A betyárság, köztük a bakonyiakkal az 1800-as évek elején élte virágkorát. A betyárokat szegény fiatal emberek alkották,
főként a földnélküli zsellérek, de megtalálható volt köztük dezertáló katonák, vagy éppen sorozás elől menekülők.
Legismertebb betyárjaink az ország különböző szegleteiben vertek tanyát, mint az Alföldön, Somogyban, valamint a Bakonyban.
A Bakony sűrű erdői, barlangjai (például a Pénz-likat) tökéletes rejtekhelyet nyújtottak számukra a hatóságok elől.
Talán ki lehet jelenteni, hogy a leghírhettebb ezáltal a legismertebb bakonyi betyár Sobri Jóska,
még az utolsó bakonyi betyárként ismert Savanyú Jóska volt.
A rokonszenv irányukba annak volt köszönhető, hogy hatalom által üldözöttek voltak és ebből adódott, hogy közönséges bűnözőkből lettek a Robin Hood szerű hősi alakok.
Ugyanis a mendemondák arról szóltak, hogy gazdag, tehetős embereket fosztottak ki és osztották el maguk között a zsákmányt,
amiből persze nem maradhatott ki a velük leszövetkező szegény népesség sem hiszen a kocsmákban gavallérosan kifizették cehjüket, így árulás nem igen fordult elő.
Ünnepi megemlékezés a középtengelici Csapó sírkertben 2026. március 15 .-én
*****
Tisztás
Várták a tavaszt. Nagyon utálták már a kollégium minden szegletét. Hiába voltak átlagosak a terek valahogy a tél során egyre szűkösebbé és nyomasztóbbá vált.
A videószoba áporodott levegőjétől már akkor is émelyegtek amikor elmentek előtte, és a kinyíló ajtórésen keresztül csapta meg őket a tipikus szag.
Unalom és tinédzserek kipárolgása.
Hiába a környéken megtett pár kör az tényleg csak egészségügyi séta, mert a hideg nem lelkesítette a további kinti tevékenységi szándékaikat.
Remény rabjai film jutott sokszor eszükbe ahogy rótták a dohányzóban kijelölt útvonalukat.
Mikor megérkezett a jó idő megindultak. Nem számított merre csak minél messzebb az intézménytől. Az árkon, bokron át kifejezés ebben az esetben nem vicc volt, szinte suhantak a fiatalok.
Mikor kérdezték a nevelők, hogy"Merre, merre fiatalok", a válasz az egyszerű és teljesen igaz "Csak előre" volt.
Így történt, hogy egy négy fős fiú társaság 30 perces gyors gyaloglás után egy erdei tisztásra ért. Élvezték a látképet.
Az elterülő zöld tágas teret megszórva apró fehér és sárga virágokkal. A közeli patak hangját a nyárfák alatt. Ahogy magukba szívták a táj hangulatát fel kellet nekik dolgozni ezért le is heveredtek.
Miközben a semmittevést gyakorolták a gyepen és a bárányfelhőkből olvastak újabb lehetetlen történeteket, megbeszélték, hogy ez lesz a titkos helyük.
Nem kis meglepetés volt a könyvtárosnak, amikor pár nap múlva megjelentek a könyvtárba és a tűzrakásról, kempingezésről kerestek szakirodalmat. Egyre jobban belakták a helyet.
Melynek valami jó nevet kellett találni. A zöld félre érthető volt, a hely semmit mondó, és megjött a várva várt mindenki által elfogadott név a Gyöp. Szigorúan így, a Gyöp.
De a titkok fonákja abban van, hogy kitudódik. Főleg akkor, amikor valami igazán jó és legszívesebben büszkélkednél vele.
Így történhetett meg, hogy amikor már rendszeresen oda jártak és eltűntek az addigi megszokott közegükből, egyszer csak feltűnt a tisztáson két lány és nyomukban a loholó áruló.