2024. szeptember 10., kedd

IX. évfolyam 18. szám

Varga János vizitúravezető, producer

Magamról mesélek sorozat

*****

Mikor tőkésrécékkel ismerkedtem

Madárlesen sorozat

*****

Szabó József emlékére

Sokáig értetlenül néztem a horgászokat, akik órákat, napokat ültek a ladikokban vagy a parton. "Nincs jobb dolguk?" - gondoltam. Szabó József is ilyen megszállott horgász volt. Úgy ismertem meg, hogy fia Zsolt annak a vizitúra egyesületnek lett a tagja aminek az elnöke vagyok. Míg Zsolt evezett,  Józsi horgászott. És szinte mindig fogott is valamit. Nem mellesleg fiam, Ariel már a szekszárdi Babits Mihály Művelődési Házban működő gyermekhorgász szakkör tagjaként ismerkedett ezzel a sporttal. Sok évvel ezelőtt egy augusztus végi napon amikor Ariel horgászni indult, hívott magával és felszerelt nekem egy kis spiccbotot. Leültem én is a stégre. Hamarosan kapásom lett. Megfogtam életem " bálnáját". Ha hiszik, ha nem, kis horgásztúlzással, volt vagy 5 cm. Decemberben már horgásznom kellett. Nem bírtam várni tavaszig. Felhívtam Józsi barátomat, hogy menjünk a Sióra horgászni. Röpködtek a minuszok, néha esett a hó, de Mi mentünk. Napokig jártunk a Sió partra. Józsi magyarázta, mutatta a csalizást, a dobásfajtákat. Én próbáltam, próbáltam, próbáltam....  A vége az lett, hogy hol bokrok, hol a fák ágain akadt, hol a bokron, hol a fák ágain akadt el a szerelékem. Józsi türelmesen, mosolyogva kiakasztotta a horgom. Újra magyarázta, mutatta a technikákat. Én dobtam , Józsi újra kiakasztotta az ágakban elakadt horgom. Mivel "könnyen" tanulok, napok múlva már sikerült is bedobnom a szereléket akadás nélkül. Körülbelül egy hét után úgy döntöttünk, -mivel még a kapásig nem jutottunk el- , hogy tavasszal folytatjuk. Józsi a végén elmondta, hogy szinte bizonyos volt benn, hogy akkor , és ott nem fogunk halat, de legalább horgászhatunk. Ejött a tavasz, eljött a nyár, Józsival, Ariellel, majd később feleségemmel Dórával, aki időközben vizsgázott horgász lett, sokat horgásztunk, és már én is fogtam a halakat. Adódott egyszer, hogy a Siózsilip alatt nagy rablásokat láttam. Mondtam Arielnek, hogy -"felhívtam" Józsit. Hát persze, hogy indultunk pergetni. Életem első pergetésére menvén mondtam is két sporttársamnak, hogy olyan izgatott vagyok, mintha életem első randevújára mennék. Dobáltam, hol gyorsan, hol lassan. Kaptam a tanácsokat, de kapásom persze nem volt. Eltelt vagy másfél óra, jól elfáradtam és hazaindultunk. A hazavezető úton felnevettem. Ariel és Józsi értetlenül néztek rám, hogy mire mondtam nekik, hogy ez pont olyan volt, minz az első randi. Nagyon izgultam előtte és nem történt semmi. Ezután együtt nevettünk a nagy kalandon. Ez csak két példa volt a több évtizedes barátságunkból. Ha a vadászoknak van örök vadászmezejük, akkor a horgászoknak biztosan van örök horgászvizük. Ha van akkor Józsi ott ül a parton és horgászik.

Köszönöm Józsi a barátságod, és az életedből rám szánt időd!


Nyugodj békében!


Gaál László

*****

*****

Fotó: Ábrahám Exit Béla



2024. augusztus 27., kedd

IX. évfolyam 17. szám

"Navigare necesse est, vivere non est necesse."

azaz hajózni szükséges, élni nem muszáj

Pompeius

*****

40 éves a zebegényi Hajózástörténeti Múzeum

Részletek az ünnepi műsorból.

*****

Dunai hajók szerelmeseinek II.

*****

Mészáros Lajos: Nézek a Dunára


Szentgyörgypuszta felől

nézek a Dunára,

Kisoroszit látom

ködben, félhomályban.


Lassan felkel a Nap,

szétszórja sugarát,

elővarázsolja

a szép panorámát.


Házak tetejéről

visszavetül a fény,

emberek szívében

felcsillan a remény.


Felkelt a révész is,

lejön a mólóra,

komótosan halad

átkelő hajóra.


Jönnek az emberek

a reggeli fényben,

helyet is foglalnak

az átkelő révben.


Elindul a hajó

a szemközti partra,

szemben megy az árral,

erős motor hajtja.


Kiköt a mólónál

Szentgyörgypuszta felől,

gyönyörködöm benne

a hegy tetejéről.


Visegrádon vagyok,

kémlelem a tájat,

lent folyik a Duna,

rajta hajók járnak.


Visegrád, 2018. szeptember 29.

Forrás: www.poet.hu - magyar versek

*****

Ábrahám Exit Béla: Széllel bélelve
40×50 cm, olaj, farost



2024. július 29., hétfő

IX. évfolyam 16. szám

 Dr. Holló Sándor állatorvos

Magamról mesélek sorozat

*****

Aranyosi Ervin: Állatorvos leszek


Úgy döntöttem, ha megnövök,

állatorvos leszek én!

Téged már most megvizsgállak,

ne légy beteg, Te szegény!

Kutyatápból és friss vízből

orvosságot keverek!

Akarom, hogy egészséges

állataim legyenek.

Nem írok fel állatságot,

inkább szívvel gyógyítok.

A kezelés legfőbb része:

- a SZERETET - nem titok!

*****

Egy mókus ebédje erős szélben

Vadlesen sorozat

*****

2024. július 15., hétfő

IX. évfolyam 15. szám

 Európa kék szalagja a Duna

A deltában

*****

Óh a siójuti híd!

Azon vízitúrázók akik a Sión eveztek Kis-kört, Nagy-kört vagy csak úgy felfelé, vagy lefelé, találkoztak  Siójut
településsel, de a hídjával biztosan. Ja, a híd!
Nekünk is van emlékünk a híd alá írt velős gondolatot tartalmazó felfestésről.
Ezért is örültem meg, amikor Samu Gyulától kölcsönkapott Siójuti krónika című könyvben rátaláltam
Róka Gyula versére, Falum címmel.
Ezt a verset Róka Ildikó hozzájárulásával közöljük.

Gaál László

*****

Róka Gyula: Falum

Hol Somogy dombjai a Sióhoz simulnak,
Házakból estenkint pisla szemek gyúlnak.
A Bozót, A Sió vállára hajolva,
Szőlőhely, a vasút nyugatról karolja.
Csúcshegy árnyékából pincék sora nézi,
Hogy pezsdűl a falu, napjait hogy éli.

Ahol a Belátón szellő suhan át,
Simít termő ágat, rengő gabonát,
Madárfészket rejtő titkos bokrokat.
Múltunkról regélő csendes sírokat.
Ott van az én falum, hol a dombok alatt
Hatszáz év bánata és öröme fakad.

Ha mesélni tudna nekünk a határ,
Elmondaná, hogy járt itt török, tatár.
Sokszor pusztult minden, üszög és rom felett
Az élet,az ember győzedelmeskedett.
Bujdosva elhagyta vályogromok helyét,
Újra települt és jobb jövőt remélt.

Múltnak rossz emléke időre fakul,
Bennünk él, a jövő hogyan alakul.
Lesz-e szülőföldje, vagy csak háza itt,
Kikkel együtt lakunk és éli vágyait?
És aki felnőve távolba szakad,
Nem feledheti el, hogy innét fakad.

Hiszem, kit sorsában erre vet az út,
Nyitva talál majd szívet és kaput.
Ha pedig elmegy, mindig visszavár
A békés falu, a termő határ,
Virágos utcák tiszta házai,
Múló fiatalság boldog álmai. 

*****

Láttál már ilyent?

Sárkányhajó-erőpróba Százhalombatta, Csónakázó tó

*****


2024. július 1., hétfő

IX. évolyam 14. szám

 Európa kék szalagja a Duna

A tenger üzenetei

*****

Ráckevei hajómalom

Bemutatkozik sorozat

*****

Egy forgatási helyszín hangulata

A ráckevei hajómalom forgatásánál a malomba lépve különleges érzés kerített hatalmába. Egyik kedvenc regényem, Fekete István ; Hajnal Badányban című művének légkörét éreztem magam körül. Aki ismeri a regényt tudja, hogy a fő cselekmény mellett egy új malom születését és később "életét" is megismerhetjük. Voltam már múzeumi környezetben, malomban, de itt más fogadott. A malom működik, és ráadásul egészséges lisztet őröl.
A fények, a hangok és a légkör engem teljesen elvarázsolt. Megbabonázva néztem a sok kis és nagy fogaskereket, a szerte ágazó és különböző
hosszúságú, egyik lassan, a másik gyorsan futó szíjakat, melyek nem esnek le az egyébként sima kerekekről, a sok-sok izgő-mozgó alkatrészt.
Ráadásul ott van a fából készült malom és az őrlés illata.
Száz szónak is egy a vége, ez a helyszín igazán mély nyomot hagyott bennem, melyre sokáig fogok emlékezni.


Gaál László


2024. június 17., hétfő

IX. évfolyam 13. szám

 Európa kék szalagja a Duna


A természet hangjai

*****

Metronóm dobsuli - Százhalombatta


Bemutatkozik sorozat

*****

Ernest Hemingway: Soha ne légy szomorú


Soha ne légy szomorú, ha a valóság túl rideg,
s ne keseredj el, ha nem találod helyed.
A valós élet olyan, mint a csörgedező patak,
előfordul néha, hogy nehezebben halad.
Ha nem találod céljaid, ne gyötörd magad,
idővel majd alakul, mi e percben csak gondolat.
Kérdezhetnéd, miért élünk, de senki nincs, ki választ ad,
minden napunk küzdelem, mely mindhalálig megmarad.
Ha csalódott vagy, s úgy érzed, hogy minden hullám összecsap,
gondolj bele, mennyi ember vállalná sorsodat.
Mindig csak a jóra figyelj, s hibáidat elfeledd,
ha önmagadat elfogadod, könnyebb lesz az életed.
Ha nem látod a fényt, a Napot, nyisd ki jobban a szemed,
gondjaid közt tartogat még csodákat az életed.
Mindig csak a mának élj, s az örök szabályt ne feledd:
A holnap mindig tiszta, mivel nem szennyezi semmi tett.

*****

2024. június 3., hétfő

IX. évfolyam 12. szám

Európa kék szalagja a Duna

Dobrudzsa partjain

*****

XI. Alkotói pályázat eredményhirdetése

Szekszárd, 2024-05-24

*****

Neubauer Tibor: Nyári zápor


Bocsánat, szabad?

Elém jön dörgés nélkül,

Megmegindul, majd szalad.

Szaladok én is, de gyorsan alábbhagy.


A tornácról lesem vízfátyol haját,

A hegyek közt látom a nap sugarát.

Sír még egy kicsit, elmegy és itt hagy,

Távolról visszaszól, holnap, talán holnap.


Szempillámon gördül búcsúcsókja le.

Elment, itt hagyott a Nap szerelmese lett.


Forrás: www.poet.hu - magyar versek

*****

Ábrahám Exit Béla: Esik
50×70 cm, olaj, farost


*****

XI. évfolyam, 17. szám

 ***** Az erdő a természet szentélye ***** Egy mentőhelikopter felszállása Pécs, 2026.augusztus 12 ***** Simola Teréz Csilla Mentők Soós Laj...