2017. április 18., kedd

II. évfolyam 16. szám

*****
A horgászat feltételei

Horgászpercek sorozat
*****
Kont fa - Hédervár

Híres fák sorozat
*****
Kont-fa
A Győr-Moson-Sopron megyei Hédervár szélén áll a Kont-fa. Itt szőtte összeesküvését királya, Luxemburgi Zsigmond ellen
Héderváry Kont István. A fa láthatóan fiatalabb, mint a legenda. Ennek oka, hogy az eredeti fa hatalmas törzse a II. világháborúban kiégett. A fa azóta gyökérhajtások révén újból és újból megújult. Khuen-Héderváry Károly 1911-ben mellvédet építtetett a fa köré. A mellvédre bronz emléktáblát
tettek, latin nyelven olvasható a fához fűződő legenda. Eszerint a fa olyan nagy volt, hogy 1241-ben Moson vármegye rendjei alatta gyülekeztek a tatárok ellen. Olvasható végül, hogy valahányszor meghalt a család egy-egy tagja, a fa mindannyiszor elvesztette egy ágát. A Héderváry család 1658-ban kihalt. A település védi, óvja a Héderváryak emlékét, és a Kont-fát. Végül felhívom a Kedves Odalátogatók figyelmét, hogy az emlékhelyet kizárólag a közterületen közelítsék meg!


Gaál László írása
*****
Repülőgépek szerelmeseinek

***** 

Ábrahám Exit Béla: A repülés

A távoli horizont nem csak tekintetet vonz,
Mivel nincsen szárnyunk, képzeletünkkel szállunk,
Meglovagoljuk a szelet, megérintjük a végtelent,
Nincs már számunkra távolság, ha van elég bátorság,
Különös, új világokat látunk, melyek felett suhanva szállunk,
Lábunk súrolja a tűzhányó csúcsát, látunk sok szépet és furcsát,
Rájövünk, hogy ez csak tévedés, ha eljön a reggeli ébredés,
De jött egy gondolatom, hogy álmomat ébren folytatom,
Ecsetem megtölti a lapot, a színek közt válogatok,
Kialakul a festmény, s avval...
Már más is láthatja miket összeálmodom nappal...
*****

2017. április 10., hétfő

II. évfolyam 15. szám

Nyolc mondat nyolc napról
Papp Zsolt Endre - decsi református lelkész

*****
Égi ecset
Ritka pillanatok sorozat

*****
A Költészet Napja alkalmából:
Ábrányi Emil: Él a magyar
Publik Antal előadóművész tolmácsolásában

*****
Szabadi Mihály 80. születésnapi gálaműsorából
Szekszárd, 2017-04-08
 
*****
Ábrahám Exit Béla: Húsvét előtt 3D
olaj, farost, plexi, 200-as szeg, fogó


2017. április 4., kedd

II. évfolyam 14. szám

Boldogasszony kápolna - Hédervár


*****
Virágos tavasz

*****
TavaszomAmikor megjelenik a tavasz, mind ugyanazt érzékeljük. Kicsit hosszabbra nyúlnak a napok és a felhős kék égen mintha erősebben sütne a nap. Az üde zöldellő, rügyező fák és virágok illatát szökteti az enyhe szél. A madarak száma és csicsergésük is jelzi a jobb időt. Az utcákat és a tereket szépen megtöltik az andalgó vagy ücsörgő emberek. Mintha megszűnt volna a világ tetszhalott állapota.

A tavasz ugyanígy őriz mindannyiunk számára egy személyes élményt is, amely minden egyes évben elhozza magával az akkori megélt érzéseket. Azon kapjuk magunkat, hogy egy jó nagy mély lélegzetvételt követően becsukjuk a szemünk, és hagyjuk, hogy pár pillanatig csupán, de vezessen az emlékezés. A személyes élményem abban a képben jelenik meg, mikor barna göndör fürtös kiskori énem éppen füvet szed a nagypapájával a zöldellő mezőn egy fehér nyuszi társaságában.

Húsvét után voltunk pár nappal. A szüleim által kapott és régóta áhított hófehér kölyök nyuszival, valamint nagypapámmal útra keltünk. Gondolom, édesanyám kérhette meg őt, hogy vigyen el minket sétálni, hogy gondos háziasszonyként tudjon tevékenykedni, és mi ez idő alatt ne lábatlankodjunk. Ezzel a jelszóval fogtuk a sárga kis műanyag vödrömet, beleraktuk a nyulat, majd megfogtam a Papám kezét, és a második emeleti panellakásunktól meg sem álltunk az emeletes házunk előtt elterülő zöld területig. Mikor odaértünk, ő kirakta a vödörből a potyautasunkat. Én persze megijedtem, hogy kereket old az új kispajtásom, de nagyapa megnyugtatott, hogy annyira fog örülni a nagy mennyiségű ételnek, hogy nem fog messze menni, és ha netán futásnak iramodna is, ő még pici, nem olyan gyors, hogy ne kapnánk el. Megnyugodtam a magyarázatától. Viszont buzdított, hogy bizony a szállítóeszközt most meg kell szedjük, mivel azért küldtek le minket. Így nekikezdtünk a dolognak. Háromévesként a rét nagy zöld tengernek hatott, ahogy fújta a szél, még hasonlóan hullámzott is. Az akkori méreteimhez igazodva majdnem a térdemig felért. Munkánk közben néha azért fel-felpillantottunk, hogy megnézzük, bolyhos barátom merre jár. Ahogy telt a vödör, az én kezem úgy lett zöldebb és az orromban is úgy erősödött a frissen tépett fű illata. Igazán élveztem ezt a helyzetet, mert engedéllyel lehettem piszkos és együtt lehettem azokkal, akiket szerettem. Mikor megszedtük az eleséget, a papám magához vette a vödröt. A nyuszim az egyik kezembe adta, és a szabadon lévőt megfogta. Így indultunk haza, ahol anyukám várt minket.

Számomra ez jelenti a tavaszt. A melegebb idő, a magasra nőtt fű, a fehér nyúl és az imádott Nagypapám, akit soha nem feledek, valamint annak a ténynek megerősítése, hogy a számunkra fontos emberekkel közösen eltöltött idő a legértékesebb.
Süle Viktória  írása
*****
Velence - Olaszország
Kitekintő sorozat
*****
Fehér gólya
Madárlesen sorozat
*****
Ábrahám Exit Béla: Tavasz 40×50 cm, olaj, farost

2017. március 27., hétfő

II. évfolyam 13. szám

A szeretet erejével
Jótékonysági műsor Rajkán
*****
Árpád-fa Héderváron
Az ország legöregebb fája - Híres fák sorozat
*****
Az ország legöregebb fájaGyőr-Moson-Sopron megyében találjuk a közel 1100 fős községet, Hédervárt. Itt áll az egykor sudár, 15 méter magas kocsányos tölgy, mely mára a szó szoros értelmében töredéke önmagának. A koráról eltérő adatokat találtam, de nem tévedünk, ha úgy nézünk rá, hogy 700-800 éve áll e matuzsálem a Szigetköz szívében. Mivel a fa belseje teljesen elpusztult, így elvesztek évgyűrűi is. A legenda szerint ehhez a fához kötötte lovát Árpád fejedelem. Ha a fa törzsét megnézzük, jól láthatjuk a sérülést, melyet a "kantár okozott". Innen ered a fa neve: Árpád- fa. Szerencsére az önkormányzat mindent megtesz a fa megmentéséért. Már látni az előkészületeket, hogy a fából készült tartórészt egy újra cserélje, mely tartja a fa ma is aktív, élő oldalát.

Remélem még sokáig gyönyörködhetünk az ország legöregebb fájában!

Gaál László
*****
 
Halak a patakban
A Víz Világnapjára - Ritka pillanatok sorozat 
*****
Ábrahám Exit Béla: Balaton parton
70×50 cm
, olaj, vászon
*****

2017. március 20., hétfő

II. évfolyam 12. szám

Március 15-i ünnepi műsor
Szekszárd - Béla tér
*****
Az Év Természetfotósa 2016 - kiállításmegnyitó
Szekszárd
Megtekinthető: 2017. április 7-ig
(ingyenes)
*****
 Linz (Ausztria)
Városi séták sorozat
*****
Tavaszi találkozás a gímszarvassal
Vadlesen sorozat
***** 
Egy kiállításra hívnám fel a látogatók figyelmét:
A kiállítás címe: Vizesblokk
Apropója: A Víz Világnapja

Helyszín: Szekszárdi Baka István Általános Iskola
(Béri Balogh Ádám utca 89. – korábban ÖTÖS Iskola)

A kiállítás 2017. március 22-től látogatható az iskola nyitvatartási idejében (hétköznapokon 07:00-17:00 óráig).

A kiállító alkotók névsora:
Patkós Mária (festmény)
Juhász Ildikó (festmény)
Pribenszky Mária (festmény)
Németh Kata (festmény)
Kerekesné Varga Veronika (festmény)
Balogh László (festmény)
Rell Kata (rongykép)
Sütő Károly (festmény)
Szijjártó Terike (patchwork)
Laki Erzsébet (festmény)
Rimán Andrea (festmény)
Auth Lászlóné (festmény)
Micskei Erzsébet (festmény)
Kaiser Ferenc (festmény)
Pámerné Bükky Klára (fotó)
Bazsa Imre (festmény)
Ábrahám Exit Béla (festmény)

(öszzesen 44 alkotás)
Ábrahám Exit Béla: Kavicsos vízpart - 50×70 cm, olaj, vászon
*****

2017. március 13., hétfő

II. évfolyam 11. szám


*****
Édesanyám kézimunkái - kiállításmegnyitó
Harc
*****
Kitekintő sorozat: Tamási Áron szülőháza és sírja
Farkaslaka (Hargita megye, Románia)
*****
Tájház sorozat
Bátaszék
*****
500 éves a reformáció
Tolna megye legnagyobb református temploma - Bölcske
*****

2017. március 7., kedd

II. évfolyam 10. szám

Boldog Nőnapot!
Ábrahám Exit Béla: Orchidea (50×40 cm, olaj, habkarton)
*****
Fehér Gyűrű Közhasznú Egyesület az áldozatokért
János Anna: Szekszárdi Áldozatsegítő Iroda - irodavezető
*****
Híres fák sorozat
Bogyiszlói vándorló fák
*****
 Pikáns székely anekdoták (III.)
Előadja: Fazekas Lázár
*****
Madárlesen sorozat
Fekete gólya
*****
Kincses Nagy Zoé:  A változás útján

Sohasem késő

Az őszi vidék képe csak suhan az autó ablaküvegén át. De nem tudom élvezni a gyönyörű tónusú színeket és a lemenni készülő indián nyári napot. A járműben hárman ülünk. Édesanyám, nővérem és én. Ha nem lenne ez a helyzet annyira zavart, ideges és feszült, akkor a kép egy jó vicc kezdőmondata lehetne. Te ismered azt a viccet, amikor a szőke, a barna meg a vörös egy autóban mennek a rendőrségre. Ja, az jó poén. De sajnos ez nem vicc. Ez a helyzet, a puszta valóság, ismét.

A vérségi köteléken és a közös emlékeken kívül sok minden köt össze minket. Például a harcaink. A majdnem húsz éves folytonos harcunk. Nem látványos, nagypáncélos, vaskardos harc, amelyről filmeket készítenek. Itt még egy pisztoly sincs.  De elmesélem a közös harcunk mibenlétét.

A szüntelen készenlét, azt figyelve, ő milyen állapotban van. Nehogy valami olyat tegyek vagy mondjak. Minden tízezerszer végiggondolva és -rágva, majd visszanyelve. Tűrni azt, hogy akkor is én vagyok a hibás, amikor nem is csináltam semmit. Láthatatlannak lenni. Elbújni, csak ne legyen balhé. Aztán belefáradni, közönyössé válni. Mert rájössz, hogy nincs kiút. Elfogadni, hogy ez így lesz, míg el nem tűnik. Tízévesen bekészíteni a baseballütőt az ágy mögé, hogy, biztos, ami biztos, kéznél legyen, ha este megjönne, és kicsit kapatosabb az átlagnál. Majd a menekülés, mert tudod, ha ott maradsz, végleg ott maradsz. A sikeres elmenekülés után pedig még vissza-visszaránt. Mert otthagytad vele az édesanyád. A lelkiismeret, az a kis mocsok kopogtat. Aztán a közös családi ünnepek, amelyek nem azok. Csak szüntelen könyörgés és fohászkodás Istenhez, hogy ne kelljen menekülni, miután megígérik, hogy elvágják a torkotokat nem létező dolgok miatt. Igen, ez az igazi harc, ha egy agresszív alkoholistával élsz egy fedél alatt. Nem csak vele harcolsz, hanem magaddal is, az érzéseiddel, hogy hogyan is kéne csinálni, hogy túléljétek ép ésszel az egészet, mert azzal tisztában vagy, hogy túlélitek, mert túl kell. Ő nem nyerhet.

Az élet pedig tartogat fordulópontokat. Egy szép szerdai napon jön egy telefonhívás anyámtól. Vége! Ennyi volt. Bennem először a kételkedés, mert volt már ilyen. De azt mondja, nem. Most ennyi volt, tényleg. Már ügyvédet is felkeresett. Leültem a kanapéra a változás szelét érezve. Felfogva, hogy most fújták az utolsó nagy közös csatánkhoz a kürtöt. Fogunkat összeszorítani és egymást támogatva a harctérre indulni. Akkor jöjjön, aminek jönnie kell.

Ülünk a kis piros autónkban. Az ügyvédtől jövünk, és a rendőrségre tartunk. Mindenki rágyújt egy cigire. Konstatálom, megint aktivizálódott a stresszdohányzásom. Utunk alatt hosszúak a csendek, ha megszólalunk, biztatjuk egymást, a szép közös jövőt írjuk le. A nyugodt és menekülésmentes karácsony gondolatára újra gyerekké válok és sírok. Szipogva azt kérdezem: „Mama, lehet szép karácsonyunk?” És helyeslőn bólogat. Rengeteg érzés kavarog bennünk, gyakran ellentmondóak is. A félelem, a szorongás az ismeretlen jövőtől, amely egyben a remény a jobb életre. Most kell bátornak lenni, összetartani és kitartani.

Belépve a rendőrség ajtaján észreveszem, hogy remegek az idegességtől. Közben felfigyelek a családtagjaimra, akik magyarázzák a rendőrnek, miért jöttünk. Két igazi harcos. Én nem vagyok az. Én mindig a háttérben voltam és próbáltam támasz lenni. Háttér a harcosoknak. Türelmet kér a rendőr és megmutatja, hova tudunk ülni, amíg várjuk a kollegáját, aki segítségünkre lesz. Az ülőalkalmatosság felé fordulva egy szobrot fedezek fel. A következő felirattal ellátva: Sárkányölő Szent György. Alatta legendáját ismertetik. Elolvasom, és helyet foglalok. Miközben várunk, elmerülök a gondolataimba. Mi már nem vagyunk abban a helyzetben, hogy csak mások segítségére várjunk. Önmagunkban kell megtalálnunk azt az erőt és hitet, amely harcossá tesz. Sohasem késő azzá válni. Felnézek anyámra és a testvéremre, ők visszanéznek rám. Tudom, ha ismertetik lehetőségeinket, egymásba kapaszkodva elindulunk a változás útján, hogy Sárkányölők legyünk.

XI. évfolyam, 17. szám

 ***** Az erdő a természet szentélye ***** Egy mentőhelikopter felszállása Pécs, 2026.augusztus 12 ***** Simola Teréz Csilla Mentők Soós Laj...