100 éves TENGELICI I. VILÁGHÁBORÚS EMLÉKMŰ - részletek a kiállítás megnyitójából
2024-11-15
*****
Aurora Amelia Joplin: Őszi csend
Szív hegedűjén pendül a bánat, ahogy az őszi pára lassan leül, falevelek közt bújik a csend, és a szél halkan sóhajt egyedül.
Bús az avar, fáradt arca ráncos, emlékezik, mesél a múltról, ahogy lassan megérik minden érzés, s belehull a mély, csendes magányába.
Köd szitál - ölelésbe fonja az erdőt, puhán takarja a fák ágait, tél közeleg, s halkul a világ, a madarak álomként szállnak tovább.
A fák bölcs tanúk, susogják halkan, hogy az elmúlás nem vég, csak egy kezdet, águkon csend fonódik, mint végtelen dallam, míg a szél viszi gyengéden egyre messzebb.
Nyugalom kúszik szívünk rejtekébe, a béke csendje szavak nélkül zenél, hiszen minden ágon ott zúg a múlt, az élet halk, mégis örök dalt mesél.
A köd lassan oszlik, halkan tűnik el, a napfény bekúszik a fák közé szelíden, de melege már csak emlék a levélnek, s az erdő hallgat, ahogy a tél kopogtat, fagyos ujjaival csendet hoz, végtelent.
A tűz nem játék. Ez a meghatározó mondat gyermekkoromból, amit unásig szajkóztak a felnőttek, amikor bármi ezen elemmel kapcsolatos tevékenységről volt szó. Ahogy visszagondolok, nem csak ez miatt tartottam tőle, hanem mert ezekben az időkben (90 évek eleje), volt egy magyar rajzfilm sorozat a tévében a Trombi és a Tűzmanó. Nagyon szerettem nézni azt, hogy milyen új galibát csinál az a rakoncátlan kis lángnyelvecske, aki Mikó István hangján verselve beszélt. Majd a részek végén mindig volt egy állat szereplő, aki összegezte a történteket és elmagyarázta hogyan lehetett volna elkerülni a kialakult bajos helyzetet, és az elefánt tűzoltó mester helyre tette mindig a manót a pipájába. Esküszöm néha még látni is véltem a kis galádot a gázrózsánál mikor anya csinálta a kakaót. A tűzoltó autót ezáltal valami fantasztikus járgánynak láttam, amit gyereknapokon meglehetett nézni és néha még szirénáját is bekapcsolták röviden. Ekkora gépóriás megismerése során éreztem megint azt, hogy akik ott dolgoznak rajta milyen nagyok én pedig mennyire kicsi vagyok. Fura módon félelemmel kevert csodálat volt bennem. Jelenleg, ha látok vagy hallok egy ilyen járművet, akkor összeszorul a gyomrom ,és azt kívánom, ne sérüljön meg senki és ne történjen visszafordíthatatlan kár, valamint önző módon, hogy soha ne legyen rájuk szükségem.
Sokáig értetlenül néztem a horgászokat, akik órákat, napokat ültek a ladikokban vagy a parton. "Nincs jobb dolguk?" - gondoltam. Szabó József is ilyen megszállott horgász volt. Úgy ismertem meg, hogy fia Zsolt annak a vizitúra egyesületnek lett a tagja aminek az elnöke vagyok. Míg Zsolt evezett, Józsi horgászott. És szinte mindig fogott is valamit. Nem mellesleg fiam, Ariel már a szekszárdi Babits Mihály Művelődési Házban működő gyermekhorgász szakkör tagjaként ismerkedett ezzel a sporttal. Sok évvel ezelőtt egy augusztus végi napon amikor Ariel horgászni indult, hívott magával és felszerelt nekem egy kis spiccbotot. Leültem én is a stégre. Hamarosan kapásom lett. Megfogtam életem " bálnáját". Ha hiszik, ha nem, kis horgásztúlzással, volt vagy 5 cm. Decemberben már horgásznom kellett. Nem bírtam várni tavaszig. Felhívtam Józsi barátomat, hogy menjünk a Sióra horgászni. Röpködtek a minuszok, néha esett a hó, de Mi mentünk. Napokig jártunk a Sió partra. Józsi magyarázta, mutatta a csalizást, a dobásfajtákat. Én próbáltam, próbáltam, próbáltam.... A vége az lett, hogy hol bokrok, hol a fák ágain akadt, hol a bokron, hol a fák ágain akadt el a szerelékem. Józsi türelmesen, mosolyogva kiakasztotta a horgom. Újra magyarázta, mutatta a technikákat. Én dobtam , Józsi újra kiakasztotta az ágakban elakadt horgom. Mivel "könnyen" tanulok, napok múlva már sikerült is bedobnom a szereléket akadás nélkül. Körülbelül egy hét után úgy döntöttünk, -mivel még a kapásig nem jutottunk el- , hogy tavasszal folytatjuk. Józsi a végén elmondta, hogy szinte bizonyos volt benn, hogy akkor , és ott nem fogunk halat, de legalább horgászhatunk. Ejött a tavasz, eljött a nyár, Józsival, Ariellel, majd később feleségemmel Dórával, aki időközben vizsgázott horgász lett, sokat horgásztunk, és már én is fogtam a halakat. Adódott egyszer, hogy a Siózsilip alatt nagy rablásokat láttam. Mondtam Arielnek, hogy -"felhívtam" Józsit. Hát persze, hogy indultunk pergetni. Életem első pergetésére menvén mondtam is két sporttársamnak, hogy olyan izgatott vagyok, mintha életem első randevújára mennék. Dobáltam, hol gyorsan, hol lassan. Kaptam a tanácsokat, de kapásom persze nem volt. Eltelt vagy másfél óra, jól elfáradtam és hazaindultunk. A hazavezető úton felnevettem. Ariel és Józsi értetlenül néztek rám, hogy mire mondtam nekik, hogy ez pont olyan volt, minz az első randi. Nagyon izgultam előtte és nem történt semmi. Ezután együtt nevettünk a nagy kalandon. Ez csak két példa volt a több évtizedes barátságunkból. Ha a vadászoknak van örök vadászmezejük, akkor a horgászoknak biztosan van örök horgászvizük. Ha van akkor Józsi ott ül a parton és horgászik.
Köszönöm Józsi a barátságod, és az életedből rám szánt időd!
