Várda Tibor - kádár
Régi szakmák mesterei sorozat
*****
Régi szakmák mesterei sorozat
*****
Nosztalgia utazás az Ikarus 55-el
*****
De szeretnék…
Hajnalhasadtával álltunk az éjjeli árufeltöltős diákmunka után a buszmegállóban. Fáradságunkat kiélve és hogy ne aludjunk el, állva, egymás zrikálásával ütöttük el az időt. Vártuk a helyi járat régről ránk öröklődött kék, fehér csodadarabját. Rengeteg busz váltotta ilyenkor egymást sorjában. Izgultam, nehogy lekéssük a miénket. Állandó pásztázásában voltam a lassító, koromfelhőket eregető járműveknek. Mikor az egyikük kifordult előlünk, barátnőm legyintett és csak annyit mondott, hogy ne ijedezve futkossak mindegyikhez. Legyek nyugalomban. Nézzem a kis takarítónő kollégát, ha ő elindul, nekünk is akkor kell. Meghökkenve közlöm, hogy nem akarok rosszindulatú lenni, de a fiatal, hosszú fekete hajú siket lányról beszélsz. A válasza magabiztos mosollyal csak annyi volt, hogy higgyem el, ő tudja. Na mondom, ha nem érek be időben a koliba, hogy meg tudjak reggelizni, nagyon pipás leszek. Viszont ott motoszkált a gondolat, hogy mi van, ha tényleg tudja. A kíváncsiságom nyert. Háttal állt a forgalomnak, felénk nézett kicsit elrévedve. Én meg számolgattam az elhaladó tömegközlekedési eszközöket. Mikor már egy tucatnál jártunk, fixa ideám volt, hogy elment a miénk, de mi nem mozdultunk, hiszen kollegina se mozdult. Mondom magamban, szép kis helyzetbe hozott a barátosném. Megint átvert és jót röhög rajtam, amikor futkosok, mint pók a falon a szobában, hogy ehessek pár falatot, mielőtt suliba megyek. Gondolataimba elmerülve, megszólított magas hangszínen, teli vigyorral, mehetünk. Valóban az utcai kanyarból a mi járatunk közeledett és kedves siket ismerősünk lazán megindult a járdasziget szélére, majd felszállt. Minden tiszteletem és csodálatom az övé volt. Mikor megkérdeztük tőle, honnan tudja a megfelelő buszt, azt mondta, az az ő titka. Én elfogadtam válaszát, nem kell mindig mindent tudni az ember lányának. Miközben zötykölődtünk, az akkori kedvenc dalunkat énekelgettük félhangosan egymásnak.
„…De szeretnék én is, hej, jó sokáig élni,
Nézni, hogy lesz lánykából nő, aztán meg néni,
És amikor öreg leszek s iszonyú tapasztalt,
Elindulok fölfelé, de lerúg egy angyaltalp.
Ez bolondozás,
Szárnnyal futás
Ikarusszal,
De nem buszozás…” /Kispál és a Borz/
Kincses Nagy Zoé
*****
Nyári zápor a Gemencben
*****
Hajnalhasadtával álltunk az éjjeli árufeltöltős diákmunka után a buszmegállóban. Fáradságunkat kiélve és hogy ne aludjunk el, állva, egymás zrikálásával ütöttük el az időt. Vártuk a helyi járat régről ránk öröklődött kék, fehér csodadarabját. Rengeteg busz váltotta ilyenkor egymást sorjában. Izgultam, nehogy lekéssük a miénket. Állandó pásztázásában voltam a lassító, koromfelhőket eregető járműveknek. Mikor az egyikük kifordult előlünk, barátnőm legyintett és csak annyit mondott, hogy ne ijedezve futkossak mindegyikhez. Legyek nyugalomban. Nézzem a kis takarítónő kollégát, ha ő elindul, nekünk is akkor kell. Meghökkenve közlöm, hogy nem akarok rosszindulatú lenni, de a fiatal, hosszú fekete hajú siket lányról beszélsz. A válasza magabiztos mosollyal csak annyi volt, hogy higgyem el, ő tudja. Na mondom, ha nem érek be időben a koliba, hogy meg tudjak reggelizni, nagyon pipás leszek. Viszont ott motoszkált a gondolat, hogy mi van, ha tényleg tudja. A kíváncsiságom nyert. Háttal állt a forgalomnak, felénk nézett kicsit elrévedve. Én meg számolgattam az elhaladó tömegközlekedési eszközöket. Mikor már egy tucatnál jártunk, fixa ideám volt, hogy elment a miénk, de mi nem mozdultunk, hiszen kollegina se mozdult. Mondom magamban, szép kis helyzetbe hozott a barátosném. Megint átvert és jót röhög rajtam, amikor futkosok, mint pók a falon a szobában, hogy ehessek pár falatot, mielőtt suliba megyek. Gondolataimba elmerülve, megszólított magas hangszínen, teli vigyorral, mehetünk. Valóban az utcai kanyarból a mi járatunk közeledett és kedves siket ismerősünk lazán megindult a járdasziget szélére, majd felszállt. Minden tiszteletem és csodálatom az övé volt. Mikor megkérdeztük tőle, honnan tudja a megfelelő buszt, azt mondta, az az ő titka. Én elfogadtam válaszát, nem kell mindig mindent tudni az ember lányának. Miközben zötykölődtünk, az akkori kedvenc dalunkat énekelgettük félhangosan egymásnak.
„…De szeretnék én is, hej, jó sokáig élni,
Nézni, hogy lesz lánykából nő, aztán meg néni,
És amikor öreg leszek s iszonyú tapasztalt,
Elindulok fölfelé, de lerúg egy angyaltalp.
Ez bolondozás,
Szárnnyal futás
Ikarusszal,
De nem buszozás…” /Kispál és a Borz/
Kincses Nagy Zoé
*****
Nyári zápor a Gemencben
