony szemrevételezése 16 kép, és fagyizás a sétányon a Jókai parkban 35 kép. Még el sem indultunk. Mi lesz, mikor elindulunk hullámokat szelídíteni. Megegyeztünk, hogy fent a vízi járművön csak a kezdeti mókát vesszük fel.
Izgatottak voltunk főleg jómagam. Gyermekkorom kirándulás élményei tódultak fel bennem. Nem is érdekelt az, hogy furán néztek rám azután, mikor mondták, hogy elfoglalhatjuk a helyeinket és egy öröm sikkantás után szökdelve közelítettem a kompunkhoz. Kicsi énem cigánykerekezett bennem. Kívülről ez abban nyilvánult még meg, hogy vékony hangon elcsodálkoztam mindenen és az, „ezt nézd”-et hajtogattam és kerestem a megfelelő helyet számunkra. Mikor megszoktuk a fedett részt és persze készítettünk pár fotót, utána kiültünk. Elindulásunk a motorok felzúgásával és a víz csobogásával megkezdődött. Valóban a kezdeti volt csak az emlékkészítés. Jó volt ellazulni a vizet szelve. Érezni a tó illatát. Élvezni és hagyni, hogy a szél extrém fodrászként formázza hajunk. Félárnyékban figyelni ezt a sajátos, vitorlások, hajók által lakott világot. Erre mondják, hogy relaxáltunk, kisimultunk. Hazafelé is vele mentünk egy darabig. Fedélzetén elszunnyadtunk. Rajtunk kívül sok utastársunk csatlakozott a délutáni sziesztához. Főleg a babakocsiban lévő szuszogó kétéves forma szőke fiúcska.
Egy valamit ígértem meg magamnak, hogy mivel ennél jobb ízűen kevés helyen sikerült aludnom, ha rám fér már egy igazi pihenés, felkeresem a jó öreg kompot.


Kincses Nagy Zoé

*****

Csiffáry Zoltán: Élj a valóságban

Ha majd az élet viharos tengerén
sodródik kis hajód,
ne bánkódj, csak remélj!
Bízz magadban, ez mindennél többet ér.
Örülj minden percnek, mit az élet megad,
használd ki az órákat, miből boldogság fakad.
Élj vidáman, derűs boldogságban,
ragaszkodj az álmaidhoz, de élj a valóságban.

 *****

2020. november 9., hétfő

V. évfolyam 22. szám

 Szigetvár és a Kisváros című film szimbóluma az Oroszlán-szobor


Különleges szobrok sorozat

*****

Szigetvár oroszlán szobra

A város főterén álló oroszlán szobrot közadakozásból építették 1878-ban, amely Gerendai István munkája. Zrínyi emlékművek közül a legrégebbi Magyarországon.
A talapzata tardosi mészkőből készült. Ezen áll a harangöntvényes harcba induló oroszlán, amely eltapossa a hadi zászlókat és a fegyvereket. Az állatok királya mint szimbólum megjelenik Szigetvár címerében is. Ott két nagymacska látható, akik a szultánt és Zrínyit jelképezik, amint harcolnak és meghalnak.
A posztamens déli oldalán olvasható Vörösmarty Mihály, Sziget című négysoros epigrammája.

Kincses Nagy Zoé

Forrás: www.szigetvar.hu; www.szigetvar-zrinyi1566.hu

*****

Néhány manőver, amit egy hajónak tudni kell

*****


 

2020. október 26., hétfő

V. évfolyam 21. szám

 Szigetvári vár

Magyarország várai sorozat
*****
Zrínyi IV. Miklós gróf, Szigetvár hőse

1508-ban született Horvátországban, Zrínyi III.Miklós  Korbáviai Ilonával kötött frigyéből. Születésének időpontja nem ismert, ezért a halálakor megadott korához viszonyítva következtethető ki, amely 58 év.
A család apai ága ősi horvát brebiri Subics famíliától eredezteti magát. Nagyapja Korváviai Károly a horvát arisztokrácia legbefolyásosabb alakja Hunyadi Mátyás király uralkodása alatt. Az oszmánok elleni harc egészen a 15. századig visszanyúlik a családban.

Gyermekkoráról nem maradtak fent adatok, így az akkori szokásokra lehet támaszkodni. Feltételezhető, hogy nagybátyja udvarában kapott lehetőséget arra, hogy elsajátítsa a fegyverforgatás, birtokigazgatás,és politizálás fortélyait.
Az ifjú gróf karrierjét két dolog ágyazta meg, hogy gyűlölte a törököket, valamint mindvégig kitartott I. Ferdinánd mellett, ugyanis kortársainak több tagja elég gyakran váltott pártot. Ennek a konok hűségnek köszönhette, hogy 1542-ben a király horvát-szlavón-dalmát bánná nevezte ki.
Zrínyi Miklós kétszer házasodott. Első felesége Frangepán Katalin. A házasságból  tizenhárom gyermeke született nyolc lány és öt fiú. Ebből a frigyből egyetlen férfikort megért fia Zrínyi IV. György, aki török elleni harcokban szintén jelentős sikereket ért el, és tárnokmesteri címet is megörökölte apjától. Felnőtt kort megért hét lánya, akik magyar főurakkal házasodtak. Második felesége Rosenberg Éva, akitől egy fia Zrínyi III. János született. Férje halálát követően az asszony a gyermekkel Csehországba költözött.
Zrínyi Miklós dunántúli főkapitány 1566-ban, egy hónapon át védte Szigetvárt a Szulejmán szultán által vezetett  sereggel szemben. Végül szeptember 7.-én kitört katonái élén, és hősi halált halt.
„Az elmúlt évszázadokban többször felvetődött, hogy vajon kit és mit tisztelünk Zrínyi Miklósban. Annyi bizonyos, hogy nem csupán önfeláldozó halála tette példaképpé... Zrínyi Közép-Európa közös hőse. A horvát grófból magyar arisztokratává emelkedő, elkötelezett törökellenes katonára és politikusra így joggal lehet büszke minden magyar és horvát, sőt osztrák és cseh állampolgár, minden szigetvári, zágrábi vagy csáktornyai lokálpatrióta. Egyszerre tarthatjuk őt a történeti Magyar- és Horvátország, illetve az egykori Habsburg Monarchia közös hősének.”

Kincses Nagy Zoé

Forrás: Benda Kálmán, Zrínyi Miklós a szigetvári hős, Szigetvár 1993 (A Szigetvári Várbaráti Kör Kiskönyvtára 17); Varga Szabolcs: Vár és mezőváros története 1526 és 1566 között. In: Bősze Sándor – Ravazdi László – Szita László szerk.: Szigetvár története. Tanulmányok a város múltjából. Szigetvár Város Önkormányzata – Szigetvári Várbaráti Kör, Szigetvár, 2006. 45-91. ISBN 963 06 0726 3; Varga Szabolcs: Leónidasz a végvidéken. Zrínyi Miklós (1508-1566). Pécs, 2016. Kronosz Kiadó ISBN 9786155497834; Wikipedia
 

*****
M 6-os autópálya alagútjai Baranya- és Tolna megye határán

Különleges utakon jártunk sorozat

*****

 

XI. évfolyam, 17. szám

 ***** Az erdő a természet szentélye ***** Egy mentőhelikopter felszállása Pécs, 2026.augusztus 12 ***** Simola Teréz Csilla Mentők Soós Laj...