2023. július 24., hétfő

VIII. évfolyam 15. szám

 Megújul Borjádon a Méhes.

Itt írta Petőfi Sándor a Négyökrös szekér című versét.

Petőfi 200 emlékév

*****

Petőfi Sándor: A NÉGYÖKRÖS SZEKÉR

 

Nem Pesten történt, amit hallotok.

Ott ily regényes dolgok nem történnek.

A társaságnak úri tagjai

Szekérre ültek és azon menének.

Szekéren mentek, de ökörszekéren.

Két pár ökör tevé a fogatot.

Az országúton végig a szekérrel

A négy ökör lassacskán ballagott.

 

Világos éj volt. A hold fenn vala;

Halványan járt a megszakadt felhőkben,

Miként a bús hölgy, aki férjinek

Sírhalmát keresi a temetőben.

Kalmár szellő járt a szomszéd mezőkön.

S vett a füvektől édes illatot.

Az országúton végig a szekérrel

A négy ökör lassacskán ballagott.

 

A társaságban én is ott valék,

S valék szomszédja épen Erzsikének,

A társaságnak többi tagjai

Beszélgetének s énekelgetének.

Én ábrándoztam s szóltam Erzsikéhez:

"Ne válasszunk magunknak csillagot?"

Az országúton végig a szekérrel

A négy ökör lassacskán ballagott.

 

"Ne válasszunk magunknak csillagot?"

Szólék én ábrándozva Erzsikéhez,

"A csillag vissza fog vezetni majd

A mult időknek boldog emlékéhez,

Ha elszakaszt a sors egymástul minket."

S választottunk magunknak csillagot.

Az országúton végig a szekérrel

A négy ökör lassacskán ballagott.

 

Borjád, 1845. szeptember 26. - október 7. között

*****


Szekszárd, Bati-kereszt kilátó

kilátók sorozat

*****

2023. július 10., hétfő

VIII. évfolyam 14. szám

 A múlt nyomában: kézi aratás


Szendi István: Emlékeim

*****

Benedek Elek: Dal a búzavirágról


Arany kalászok tengerében járok,

Reám nevetnek kék búzavirágok.

Nevetős kedvük nem tudom, miért van,

Egy-két nap tán még s fekszenek aléltan.


Óh, szép búzavirág, érzed-e véged?

Készül a kasza már elbánni véled.

Készülj te is, készülj a bús halálra,

Szürcsöld a harmatot, tán utoljára!


Arany kalászok, kék búzavirágok,

Itt kell hagynotok ezt a szép világot.

Alighogy éltetek, s már vége, vége...

Felnyög a vén föld: oda ékessége!


Fent a hegyek között mélységes csend ül,

Ám lent a völgyben a kasza már csendül,

Dűl az arany kalász, ledűl a rögre,

Helyét a bús tarló veszi örökbe.


Bús tarló fölött, haj, színe hagyottan,

Szegény búzavirág összetapodtan,

S felsír fölötte sirató madárdal:

Egy lett a sorsa a konkolyvirággal!


Óh, szép virág, siratlak én is téged,

Ki szerzél nékem sok gyönyörűséget.

Színedben az égnek kékségét láttam,

Isten kezének remekét csodáltam.


Te, kinek magja a kék égből szállt le,

Színehagyottan is legszebb virág te,

Hű barátodtól mért kell megválnod!?

- Nyugodj csendesen. Legyen szép az álmod.

*****

Szekszárd - Garay János Gimnázium

(régen és napjainkban)






2023. június 26., hétfő

VIII. évfolyam 13. szám

 Új mozgalom indult: "Én nem szemetelek"

*****

Szekszárd szobrai III.

Farkas Pál: Szent István szobor

*****

László Mária


A szobor melletti táblán egy részletet olvashatunk az Ahol keletkezik egy ékes nagy út Regős énekből


Regős ének

Ahol keletkezik egy ékes nagy út,

Amellett keletkezik egy halastó-állás,

Haj regö rejtem, regö rejtem.


Az is felfogá az apró sásocskát,

Arra is rászokik csodafiú-szarvas,

Haj regö rejtem, regö rejtem.


Noha kimennél uram, Szent

István király vadászni,

madarászni,

De ha nem találnál sem vadat,

sem madarat,

Hanem csak találnál csodafiú-szarvast,

Haj regö rejtem, regö rejtem.


Ne séss, ne séss (siess) uram,

Szent István király az én

halálomra,

Én sem vagyok vadlövő vadad,

Hanem én is vagyok az

Atyaistentől hozzád követ,

Haj regö rejtem, regö rejtem.


www.aldasegyuttes.hu

2013.08.14. 10:02

*****


2023. június 12., hétfő

VIII. évfolyam 12. szám

Kristófné Vidók Margit: Pipacstenger


Káprázatos, vöröslő színek,

szirmai mégis oly szelídek,

lágyan ringó, virágzó tenger,

kelyhe harmatcseppet rejteget.


Skarlátvörös uszálya izzik,

a fény játékára kinyílik,

drágakőként ragyog bársonya,

szél hátán hintázik bájosan.


Aranymezőben izzó parázs,

forró nyárban égő tűzvarázs,

karcsú teste olyan csábító,

bíborvörös tánca lázító.


Hullámzó, vérvörös igézet,

meghal, ha a földből kitéped,

csodáld mezőkön a szépségét,

óvd és őrizd törékeny lényét.

*****

 Pipacstenger


*****

Szekszárd, Polgári Leányiskola






2023. május 30., kedd

VIII. évfolyam 11. szám

Decsi-Kiss János újságíró-képzőművész
állandó kiállítása nyílt a decsi faluházban

*****

Haraszti Mária: Születésnapodra

Mikor kigyúlnak ma az égi fények,
Nevetve mind e napra néznek.
Messzi sugarukkal keresik a helyet,
Ahol egykor egy ember született.
Útjukon rohanó szemeket fürkésznek:
– Mosolygót, némát, fáradtat, szeretőt… –
Hálás vándor-szívvel olykor megpihennek,
Fáradhatatlanul mégis továbblépnek.
S sugaruk eléri a pillanatot,
Mely már múlik is – s ahogy
Ragyogó fényük jelzi a napot,
Boldog születésnapot kívánok!

*****

Iparbiztonsági információs központot adtak át Szekszárdon

*****


2023. május 15., hétfő

VIII. évfolyam 10. szám

 Veszélyes éjszakai találkozások X.

*****

Alkotói pályázat eredményhirdetése

Tolna Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Szekszárd

https://tolna.katasztrofavedelem.hu/25576/hirek/275483/unnepelyes-eredmenyhirdetesen-vettek-at-elismereseiket-varmegyenk-legkreativabb-diakjai

*****

Az Augusz-ház Szekszárd egyik legjellegzetesebb épülete. Helyén korábban a Fekete Elefánt fogadó állt — abban a korban meglehetősen híres fogadóban többek között II. József is több napig vendégeskedett 1789-ben. (Wikipédia)










2023. május 2., kedd

VIII. évfolyam 9. szám

Dr. Kolcsár Kinga

Magamról mesélek sorozat

*****

"Itt a tavasz tudod-e"

*****

Piroschka Iréne Geng: Májusi kertem

Tündöklő nap
szórja aranysugarát,
életet habzsol
sok májusi virág,
egymáshoz simulva
vígan lengenek,
madarak dalától
visszhangzik a kert.
Vágyakat sóhajt
a lila orgona,
sárga margarétán
a nap mosolya,
pünkösdi szegfű
súgja nefelejcsnek:
"halovány vagyok,
mégis irigyelnek,
vonzom a lepkéket,
zümmögő méheket,
Földanya ölében
illatom ígéret."
Meghajol a gyöngyvirág
zöld palástja alatt,
körbeleng a boldogság,
oly édes illatot ad,
levelén pöttyös katica
próbálgatja szárnyát,
szellőcsók érinti
bazsarózsák szirmát.
Kék búzavirág közt
lázadó pipacsok,
piros szoknyában
szabadságszónokok.
Virágzó szerelem
Földanya ölében,
konkolynak nincs helye
szívemnek kertjében.

*****




Várpalota a Bakonyból
(fotók: Ábrahám Exit Béla)
 *****

XI. évfolyam, 20.szám

  ***** V. Kádártalálkozó Várdomb, 2026.09.26 ***** Zigányi Árpád Kong a hordó Hordó, hordó, - jaj, de kong! Talán bor sincs benne? Pedig bi...