Az "első" minden szempontból és élethelyzetben meghatározó. Arra valahogy mindig emlékszem. Ő is olyan volt. Aranybarna, fehér szőrgombolyag volt. Mikor csak ismerkedni mentünk, pontosabban kiválasztani,ezerrel tepert hasonló mini róka karakterű kutya testvérkéivel. Kergetőztek és bukdácsoltak. Ügyetlenségük olyan bájos volt. Legszívesebben mindet haza vittem volna. Csak évekkel később tudatosult bennem egy családi beszélgetés során, hogy dehogy mi választottuk őt. Ő volt olyan kegyes, hogy ránk bízta magát. Amikor kezembe adták nem sírt, mint a testvére nem sokkal előtte, és nedves kis orrát a nyakamhoz dugta és puszikat osztogatott, majd mikor eleget babusgattam hosszú szuszogással elaludt a mellkasomon. Ekkor pecsételődött meg a közös sorsunk. Mivel lakótelepi kutya volt tényleg mindent megfigyelt és megtanult tőlünk, és az agya szivacs volt. Kifürkészte, hogyan nyitjuk az ajtót, és mikor a szükség úgy hozta, egy dörgés képében ekkor pillanatok alatt kicsapódott a szoba ajtaja és az ágyba lendült mellénk. Anekdotáink egyike, hogy nem csinált addig semmit reggel, amíg anyu kávés csészéje nem koppant a mosogató kagyló alján, de aztán öröm riszálás keretében vitte hozzá a pórázt, hogy kapcsolja rá és adja a szíj végét a szájába, mert ő bizony magát sétáltatta. Ment az ember mellett a megszokott távolságra nem kujtorgott el, és a póráz mindkét végén ő volt. Sajátos látvány volt. Skót juhász volt, a fajta összes nemességével, szépségével, intelligenciájával. Persze nem lenne őszinte ez a pár sor, ha híresen sértődékeny természetét nem említeném, ha valamivel sikerült ő nagysága önérzetén sebet ejteni, akkor annak a személynek látványosan hátat fordított, és nem hallgatott rá, hiába szólongatta és ha netán pozíciót változtatott a bántó fél, hogy szemtől szembe kerüljenek akkor ő is változtatott, hogy csak a farát láthassa az illető. Ezt képes volt napokig eljátszani. Dzseni igazi barát, társ, és terapeuta volt kutya bőrben 11 évig. Különös, egyedi kapcsolatunk volt vele. Több kutyám volt azóta, de ő az etalon, ő az első, ő Dzsenka.
Kincses Nagy Zoé
*****
A paradicsommag álma
*****
Kellemes húsvéti ünnepeket kíván a Zöldpont Magazin valamennyi munkatársa!
Horgászok ülnek a dunai kövezésen. Az egyik horgásznak felsír az orsója, hajlik a botja... A fárasztás már vagy negyed órája tart, hirtelen csattanás, a zsinór elszakadt. Horgászunk száját elhagyja néhány keresetlen szó, a végén azt mondja: -"Legalább láttam volna! " - Új szerelék csobbant a vízbe. Kisvártatva sír az orsó, görbül a bot, horgászunk ugrik, megkezdődik a fárasztás. Legalább húsz perc telt el mire a hal a felszínre úszott. A horgász nem hisz a szemének. Talán élete legnagyobb hala van a horgon. Még tízperc és csatt! A zsinór elszakadt, a hal eltűnt a mélybe. Horgászunk száját ismét keresetlen szavak hagyják el, talán cifrábbak mint az imént. A végén azt mondja: - "Legalább ne láttam volna!"
Felső Barnabás - A természet a Jóisten titkosírása
Magamról mesélek sorozat *****
Osváth Erzsébet: Pattan a rügy (részlet)
Tavaszt rikkant a rigó, itt van már a gólya. Pattan a sok rügy a fán mintegy varázsszóra.
Eltűnt a hó, és a föld nagyvidáman ébred. Bimbót bont az ibolya, híre sincs a télnek.
*****
Mohácsi körforgalom
Különleges körforgalmak sorozat (IV.)
*****
Élő hagyományunk, a busójárás
Más népek kultúrköréhez is tartozik a tavaszköszöntő, télbúcsúztató ünnepség, amelynek ideje a tavaszi napfordulóhoz igazodott. Régen farsang vasárnap reggelétől tartott húshagyókedd estéjéig. A busójárás is ezen időszakhoz köthető.
Mohácson a sokacok híres népszokása a busójárás, amit hazájukból hoztak magukkal. Az ünnep ma ismert formájához, a hozott szokásokon kívül hatással volt rá és hozzá tett a mohácsi élet. Ezen különleges hagyományhoz egy monda is dukál, igaz történeti alapja, amivel alátámasztható lenne nincsen, ugyanis 1687-ben szabadult fel Mohács városa a török uralom alól és a sokácság betelepítése tíz évvel később kezdődött meg e területekre. A 18.század végéről származnak az első írásos adatok erről az ünnepségi formáról. A monda úgy tartja, hogy a Mohács-szigeti mocsárvilágba menekült őslakos sokácok megelégelték a rabigát ezért maguk által készített zajcsináló eszközökkel és álarcokba öltözve csónakokkal átkeltek a Dunán az éj leple alatt és kizavarták a törököket a városból.
Napjaink busó öltözete megegyezik a régiekkel. A jelmez leglényegesebb részét a birkabőrcsuklyás álarc, amit fűzfából faragnak és hagyományosan állatvérrel festenek. A zajongó busó csapatok házról-házra járva kifejezve jókívánságaikat, étel, ital adományokat kaptak. A busókat a jankelék kísérik, akiknek az a feladata, hogy távol tartsák a busóktól az utca népét. A lefátyolozott arcú nőket, továbbá a karneváli jelmezű alakokat maskarásnak nevezik Mohácson. Az ünnepség az ágyú dörejével kezdődik, amikor a különböző busó csoportok összegyűlnek majd a fő utcán haladva elmennek a város főteréig, majd iszonyú zajt csapva ünneplik a farsangot a Duna-parton illetve a mellék utcákban. Szürkületkor visszatérnek a főtérre, ahol egy óriási égő máglya körül táncolnak. A mohácsiak farsangja azzal zárul, hogy kedden a főtéren található máglyán koporsót égetnek, amely a telet jelképezi.
2009 óta az UNESCO az Emberiség Szellemi Kulturális Öröksége részét képezi, illetve 2012 óta Hungarikum.
Kincses Nagy Zoé
Forrás: mohacs.hu; boutiquehungaricum.com
*****
Ábrahám Exit Béla: Móló a Fekete tengernél (Motiváció: Roxy Fox fotója) 50×40 cm, olaj, vászon
